Ivan Krstić (nevét kopipészteltem), a One Laptop per Child (give a laptop, change the world) nevű szervezet biztonsági vezetője az Apple-hez szegődött, meg nem határozott pozícióba. A pasi nagyágyú, az eWeek 2008-as listáján, amin a legbefolyásosabb biztonsági szakembereket sorakoztatták fel, a második helyen Krstić végzett.
Saját bevallása szerint szeret feltörni számítógépeket, és még jobban szeret nehezen feltörhető gépeket készíteni. A UNIX alapokon működő Bitfrost fő programozója azt tűte ki célul, hogy olyan rendszert készítsen, ami a felhasználó legkevesebb beavatkozását igényelve a legnagyobb biztonságot valósítja meg. Ez pedig pont úgy hangzik, mint amit a Mac OS-be is tennének, ha egyszer majd szükség lesz rá.
Egyszerű kérdések, igen-nem válaszok, amikhez az is szükséges, hogy az alkalmazások is együttműködjenek a Bitfrosttal. Úgy tűnik, az Apple a maga módján készül a háborúra, vagyis Krstić felfogásában.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.