Nemrég még úgy gondolták, hogy szerelmük örökké tart, most mégis válásra kerül sor. Kiderült, hogy Bono új szponzort talált magának, és tőle megkaphatja azt, amit az Apple-től soha. A RIM állítólag jobban bánik pártfogoltjaival, mint amire a cupertinói vállalat bármikor is képes lehetne.
A U2 360 koncertsorozat plakátján már a BlackBerry feliratot láthatjuk, vagyis a döntés, úgy tűnik, végleges. Az utcán csípte el lapunk a sztárt, hogy a döntés hátteréről kérdezze. "Nagyon izgatott vagyok emiatt" - kezdte Bono, majd rátért a szörnyű válás okaira. "A RIM megteszi azt nekünk, amit az Apple soha - bemehetünk a gyárba, találkozhatunk az embereikkel, szóval nagyon ütős dolog lesz ebből."
Mikor megkérdezték, hogy ennek köze van-e ahhoz az alkalmazáshoz, amivel a bandatagok közvetlen kapcsolatba kerülhetnének a rajongókkal, Bono így felelt: nem jársz messze az igazságtól, majd eltűnt a tömegben.
Az Apple és a U2 korábbi kapcsolata nagyon is gyümölcsöző volt. A banda saját kiadású iPod-okat kapott, segítettek az Apple-reklámok készítésénél, és együtt adakoztak a jó ügy érdekében. Most ennek örökre vége.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.