…meg tegyük hozzá, hogy az Asus. Ez a két gyártó gyártó végzett a Rescuecom listájának az élén, ami az elmúlt negyedév hibajavítási statisztikáiból állt össze. Az elemzőcég 11 ezer segélykérő telefonhívást vizsgált meg, gyártókra bontotta a beszélgetéseket, majd az egyes cégek piaci részesedését figyelembe véve kikalkulálta, hogy mennyi meghibásodás jut egy-egy márkára.
Ezek után kiderült, hogy a legkevesebb baj az Apple és az Asus gépeivel volt, bár utóbbit segítette, hogy a netbookok még viszonylag újak, mégis óriási részt adnak a távol-keleti gyártó amerikai gépparkjából. A Rescuecom szerint érdemes lesz még egy-két évet várni az örömujjongással, mert az öregedő netbookok még leronthatják az Asus eredményét.
Az Apple viszont egy közel átlagos korú, bár magasra pozícionált gépparkkal érte el a remek eredményt.
Harmadik helyen végzett a Lenovo, negyedik lett a Toshiba és ötödik a Hewlett-Packard. A Dell a hetedik helyen végzett körülbelül húsz százalékkal több hívással, mint amennyit a HP kapott.
Az eredményeket figyelembe véve azt tudom mondani, hogy tényleg fontos, hogy egy gyártónak jó szervize legyen, de még ennél is fontosabb, hogy sose kelljen ellátogatnod abba a szervizbe. A garanciális ügyintézés tényleg nem valami fényes Magyarországon (bár javuló tendenciát mutat), engem mégis jobban megnyugtat az, hogy jó eséllyel nem is kell igénybe vennem a szolgáltatásukat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.