Az AT&T bejelentette, hogy az előrendeléseket ezentúl a június 19-ei start után egy-két héttel tudják csak szállítani, vagyis az előrendelésekre elkülönített készlet elfogyott. Ehelyett lehet sorban állni pénteken reggel nyolckor (pontosabban csütörtök éjjeltől péntek reggelig).

Annak ellenére óriási a kereslet, hogy biztosan rengeteg olyan vásárló lesz, akiknek még nem járt le a kétéves hűségnyilatkozata, és akiknek egyáltaán nem 199 és 299 dollárba kerül majd a telefon, mint ahogy azt bejelentették a WWDC-n. Az ugyanis csak az új ügyfelekre vonatkozik.

Az upgrade-elők 399 és 499 dollárt fizetnek ki, plusz egy 18 dolláros egyszeri díjat, amiért nem tudnak várni a szerződéses idő végéig. Ha viszont előrelátóan nem akarunk szerződéses hűségidőt, úgy a telefon 599 és 699 dollárba kerül (16 és 32 gigabájt).

Az AT&T egy picit röhejessé teszi magát. Először kiderült, hogy nyár végéig tud csak felkészülni az MMS-szolgáltatásra az új iPhone-hoz, most ezzel a 18 dolláros díjjal vágja maga alatt a fát.

Apple-telefont tehát 99 dollártól (8 gigás iPhone 3G az új ügyfeleknek) 699 dollárig terjedő árintervallumban vehetnek Amerikában. A magyar árak egyelőre ismeretlenek, a T-Mobile válaszát a 3GS-indítással kapcsolatban továbbra is várom.