Ma délelőtt még látható volt az AppStore-ban, délutánra már végleg eltűnt az iBot nevű játék, aminek főszereplője kísértetiesen hasonlít Wall-e párjára, Eve-re. Az Alcomi játéka csak pár napig volt elérhető az online boltban, a részben pirosra festett másolat ugyanis egyértelműen koppintás, még az sem zavarhat meg senkit, hogy kerekeken gurul. Úgy látszik, az Apple-nél valakit mégis megzavart.

Külön érdekesség, hogy a sztori több ponton köthető az Apple-höz, már azon felül, hogy az eset az AppStore-ban történt. Steve Jobs alapította ugyanis 1986-ban az eredeti fehér robot jogait birtokló Pixart, amit húsz évvel később adott el a Disney-nek. Eve-et ráadásul nem kizárólag a Pixar tervezte, a dizájn kialakításában besegített Jonathan Ive is, aki egyébként az Apple-termékek külső megjelenéséért felel.