Mindenesetre az amerikai szabadalmi jogokkal és védjegyekkel foglalkozó szervezettől, az USPTO-tól azt kérte az Apple, hogy csak ő használhassa a márkanevet videójátékokhoz, kézi eszközökhöz, konzolokhoz meg hasonló kütyükhöz. Mindez jelentheti persze azt is, hogy a Steve és csapata nem akarja, hogy mások húzzanak hasznot a márkanévből, de sokkal izgalmasabb arra gondolni, hogy inkább be akarnak szállni a milliárdos konzolbizniszbe. Mondjuk a Sony-t majdnem magával rántotta a PS3 kezdeti sikertelensége, szóval érdemes kétszer is meggondolni egy ilyen lépést, de hát mennyire jól mutatna már a második fehér játékgép a nappaliban a Nintendo Wii mellett! Ráadásul az Apple a közelmúltban beadott egy videójáték-related szabadalmat is, ami lényegében arról szól, hogy az érintésérzékeny felület képes felismerni szándékunkat, és eldönteni, hogy játékért, vagy zenehallgatásért nyomkodjuk a kijelzőt. Persze lehet ez egy sima iPhone-game alapja, de akármi is megtörténhet.
Konzolgyártásba kezd az Apple?
Már csak ez hiányzott. Kedvenc számítógép-gyártónk megdöbbentő lépésre szánta el magát pár éve, amikor kitalálta, hogy piacra dob egy mp3-lejátszót, iPod néven (bár, ugye, 1994-ben már bepróbálkoztak egy digitális fényképezőgéppel is, az sem volt piskóta, sőt, 1995-ben játékgéppel is próbálkoztak, kevés sikerrel). Aztán jött a nappali meghódítása az Apple TV-vel, meg a markunké, az iPhone-nal, most meg úgy néz ki, hogy konzolépítésre adta Steve Jobs a fejét. Vagy mi.
Mindenesetre az amerikai szabadalmi jogokkal és védjegyekkel foglalkozó szervezettől, az USPTO-tól azt kérte az Apple, hogy csak ő használhassa a márkanevet videójátékokhoz, kézi eszközökhöz, konzolokhoz meg hasonló kütyükhöz. Mindez jelentheti persze azt is, hogy a Steve és csapata nem akarja, hogy mások húzzanak hasznot a márkanévből, de sokkal izgalmasabb arra gondolni, hogy inkább be akarnak szállni a milliárdos konzolbizniszbe. Mondjuk a Sony-t majdnem magával rántotta a PS3 kezdeti sikertelensége, szóval érdemes kétszer is meggondolni egy ilyen lépést, de hát mennyire jól mutatna már a második fehér játékgép a nappaliban a Nintendo Wii mellett! Ráadásul az Apple a közelmúltban beadott egy videójáték-related szabadalmat is, ami lényegében arról szól, hogy az érintésérzékeny felület képes felismerni szándékunkat, és eldönteni, hogy játékért, vagy zenehallgatásért nyomkodjuk a kijelzőt. Persze lehet ez egy sima iPhone-game alapja, de akármi is megtörténhet.
Mindenesetre az amerikai szabadalmi jogokkal és védjegyekkel foglalkozó szervezettől, az USPTO-tól azt kérte az Apple, hogy csak ő használhassa a márkanevet videójátékokhoz, kézi eszközökhöz, konzolokhoz meg hasonló kütyükhöz. Mindez jelentheti persze azt is, hogy a Steve és csapata nem akarja, hogy mások húzzanak hasznot a márkanévből, de sokkal izgalmasabb arra gondolni, hogy inkább be akarnak szállni a milliárdos konzolbizniszbe. Mondjuk a Sony-t majdnem magával rántotta a PS3 kezdeti sikertelensége, szóval érdemes kétszer is meggondolni egy ilyen lépést, de hát mennyire jól mutatna már a második fehér játékgép a nappaliban a Nintendo Wii mellett! Ráadásul az Apple a közelmúltban beadott egy videójáték-related szabadalmat is, ami lényegében arról szól, hogy az érintésérzékeny felület képes felismerni szándékunkat, és eldönteni, hogy játékért, vagy zenehallgatásért nyomkodjuk a kijelzőt. Persze lehet ez egy sima iPhone-game alapja, de akármi is megtörténhet.
Szólj hozzá!
Jön az új MacBook Pro
Vagy nem. Mindegy, érdemes írni róla, a Macworld már régen volt, ez itt a pletykák ideje. Mindenesetre a 9to5Mac állítja, hogy február 26-án bemutatják az Apple csúcslaptopjának legújabb verzióját, amiben már Penryn processzor dolgozik: ezek az Intel legújabb csipjei, 65 nanométeres csíkszélesség helyett 45 nanométeren készültek, ami magyarul annyit jelent, hogy olcsóbb gyártani őket, és kevesebbet fogyasztanak, mint elődeik. Egyik sem haszontalan. Mivel a HP-nál például már megjelent a Penryn, itt az ideje, hogy a MacBook Próba is bekerüljön.
Ja, meg még van valami: az okosok azt állítják, hogy a gépcsalád megkapja a MacBook Air trackpadjét is, szóval a hónap végétől lehet két ujjal zoomolni a fotókra. És ha még ennél is több igaz, akkor 26-án megszületik az iPod touch/iPhone SDK, amivel bárki készíthet alkalmazásokat a kütyükhöz. Rövidesen elöntenek minket az iPhone-szoftverek, durva lesz.

Telefonkagyló, vagy mi
Az iPhone beépített hangszórója a „van, de minek” archetípusa. Legfeljebb a súlyt növeli, meg végszükség esetén, amikor csak a megfelelő dallam lejátszása képes megmenteni a bolygót a hangra érzékeny galaktikus támadástól, akkor használjuk, de élvezhető zenehallgatásra nem jó. Tudták ezt a DLO Portable Speaker készítői is, akik 49 dollárért, kevesebb mint tízezer forintért árulják ezt a hordozható hangszórókészletet, ami a mobil mellé rakva pont úgy néz ki, mint egy telefonkagyló, és nagyobb konferenciahívásokat is le lehet rendezni vele.
MacBook Airre várva
A legtöbben nem tudják, hogyan reagáljanak az új laptopra, én megmondom őszintén, örülök neki. Mikor láttunk utoljára újszerű gépet az Apple-től? Nem, ne mondjátok, hogy szürke-fekete lett az iMac, vagy hogy új grafikus gyorsítót kapott a MacBook. Új koncepcióra, új formára, ötletre, megvalósításra gondolok. Az Airnek már nagyon itt volt az ideje, még ha a végeredmény nem is a legpraktikusabb újítás a kerék meg a hónaljdezodor óta. Mert ugye milyen ez a gép? Lapos. Mikor fontos, hogy lapos legyen a laptop?
Amikor hátunkon egy számítógéppel át kell másznunk egy szűk barlangon…?
Egy hordozható cucc legyen könnyű, legyen kicsi, az, hogy mennyire lapos, pont nem érdekel, lássuk be, ez csak marketingfogás, de annak elsőrangú:
- mondta az almapápa, majd elégedetten hátradőlt.
Ugyanakkor értelmetlennek tartom azokat a felvetéseket, hogy az Airnek gyenge a procija, kicsi a kijelzője, vagy hogy óriási probléma lenne a dvd-író hiánya. Először is, a processzor kimondottan erős, 1,6 gigahertzes Core 2 Duo ebben a kategóriában bőven elég, ráadásul mire kell a teljesítmény? Aki Airrel áll neki renderelni, az hülye.
A kijelző nem kicsi, inkább nagy, én jobban örültem volna egy 12 vagy 10 colos modellnek, mikor értjük már meg, hogy egy hordozható gépnél nem az a lényeg, hogy mindent tudjon, amit egy asztali, hanem hogy könnyű legyen elvinni A pontból B-be? Ha valakinek mégis az kell, hogy a gép kinyalja a seggét, ott a MacBook Pro 17-es monitorral, meg lehet venni.
És végül a dvd-író. Ott van a MacBookomban, amit 13 hónapja használok, de dévédét talán ha tízszer írtam vele. Ez azt jelentené –feltéve, hogy eddig kétszázszor vittem magammal a gépet - , hogy 190-szer teljesen feleslegesen cipeltem a dvd-írót, de ez sem igaz, mert menet közben még sosem írtam lemezt, mindig csak otthon, tehát kétszázszor vittem értelmetlenül magammal, a hátamat túlterheltem, az izületeim kilazultak, a testem hanyatlásnak indult, végem van, és mindez a feleslegesen cipelt SuperDrive miatt.
Amerikában már árulják az Airt, elvileg napok kérdése, és én is megtapogatok egyet. És akkor megmondom róla a tutit.

ha már nem tudjuk a világ legapróbb, vagy legkönnyebb gépét összerakni, megcsináljuk a legvékonyabbat, mennyire jól fog már kinézni, amikor a Macworldön kihúzom egy borítékból!
- mondta az almapápa, majd elégedetten hátradőlt.
Ugyanakkor értelmetlennek tartom azokat a felvetéseket, hogy az Airnek gyenge a procija, kicsi a kijelzője, vagy hogy óriási probléma lenne a dvd-író hiánya. Először is, a processzor kimondottan erős, 1,6 gigahertzes Core 2 Duo ebben a kategóriában bőven elég, ráadásul mire kell a teljesítmény? Aki Airrel áll neki renderelni, az hülye.
A kijelző nem kicsi, inkább nagy, én jobban örültem volna egy 12 vagy 10 colos modellnek, mikor értjük már meg, hogy egy hordozható gépnél nem az a lényeg, hogy mindent tudjon, amit egy asztali, hanem hogy könnyű legyen elvinni A pontból B-be? Ha valakinek mégis az kell, hogy a gép kinyalja a seggét, ott a MacBook Pro 17-es monitorral, meg lehet venni.
És végül a dvd-író. Ott van a MacBookomban, amit 13 hónapja használok, de dévédét talán ha tízszer írtam vele. Ez azt jelentené –feltéve, hogy eddig kétszázszor vittem magammal a gépet - , hogy 190-szer teljesen feleslegesen cipeltem a dvd-írót, de ez sem igaz, mert menet közben még sosem írtam lemezt, mindig csak otthon, tehát kétszázszor vittem értelmetlenül magammal, a hátamat túlterheltem, az izületeim kilazultak, a testem hanyatlásnak indult, végem van, és mindez a feleslegesen cipelt SuperDrive miatt.
Amerikában már árulják az Airt, elvileg napok kérdése, és én is megtapogatok egyet. És akkor megmondom róla a tutit.
Újra feltörték az iPhone-t
Az elkövető ismét az a 17 éves George - Geohot - Hotz, aki tavaly már kicsinálta az Apple mobiljának védelmét. A cég akkor kiadott egy updatet, ami jófej módon megakadályozta a feltört mobilok működését. Ekkor kezdődött az azóta sem lankadó harc az Apple és az önállóságra vágyó júzerek között.
Pénteken biztosan elmaradt a tanítás, így Geohotnak volt egy szabad napja, mi mást is tehetett volna, feltörte az Apple legutolsó firmware-jeit (alig három órát aludt), a 1.1.2-est és 1.1.3-ast is. Némi nyomozás után megtalálta a rendszer gyenge pontját, sikerült törölnie azt a memóriaállományt, ahol a biztonsági szoftver megbújt. A kód letölthető Geohot blogjáról, hiába van csak 19 Celsius Cupertinóban, az Apple biztonsági szakemberei kezdhetnek izzadni.