Hát ez is eljött, 500 millió letöltött alkalmazás alig hat hónap alatt, a gazdasági világválság közepén az Apple létrehozott még egy brutálisan sikeres területet. Emlékszem, amikor elindult az App Store, sokan már temették is, mondván, hogy a Google alkalmazásboltja nyitottságával lenyomja majd. Ma ott tartunk, hogy az Android Marketről nincs sok hír, az App Store-ból viszont 15 ezer alkalmazás tölthető le, a kínálat tehát nemhogy szűkös, hanem néha talán túlságosan is bőséges. 15 ezer programból ugyanis nehéz megtalálni az igazán értékeseket, de legalább elmondhatjuk, hogy az Apple kontrollja nem akadályozta meg az alkalmazások elburjánzását, ráadásul még biztonságban is érezhetjük magunkat, hiszen biztos nem kapunk az App Store-on keresztül olyan kódot, ami szétcseszi az iPhone-t, vagy az iPodot.

Olyat persze simán letölthetünk, aminek semmi értelme, sőt, nekem többször sikerült haszontalan alkalmazást letöltenem, mint valami igazán maradandót. A félmilliárdos eredmény örömére a Gizmodo el is készítette a saját, poénnak szánt számítását arra vonatkozóan, hogy miből állt össze a lista, jó érzékkel arra tippelnek, hogy az összes program kábé egy százalékának van értelme: