A Nissan nemrég bemutatta a LEAF elnevezésű zöldautóját, lítium-ion akkumulátorral, ami egy feltöltéssel 160 kilométert képes megtenni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy 2010-re ígérik a vezeték nélküli, meg a 10 perc alatti töltést, szép kis lehetőség kezd itt kibontakozni az olaj alternatívájaként. Hogy az áramot hogyan állítják elő, az most mindegy, reméljük, hogy addigra zölden.
Hogy mi ebben az Apple-hír? Hát az, hogy a LEAF-hez készített alkalmazást iPhone-on mutatta be a cég. Az autóból érkező információk egy adatközponton keresztül érkezhet a telefonra, amin az akkumulátor töltöttségének szintjét, adott órában a szükséges töltés díját láthatjuk, valamint figyelmeztető jelzéseket küld a rendszer, ha a jármű akkumulátora már feltöltődött. Ez pedig a Push Notification szolgáltatásnak köszönhetően azonnal megjelenhet a kijelzőn.
A mobilkészüléken keresztül a klímaberendezés is előre aktiválható. Állítólag sokkal hatékonyabb az elektromos autó, ha ezt a töltés ideje alatt programozza be és optimalizálja a tulajdonos. Az iPhone-os kapcsolat nagy valószínűséggel nem jelenik meg az első generációs, 2010-ben kereskedelmi forgalomba kerülő LEAF járművekkel, várható megjelenés: előbb-utóbb.
Csak nehogy átessünk a ló túloldalára, mint a South Park hibridmániásai. Még a végén kénytelenek leszünk mélyre behajolni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.