Lássuk be, megérdemli. A Microsoft telefonos oprendszere egy kövület, ami élő korában is meglehetősen szánalmas egy alak volt. Amelyik Windows Mobile-os telefont próbáltam, mind túlbonyolított, használhatatlan vacaknak tűnt, leszámítva a HTC-ket, de azok is csak a távol-keleti gyártó átgondolt grafikus felületének köszönhetően. Aztán megjelent az iPhone, majd az Android, meg a Palm Pre, és kiderült, hogy ami három évvel ezelőtt még úgy-ahogy elment, az 2009-re végérvényesen megfáradt. Persze a Microsoft nem szívesen ismeri be a vereséget, próbálkozik a 6.5-ös, meg a 7-es verzióval, de nem biztos, hogy lesz a világon még ember, akit ez érdekelni fog: az operációs rendszer piaci részesedése a 2004-es 23 százalékról mostanra körülbelül 14 százalékosra csökkent, és úgy néz ki, a további zuhanást nem állíthatja meg semmi.
A legnagyobb csapást talán nem is az Apple, hanem a Google mérte a Windows Mobile-ra. Az Android piacra dobásával a redmondi cég partnereit bizonytalanította el a webkettes vállalat, aminek meg is lett az eredménye. A közelmúltban a Motorola jelentette be, hogy dobja a Windowst, és telefonjaira Androidot pakol. Hasonlóan fájdalmas hír lehetett Ballmernek, amikor az egyik legfontosabb partner, a HTC közölte, hogy 2010-ben a tervek szerint már minden második mobilon a Google operációs rendszere fog futni, ami egész számokban kifejezhető visszaesést jelent a Microsoftnak: közel megfeleződik a piaci részesedés.
Most meg itt a Palm: amikor az amerikai cég 2006-ban együttműködési szerződést kötött Ballmerékkel, a Windows Mobile piaci részesedése meredeken megindult felfelé. Azóta azonban megjelent a Pre, meg vele a hazai fejlesztésű WebOS, ami alaposan átrendezte az erőviszonyokat: a Palmnak annak ellenére bejött a váltás, hogy az iPhone 3GS megjelenésével elvesztette reményét arra, hogy az Apple mobiljánál erősebb telefonnal legyen jelen a piacon. A WebOS-t ugyanis sokan megszerették, így az már rákerült az azóta bemutatott, alig 100 dolláros Pixi-re is, és a vállalat azt tervezi, hogy tovább megy ezen az úton: szépen-lassan kikopik a Palm mobiljairól a Windows Mobile, helyét a hazai főzésű bitek veszik át.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.