almalé és kungfu Rólunk

Megjelent a SimCity az iPhone-ra

És még mielőtt mindenki rohanna az AppStore-ba: a magyar üzletből egyelőre nem érhető el a EA tízdolláros csodája. Pedig milyen különös érzés lenne életem első számítógépes játékával a telefonomon játszani. Remélem az Electronic Artsnál nem arra kell várni, hogy lefordítsák a szoftvert magyarra is, mert arra ugyan várhatunk.

A játék vásárlói értékelése váltakozik az egy, illetve ötcsillagos minősítés között attól függően, hogy a játék egyáltalán elindul-e, vagy fagyás nélkül fut. Úgy tűnik, elkelne egy gyors update, talán mostanra még csak egy béta verziót sikerült kinyomnia az EA-nak.

Az első SimCity-t még Commodore-ra, akkor még Micropolis néven fejlesztették 1985-ben, a játék azonban csak négy évvel később jelent meg, elsőként a Macintosh és az Amiga platformokra. Azóta a játék számos verziója megjelent, még Nintendo DS-re is fejlesztettek (ennél azért mutatósabb lett az iPhone-os verzió), mígnem idén januárban a játék nyílt forráskódúvá vált az eredeti Micropolis név alatt. Íme egy kép a játék első Macintosh-változatáról:

update: már a magyar AppStore-ból is letölthető az alkalmazás.



Szuperszámítógép lehet a MacBook

Írtam már párszor a következő Mac OS X legnagyobb dobásáról, az OpenCL-ről, és valószínűleg a megjelenésig (főleg pedig utána) egy rakás hír jelenik meg még a témában az Appleblogon. Nagyon szimpatikus fejlesztésről van ugyanis szó, ami már önmagában akkorát dobhat a Snow Leopard használhatóságán, hogy más újdonságra szinte nem is lenne szükség. A következő operációs rendszer esetében halmozottan igaz, hogy a karosszéria változtatása nélkül inkább a motorháztető alatt bütykölnek a kaliforniaiak, mit bütykölnek, a kiegyensúlyozott négyhengerest egy biturbó V8-asra cserélik.

Tovább olvasom


Gyilkológéppé vált a 10.5.6 update

A hétfői Leopard update őrült ámokfutásba kezdett, és a hírek szerint sok ember gépét hazavágta. Nem működő Bluetooth-kapcsolat, furcsa pattogó hangok a bootolás során, halott USB-portok; ezekről számolnak be a károsultak az Apple fórumain.

És ők még a szerencsésebbek közé tartoznak. Sok helyen a gépek lefagytak a boot során, vagy el sem indultak többé. Harveynál például a gép kernel pánikkal állt le, és miután az Apple support tanácsára újrainstallálta a 10.5.4-es operációs rendszert, az almalogó ugyan megjelent a képernyőn, de aztán a gép ismét leállt. Mások is beszámolnak teljesen halott Macekről, amiknél az újraindítás után csak a led kijelző világít, és nem reagálnak semmire.

Egyeseknek segített az, hogy letöltötték a teljes frissítést a combo update helyett, és ezt telepítették, másoknál az update fájlok törlése vezetett megoldáshoz. Természetesen ez csak azokra igaz, akiknek egyáltalán elindult a gépük. Egy Apple viszonteladó úgy nyilatkozott, hogy a tünetek szerinte alaplaphibára vezethetőek vissza, ő legalábbis ezzel próbálkozik majd ezeknél a gépeknél. A garanciaidőn túli Macek esetében azonban a vásárlónak kell kifizetnie az alaplap cseréjét, ami nagyjából megegyezik egy új gép árával.

Az Apple egyelőre nem nyilatkozott az ügyről.

update: ahogy a kommentekből látszik, itthon is szedett áldozatokat a frissítés, az Apple fórumán is gyülekeznek a panaszosok.



Lassan készül a magyar iPhotoBook

Az Apple Magyarország évértékelő sajtótájékoztatóján kevés konkrétum hangzott el, néhány magyar érdekeltségű hírrel azért tudott szolgálni Majoros Miklós, a cég vezetője, derült ki az index cikkéből.

Az például továbbra is titok, hogy mennyi Mac fogyott az elmúlt időszakban, annyi hangzott csak el, hogy az idei eladások 37 százalékkal jobbak a tavalyinál. Általánosságban véve optimista hozzáállás jellemezte a nyilatkozatot, szó sem esett az Apple-t is sújtó gazdasági folyamatokról.

Készül az operációs rendszer legújabb, és a különféle programcsomagok, így az iWork, iLife és Parallels fordítása is. Készül ezeken kívül a korábban már pletykaszinten beígért iPhoto Book is, bár a karácsonyi szezon előtt sajnos nem indul be a magas minőségű fotóalbum-nyomtatás. Néhány hónapon belül viszont igen.




süti beállítások módosítása