Képtelenség megúszni, a csapból is ez folyik. Úgy kezdődött, hogy Handrás megkezdte a zeneállat forgalmazását (amennyire tudom, egyelőre kizárólagos jelleggel), és onnantól nem volt megállás: ő is cseszegetett, hogy ki kell próbálnom, mindenkitől az iPigről hallottam, sőt, más kereskedők is megtaláltak, és arra kértek, teszteljem a cuccot. Végül beadtam a derekam, elhoztam egyet az XMS-ből.

Az első kérdés ugye, hogy mitől is olyan nagy szám az iPig, amire a csajok bizonyára könnyebben találják meg a választ, mint a nem csajok. Mert hát az eszköz a formájával rángatja ki a pénzünket a tárcánkból, de én például pasi létemre sosem gondolnám, hogy egy disznót szeretnék nézegetni a nappalimban.

A lányok viszont egészen másképp működnek.

Mondok erre egy példát: amikor elhoztam el az XMS-ből, és az iDisznyó dobozát lóbálva sétáltam a Duna Plázában, feltűnt, hogy a megszokottnál jóval többen fordulnak utánam, ráadásul a lányok nem az arcomat nézték, hanem a hangszórót. Persze nem biztos, hogy meg is vették volna, de felkeltette az érdeklődésüket, a cuccal tehát simán lehet csajozni.

Az már csak lényegtelen extra, hogy közben jól is szól, legalábbis 20 ezer forintos árához képest mindenképp. Nem vártam tőle sokat, aranyos sertés, aztán kész, ehhez képest valóban meglepően élvezhető hangok jönnek ki belőle, de ez történik, amikor egy rakás hangszórót építesz egy meglehetősen apró dobozba: csak előmászik valami használható is.

A hangok egészen teltek, a mélyeket belülről érzem, ennél több szakkifejezést nem tudok, lényeg, hogy nekem, a tökéletesen botfülű júzernek bőven megfelel. És akkor a további szimpatikus vonások összefoglalva: van a cucc fejéhez egy rakás keret, hogy mindegyik Apple-lejátszó tökéletesen illeszkedjen bele (csak az iPhone-hoz nincs, de az meg használható keret nélkül). A hangerőállítás az érintésérzékeny fülekkel történik, egyébként az igazi malac is reagál, ha megnyomogatjuk az övét. Van a hangszóróhoz távirányító, így a konyhából tudtam hangosítani, léptetni az iPhone-om, ami egyébként az iDisznyónak hála a világ első távirányítható távirányítója lett.

Egy nagy hibája azért van a cuccnak, amit már Angelday is felfedezett: mivel minden egyetlen apró dobozban van, mindig onnan szól a zene, ahol az iDisznyó van, pont szembe kell lenni vele, hogy tökéletes legyen a hangzás, vagy kellően messze kell rakni, és akkor megszűnik a probléma.

Hallgassuk meg Ádám véleményét is:

A mélyek valóban nagyon jól szólnak, köszönhetően az arányaihoz mérten giga mélynyomónak, de a magasakkal már problémája van a gépállatnak. Miközben hallgattam az iDisznyót, feltűnt, hogy nagyon távolinak tűnik a hangforrás (akárhonnan hallgatom),ez pedig a gömb alakú elrendezés miatt van: a széttartó hangok olyan érzést keltenek, mintha egy barlangban, nejlonzacskóval a fejünkön próbálnánk meg a fülünk után tájékozódni (ne próbáljátok ki). Távolabbról persze az érzés enyhébb lesz, a sok visszaverődés után már kellően sok forrásból halljuk a a hangokat, hogy ne legyen hányingerünk. Valószínűleg erre is találták ki a szobamalacot.

De mondok valamit: amikor ezt a postot olvassátok, én már országhatáron túl leszek, és talán egy tengerparti nyaralóban ücsörgök. Eddig két választásom volt: vagy Szokolosan játszottam az iPhone-nal, vagy a MacBookról indítottam a zenét, de egyik sem szórakoztatott különösebben, mert csak végső esetben voltak alkalmasak bárminek a lejátszására. Az iDisznyó viszont még a kabrióm hitelkártyányi csomagtartójába is belefér, és nem jelent majd problémát, ha este valami lágyabb dallamot akarnánk hallgatni, mert ebben a minőségben már érdemes.

Csak el ne röhögjem magam, ha meglátom a fejét.