almalé és kungfu Rólunk

Szívatja a németeket a T-Mobile?

Hamarosan Németországban is lesz szerződésfüggetlen iPhone, hivatalos ártáblázat még nem született, és bár a kevesebb kötöttséggel kínált telefont csak októberben kezdik forgalmazni, az eddigi pletykák nem túl bíztatóak. Pont most lepődtem meg az angol telefontársaság korrekt hozzáállásán, úgy tűnik, máris itt az ellenpélda.

A telefon 569 euró (137.000 Ft) lesz, ami magában foglal száz euró lebeszélhetőséget. Ha ez az összeg elfogy, minden perc 29 cent (70 Ft), és minden megkezdett webezéssel töltött perc 9 cent (22 Ft) lesz. Igen, jól hallottátok, percalapú adatforgalom-elszámolásról beszélek.

De a legszebb az egészben, hogy a telefont netlockkal látják el, vagyis csak a T-Mobile hálózatán lehet vele netezni. Ezt a korlátozást egy év után eltávolítják, ha befizetsz ötven eurót. Csak hogy összehasonlítsuk az egy évre szóló szolgáltatásokat: Angliában tizenkét hónapig ingyen és korlátlanul netezhetsz a feltöltős iPhone-nal, ezután pedig folytathatod jó szokásodat havi tíz fontért (kb. 13 euró, 3000 Ft).

Én szeretném azt hinni, hogy ez csak megalapozatlan pletyka, és a német T nem tervezi ilyen csomaggal kiszúrni a nép szemét. (Köszönjük doorsnak a linket)



Érkezik az első Android-telefon

Úgy tűnik, a T-Mobile a jövő héten kezdi forgalmazni az első Android operációs rendszerrel ellátott telefonját, a HTC "Dream" elnevezésű üdvöskéjét. Az Android telefonok utáni várakozást sokan az iPhone körüli hype-hoz hasonlítják, mindenesetre a felhasználók a Google-től is elvárják az innovatív és maximálisan felhasználóbarát megoldásokat. És persze valami pluszt.

Az Androidról egyelőre nem sokat tudni, csak annyi biztos, hogy a felhasználó maximális erővel lesz ráuszítva a Google-szolgáltatásokra. A T-Mobile mindent megtesz, hogy a kevés hivatalos információ ellenére fenntartsa az érdeklődést, és különböző pletykákat hint el. Innen lehet tudni a szeptember 23.-i bemutatás időpontját, a Wall Street Journal pedig tudni véli az árat is: 199 dollár lesz a telefon. A legújabb pletykák szerint készüléket október 17.-én lehet először megvásárolni.

Sokan ezektől a telefonoktól várják, hogy az iPhone vetélytársa lesz, többet szeretnének kapni, mint szimplán egy újabb okostelefont. Mások a Google-uralomtól tartanak: a vállalat láthatóan azt szeretné, ha minden adatforgalmat az ő szervereiken hajtanánk végre. A HTC mindenesetre büszke az új készülékre, és első körben állítólag 600-700 ezer telefont szeretnének leszállítani. Reméljük, hogy tényleg nagyot szól majd, mert a versennyel csak mi járunk jól.



Megrázhat az iPhone adaptere

Az Apple csereprogramot hirdetett, mert kiderült, hogy az ultrakompakt USB adapterek kis százalékánál fennáll a veszélye annak, hogy a villa letörik, és érintésvédelmi problémákat okozhat. Magyarul megráz.

A veszélyes terméket csak az USA, Japán, Kanada, Mexikó és Latin-Amerika vásárlói rendelhették meg, az Apple megkér minden érintettet, hogy ne használja az adaptert, amíg meg nem kapja az újratervezett modelleket. Ezeket azonban csak október 10.-én kezdik el szállítani, egy zöld jelzés különbözteti meg őket a korábbi példányoktól. A hírek szerint egyelőre senki sem sérült meg a gyártási hiba miatt.



Itt az új Microsoft-reklám

Megígérték. Folytatódik.



A Microsoft erősebb márkenév, mint az Apple

Miután az emberek annnnnnyira szeretik a toplistákat, az Interbrand is készít évente egyet a világ vezető márkáiról. Noha mindenki azt állítja, a reklámok semmilyen hatással nincsenek rá, a hirdetések mégis kézzel fogható bevételnövekedéshez juttatják a vállalatokat. A fogyasztókban létrehozott márkakép értékét pedig akár dollárban is ki lehet fejezni, legalábbis ezt kísérli meg minden évben az Interbrand.

Természetesen a listán a Coca-Cola a első. Az első tíz versenyzőben nemigen volt változás az elmúlt évben, hacsak az nem, hogy az IBM lenyomta a Microsoftot a harmadik helyre, és hogy a Google a huszadik helyről a top tíz aljára ugrott fel, elképesztő növekedést produkálva. A Nokia az ötödik, az Intel a hetedik, a HP a tizenkettedik helyen tanyázik, míg az Apple a huszonnegyedik helyet foglalja, megelőzve a Sonyt és a Dellt. Tavaly még csak a 33. volt.

A tanácsadó cég listája szerint a versenyben nagyot ugrott előre a Google, 43 százalékkal emelkedett az eredetileg keresőmotorként induló brand értéke, de az Apple is egyre drágábban árulja a megkezdett almát: a tavalyi eredményhez képest 24 százalékkal, 13,7 milliárd dollárra tornázták magukat fel a cupertinói cég marketingesei. A lista vesztesei egyértelműen a pénzügyekkel foglalkozó vállalatok, csaknem valamennyi veszített az értékéből, de hát most ilyen időket élünk.




süti beállítások módosítása