Kivételes alkalom ez a mai, mert nem nő szerepel a rovatban, még csak nem is valami híresség, hanem az első New York-i iPhone 3G S-tulajdonos.

 
Éppen ezért meztelen vagy félmeztelen képet sem tudok közölni róla, persze lehet, hogy a net televan a fickó pucér képeivel, nem kerestem rá.
 
Amennyire hallottam, New Yorkban nagyobb sor volt, mint Kaliforniában, persze ott sem volt ok a panaszra: Santa Clara nem éppen a világ közepe, pláne nem az ottani Apple Store, mégis egy rakás ember összeverődött, sokan még a bevásárlóközpont előtti utcán is ácsorogtak, hogy hozzájussanak a mobilhoz. Köztük én is, csak persze hamar meguntam az várakozást, és bekéredzkedtem a boltba az újságírókártyámmal. Máshogy nem ment volna.
 
Azóta egyébként egy rakás cikk megjelent arról, hogy elmaradtak a hosszú sorok, emiatt aztán nem is lesz olyan sikeres a mobil, mint elődje. Majd kiderül. Egy biztos: most nem volt kiemelt store éjféli nyitással, nem volt tehát olyan bázis, ahol összegyűlhettek volna az ezrek, csak annyi történt, hogy a store-ok a szokásos kilenc óra helyett már hétkor megkezdték a forgalmazást. A tömeg ezért aztán szétoszlott egy rakás bolt közt és a hype sem volt akkora, mint máskor, ettől azonban még nem lesz sikertelen a mobil.
 
Pár hét, és kijönnek az első számok.