Kábé ugyanilyen idős lehettem, amikor megkaptam az első repülős LEGO-mat, és egész napokat tudtam eltölteni azzal, hogy magasról a földre ejtettem az összerakott gépet, majd megfigyeltem, ahogy a darabjaira hullik. A mutatványhoz a fontosabb pontokon meggyöngítettem a szerkezetet, de az értelmi képességeim ennél tovább nem terjedtek: arra például feltétlenül alkalmatlan lettem volna, hogy bármit is leprogramozzak.

Arról már jó ideje hallunk, hogy az App Store, az iPhone online alkalmazásboltja sokaknak hozta el az amerikai álmot, a robbanásszerű meggazdagodást (főleg a fingós programok íróinak), viszont az még mindig megüti az ingerküszöböt, ha egy kilencéves gyerek lép a színre.

A hat programozási nyelvet ismerő szingapúri Lim Ding Wen három-, és ötéves húgának írta a Doodle Kidset, ami ugyan nem szakítja majd le a plafont, de legalább ingyen van, ahhoz meg bőven elég, hogy megtanuljuk tisztelni a mai kilencéveseket.

A játék egyébként csak annyit tud, hogy az ujjunkat követve mindenféle ákombákomokat rajzol ki a képernyőre, két ujj érintésére háttérképet változtat, a telefon rázására mindent törül, de hát akkor is, kilenc évesen már az is teljesítmény, ha az ember meghúzza a csajok haját a suliban.