Keddtől tölthető le a program az AppStore-ból, letöltöttem. Lehet persze mondani, hogy túl későn jött, hiszen már egy rakás hasonló alkalmazás van az iPhone-ra, vagy azt, hogy túl korán, mert majd csak az OS 3.0-val lehet kihasználni a képességeit, szerintem viszont jó, hogy itt van. Mert hiába van néhány olyan program, ami ugyanazt tudja, sőt, még többet, mint a Skype, a márkanév fontos, bizalmat ébreszt, az emberek elsősorban azokat a programokat használják, amiket ismernek.

A pár megabájtos program ugyanazokat az adatokat kéri be, mint az asztali verzió, így aztán az összes meglévő kontaktunk előjön az iPhone-on is.

Innen már csak egyetlen kattintásra vagyunk a hívástól, feltéve, hogy wifi-hálózaton belül vagyunk. 3G-n ugyanis nem működik a szolgáltatás, gondolom az amerikai mobilcégek rettegnek attól, hogy a júzerek nem generálnak majd havidíjat, helyette a korlátlan adatcsomagot felhasználva beszélgetnek majd ingyen.

Sajnos ez a tiltás itthon is érvényben van, ha tehát 3G-n akarunk csatlakozni, hibaüzenetet kapunk az arcunkba, de jó hír, hogy az iPhone OS 3.0 bétaverziója mobilhálózaton keresztül is engedi működni a Skype-ot, reméljük, hogy a végleges verzióból is előhozható lesz ez a funkció (nem lesz).

Mindenesetre a program már most is elég jól működik. Próbáltam iPhone-ról számítógépre, nem volt rossz, igazán kényelmesen viszont két iPhone közt lehetett használni. Főleg, mert megvolt a hagyományos telefonbeszélgetés illúziója, mindig is kedveltem az ilyen programokat, de az ismerőseimet inkább mobilon hívtam, biztos, mert ilyen régimódi vagyok, valamit oda akartam tartani a fülemhez. Most megkapom ezt is, meg az ingyenességet is.

Bizonyára a hálózatok adatátviteli sebességével is összefüggésben volt, de azt vettem észre, hogy a hangminőség sokkal jobb volt Skype-on, mint a hagyományos mobilhálózaton keresztül. Nem volt semmi zaj, csak a beszélgetőpartner hangja olyan tisztán, amilyet eddig még nem nagyon tapasztaltam.

Az egyetlen szépséghiba az volt, hogy hárommásodpercenként megszakadt a vonal, kábé olyan beszélgetést tudtunk folytatni, mint tíz éve, a westeles időkben, amikor egy rakás fiatal szórakozott azzal, hogy kinyomta a beszélgetést az ingyenes első három másodperc után.

Idővel aztán kiderült, hogy nem a Skype-al, hanem a beszélgetőpartner netével van a baj, mert az MSN-kapcsolata is folyton megszakadt, a csevegőprogram stabil, és jól működik. Bár kilépés után nem él a szolgáltatás, és a login kissé hosszú ideig tart (így csökken arra az esély, hogy véletlenül épp online lesz a vonal túloldalán egy iPhone), én örülök, hogy megérkezett a Skype. Töltsétek le, próbáljátok ki ti is.