Mint a korábbi részekben már elmondtam, az Appleblogon interjúsorozatot indítottam a magyar játékfejlesztőkkel, cégekkel és magányos programozókkal. Megkérdezem őket, mit sikerült eddig elérniük, hová akarnak eljutni, és idővel a sikereikről, vagy neadjisten a bukásaikról is beszámolok.

Ha tagja vagy az Apple Developer programnak, és szeretnél részt venni a sorozatban, ezen az email-címen jelentkezz.

Ezúttal megismerhetjük Hank, a bolond kakukk ötletgazdáját.

Mondj pár szót magadról, magatokról.

Németh Kálmán vagyok, egy kis grafikai stúdióm van az Electrocat (www.electrocat-design.co.uk). Londonból dolgozom a hazai piacra egyelőre, de nagyon rákattantam az iPhone fejlesztésre az év elején. Elbűvöltek az innovatív programok, a kicsi idiótaságok, az egész szellemisége, úgyhogy elkezdtem azon gondolkodni, hogy miként tudnék belekerülni az áramlatba magam is.

Gondolom, társakra gondolsz.

Szerencsére találtam egypár lelkes kollégát, akikkel bele tudtam viszonylag hamar kezdeni a fejlesztésbe. Jelenleg partnereket vagy befektetőket keresünk akik látnak némi fantáziát bennünk, mert elsősorban kicsit komolyabb játékokat szeretnénk csinálni a most felvázoltak inkább csak szárnypróbálgatások, és nem is játékok.


A tavalyi SDK debütálástól indult az iPhone-fejlesztés ötlete?

Magának a csírának a megjelenésére nem emlékszem, csak arra, ahogy elbűvölt az egész iPhone egyszerűsége és használhatósága. Lehet, hogy az is közrejátszott, hogy akkoriban valami különös megfontolásból okból licitáltam az eBay-en (és sajnos meg is vettem) egy Windows Mobile (vagy mi) alapú HP iPAQ Voice Messenger telefont, hogy majd azon menedzselem az életem és rá kellett jönnöm, hogy kevés nagyobb hülyeséget csináltam az életben. Legtöbbször sírva röhögtem, vagy arcom kapartam a "szolgáltatásai" és a "felhasználóbarát" rendszere miatt. Nem vagyok Windows-gyűlölő, de azért ez egy vicc. Szóval ezek után ki volt taposva az út az iPhone-nak és nagyon élmény volt beleszokni egy másik világba.

Amiben ott az AppStore.

Mikor kicsit belemélyedtem, hogy mi is ez, a telefon támogatására kitalált rendszert nagyon okosnak és felhasználóbarátnak éreztem, valamint az egész anyagi leosztását elég korrektnek is. Valahogy megvolt benne az az érzés az AppStore miatt, hogy nekem csak tényleg azzal kell foglalkoznom, hogy csináljak valami egyedit és minden okés lesz. Erre persze lehet azt mondani, hogy bekajáltam a marketinget. Természetesen azóta a kép árnyalódott és igyekszem nem naivan szemlélni ezt az egészet, de még él bennem ez az érzés.

Mi történt év elején, amikor "rákattantál"?

Sajnos a grafikai munkába bele lehet savanyodni egy idő után kihívások hiányában (meg nyilván minden másba is), így nagyon tetszett, hogy valami újba foghatok, hogy az agyamat inkább egy szolgáltatás, ötlet, hülyeség vagy egy kis játék szabályainak kiötlésébe állíthatom. Úgyhogy nagyon hamar megtelt a két vaskos jegyzettömb, semmi más nem nagyon járt a fejemben akkoriban, csak hogy valami olyat találjak ki amit még nem láttam és valamire még használni is lehetne.

Innen hogy jutottál el a megvalósításig?

Mikor munka után, szórakozásból már vagy 200-250 ötletet összeszedegettem iPhone alkalmazásokra, játékokra és hálózati programokra, el kellett gondolkodnom azon, hogy ezzel mit akarok kezdeni. Mivel az álmodozásban és a csavaros gondolkodásban jobb vagyok, mint a szervezésben és a megvalósításban, ezért a feleségem segített nagyon sokat az elején, hogy ténylegesen legyen is ebből valami. Tárgyalt, szervezett, utánajárt helyettem, ezer köszönet érte.

Említetted a rengeteg szívást, emberkeresést, belerázódást a Mac világába, ezekről külön-külön mesélj nekünk.

Mivel Win alapokon dolgoztam nem ismertem egyáltalán Mac fejlesztőket. A kezdeti körök lefutása után (barátok, ismerősök, ismerősök ismerősei) sem változott semmi, úgyhogy magunknak kellett valakit a "semmiből" találni. Na most őket megkeresni, számukra egy olyan konstrukciót ajánlani, amit elfogadhatónak tartanak, szerződést írni, ötleteket kiválasztani, azokat ténylegesen formába önteni a munkát megszervezni nem volt egyszerű történet. Viszont találtunk két nagyszerű programozó srácot és egy kiváló grafikust pluszban, akikkel kiválóan megy a munka eddig, úgyhogy szerencsésnek érzem magam.

Gondolom, beszereztél egy Macet is.

Természetesen a munkakörnyezetet is akkor át kellett alakítani egy kissé. Vagy 10 éve Macintoshon kezdtem a szakmát, mint DTP operátor és grafikus, ezért a semminél egy kicsit több fogalmam volt arról, hogy eszik vagy isszák ezt a rendszert, de azóta nem foglalkoztam vele. Beszereztem tehát egy Mac minit, rákötöttem a notebookomhoz kapcsolt nagy monitorra, osztoznak az egéren és a billentyűzeten, úgyhogy sikerül néha eltévednem, hogy hol is vagyok mit csinálok. A rendszert eléggé megszerettem, de azért még kell idő, amíg minden rutinból megy. A tesztelésekhez bele kellett egy kicsit rázódnom az Xcode-ba, hogy tudjak a programozó kollégáknak segíteni, bár szerintem sose fog eltűnni teljesen a riadalom a szememből a csupasz sorok láttán.

Tetszenek az ötletek, amiket a weboldalatokon láttam. Külön vicces volt, hogy elgondoltam, hogy a neurotikus kakukk besértődik, és reggel nem ébreszt fel, csak egy óra múlva kezd el kuncogni. De lehet, hogy nem értettem jól: ez ébresztőóra?

Amikor kiválasztottuk az ötletet az volt az elsődleges cél, hogy egy egyszerűen megvalósítható valamennyire egyedi dolgot készítsünk. Ez egy sima óra alkalmazás, egy kakukkosóra egy nagyon kicsi extrával, Hankkel (ő a kakukk). Az ébresztőórára való kihegyezést nem erőltettük - bár van egy-két ötlet a tarsolyomban iPhone-ra, hogy az embereknek segítsek a nap kezdeti és egyben legnehezebb szakaszán. Sajnos a háttérben futás és a multitask annyira nem erőssége még a telefonnak, de azért a lehetőség megvan rá a Hank The Cuckoo-ban is. Az ötlet kiváló, köszönjük, bár lehet, hogy sokat csuklanánk egy ilyen tréfa miatt.

Mitől lett Hank ilyen kis idegbeteg?

Hank kicsit neurotikus valóban, dehát javarészt bent ül egy nagyon kicsi helyen amit nagyon szeret, ő inkább a nagy terektől ideges lesz, tériszonya is van, szóval nem egyszerű neki, nem csoda, hogy csak akkor jelezne, ha tényleg szükséges. Hank The Cuckoo-ban lehet cserélgetni a hátteret, az óraszámlapokat, beállítani milyen gyakran jöjjön elő Hank kakukkolni, stb. Ki lehet külön is hívni egy gombnyomással, csak túl sokszor nem tanácsos, hogy az idegeit kíméljük.

Így néz ki Hank: http://www.electrocat-design.co.uk/iphone/cuckoo.html

A MyDay Clock is izgalmasnak tűnik.

A MyDayClock inkább a mostani (vagy mindenkori) óradivatnak szól, az idő istenének. Ez is egy óra elsősorban, de inkább itt a hangsúly az életritmusunk beosztásán van, mivel egy korongfelületre időszakaszokat vihet fel a felhasználó, hogy gyönyörködhessen azon mennyi mindent tesz vagy kellene tennie aznap vagy a héten. Inkább amolyan heti napszakbontó, a jó öreg 8 óra munka, 8  pihenés, 8 óra óra szórakozás jegyében, mivel nyilvánvaló, hogy ez a fajta szabályos leosztás már a múlté (tisztelet és irigység a kivételnek). Próbáltam egy kicsit más felől megközelíteni a problémát, nyilván nem új ötlet, de remélem segíthet egy pár embernek kicsit megzaboláznia az életét és némi rendszert vinni bele.

Néhány kép róla: http://www.electrocat-design.co.uk/iphone/mydayclock.html

Mennyiért tervezed bedobni őket az AppStore-ba?

Mindkét alkalmazás tesztelési fázisban van, még az árat nem találtuk ki, de azért talán vannak olyan szinten, hogy nem a legalacsonyabb kategóriában fogjuk őket indítani. Mindkettőhöz terveztünk egy LITE verziót is, ahol ki lehet próbálni őket.

Van valami készülőben?

Jelenleg még két játék van előkészítés alatt, egy nagyon egyedi játékmenettel rendelkező és édes grafikájú gyűjtögetős-ügyességi játék és egy megcsavart labirintus játék pörgős játékmenettel. Mindkettő kezdeti stádiumban de véglegesnek szánt játékmenettel várja a sorát, úgyhogy nem fogunk unatkozni később sem.

Mennyi időt vett el az átállás a hármas OS-re a fejlesztési fázisban?

Hát nekünk a legrosszabbkor jött. Már éppen nagyjából készen voltunk, amikor bejött az egész. Aztán persze most már kompatibilisnek kell lennünk a benyújtás előtt.
Sajnos munka mellett ez igen nehéz egy ilyen garázsfejlesztés. Addig, amíg ez a része összeáll addig is csinálom a weboldalt, hogy már valami marketingféleség elinduljon, meg persze hogy valamit lássatok Ti is belőle, úgyhogy némi gyors flashpörgetéssel rá lehet kukkantani Hank-re és a MyDayClock-ra: www.electrocat-design.co.uk

Köszi, hogy válaszoltál nekünk és sok sikert. Értesíts kérlek, ha kiment valamelyik alkalmazás.

Így lesz. Én is köszönöm a lehetőséget és további sok sikert kívánok a Bloghoz!