Meglehetősen húzós napokon vagyok túl, az időzónás kavarodások meg a folyamatos élmények miatt fel sem tűnt, hogy rendszerint hattól, legkésőbb héttől este 11-ig dolgozom megszakítás nélkül. Voltam a Sunnál, az Intelnél, a Computer History Museumban, teszteltem a Pre-t, felkerestem Steve Jobs meg még néhány híresség házát, és két-három cikket írtam naponta: rohadtul elfáradtam, úgyhogy most a medence partjáról írom nektek a postot.

Igazság szerint nem bánom, hogy sokat dolgoztam, nem járok minden nap Silicon Valley-ben, ki kell használni minden percet, aminek viszont áldozatul esett egy rakás látnivaló: például az Alcatraz, vagy a cable car, sebaj, legalább lesznek új élmények, amikor majd a barátnőmmel jövök vissza.

Tegnap még utoljára beugrottam San Franciscóba, a városba, ahol csak egy helyen van nyitott wifi: a Union Square-en. Hát most még ott sem volt. Bár az iPhone-om látta a hálózatot, az folyton ledobált. Megpróbáltam megtalálni a jeladót, gondoltam, ha közel leszek hozzá, talán megmarad a kapcsolat, úgyhogy a telefonomat bámulva, mint valami idióta, úgy rohangáltam körbe a téren, amíg meg nem láttam egy kis magába roskadt japán fickót. Ült magatehetetlenül a MacBook Airje és az iPhone-ja előtt, és kattintgatott.

Nincs net? - kérdeztem

Nincs - mondta szomorúan, mint aki már leszámolt az életével.

Nem akartam ugyanerre a sorsra jutni, úgyhogy hagytam a béna városi wifit a fenébe, és bementem a közelben található Lori's dinerbe, még ytse kötötte a lelkemre, hogy feltétlenül keressem fel a város egyik legjobb hamburgeresét.

Finom volt a kaja, de őszintén szólva nem voltam elájulva, és bár ettem néhány igazán jót az Egyesült Államokban, a mai napig nem sikerült meggyőzni arról, hogy lehet jobbat készíteni az én hamburgeremnél. Ha egyszer lesz Appleblog-találkozó, készítek párat és majd megtudjátok.

Aztán elindultam az autómért, amit az Embarcaderón hagytam Szilikon Vali tanácsára, mert az utcákon csak méregdrágán tudsz megállni legfeljebb két órára, a Market Streettől két percnyire viszont alig 15 dollárt kérnek egy teljes napért a privát parkolókban, ami egy tökéletesen vállalható összeg. Menet közben találtam ezt a három állatot egymás hegyén-hátán, először aranyosnak találtam őket, aztán rájöttem, hogy valami óriási baj lehet velük, mert ha egészségesek lennének, már rég felzabálták volna egymást:

Santa Clara, pontosabban a hotelem felé tartva beugrottam abba az Apple Store-ba is, ami talán ha ötpercnyi sétára van Steve Jobs házától, mondhatjuk, hogy ez az ő kis házi üzlete.

Megpróbáltam megtudni az eladóktól, hogy lesz-e olyan üzlet, amelyik éjfélkor kinyit az új iPhone miatt, szórakoztató választ kaptam, mert az egyik fickó azt mondta, hogy nem lesz egy sem, egyébként meg nem tudja. Más szempontból is érdekes tapasztalat volt ez a bolt, mert a New York-i, 5th Avenue-n található kockában átélt élményeimmel ellentétben itt egyáltalán nem éreztem úgy, mintha felkészültebbek vagy kedvesebbek lennének az eladók, mint odahaza.

Persze a műmosoly ment szokás szerint, de arról már ismeritek a véleményemet, ha nem őszintén jön, akkor inkább ne csinálja, nekem az is elég, ha nem lendületből bunkó. A bolt maga egyébként nem különösebben izgalmas, van benne minden, ami egy átlagos Apple Store-ban, de mivel az elrendezés, a formavilág, gyakorlatilag minden központilag szabályozott, két almalogós bolt jobban hasonlít egymásra, mint két McDonald's. És a termékek íze is ugyanaz.

Este még beszélgettem a török lányokkal a hotel bárjában, érdekes volt látni, hogy a kultúráink mennyire közel állnak egymáshoz: pont ugyanazoktól a dolgoktól kapunk agyfaszt (hoppá, MySpellX nem húzta alá!), pont ugyanazok zavarnak minket az Egyesült Államokban, amellett, hogy persze alapvetően jól érezzük magunkat.

Holnap reggel meg megyek az Apple Store-ba, a premierre, busszal. Leadtam az autót, és elkövettem azt a hibát, hogy az autókölcsönzőnél átnéztem a kínálatot, és kiderült, hogy harmadával többért már Ford Mustangot is vihettem volna a Nissan helyett. Nem volt a japán kocsival semmi baj, de a Mustang a kevés amerikai autók egyike, amit akár meg is vásárolnék magamnak. Nem tudom, talán mert Steve McQueen olyan cool volt a saját Mustangjában a Bullit című filmben, mondjuk cool volt ő mindenben, de attól még jó lett volna az új verzióval száguldozni pont ugyanúgy San Franciscóban, ahogy ő tette 1968-ban.

Mindenesetre ha legközelebb Kaliforniába látogatok, feltétlenül emlékeztessetek arra, hogy nekem a Mustangot kell bérelnem.

Miközben a postot írtom, árnyékba borult a medence partja, lassan esteledik. Jó ideig ez lesz az utolsó naplemente, amit Silicon Valley-ben nézek végig, de most inkább az iPhone holnapi premierjére koncentrálok. Este még lesz egy búcsúvacsorám, finom kaliforniai borok, néhány koktél, aztán meg reggel, mint az urak, kimegyek a 60-as buszhoz, és átrötyögök vele a szomszédos városrészbe.