Egy azóta már eltávolított sajtóközlemény szerint az Imagination Technologies Groupnál az Apple előjegyzett 8.2 millió részvényre, 39 fontos napi áron. Ezzel a lépéssel az Apple 3.6 százalékot szerzett meg annak a vállalatnak a részvényeiből, aminek egyébként licensztulajdonosa is. Másnap már 50 fontról indultak az Imagination-részvények.

Az ARM-licensz állítólagos megszerzése, és a PA Semi megvásárlása után az Apple újabb lépést tett afelé, hogy megkötések nélkül, önmaga számára fejleszthessen kézikütyüs hardvereket. A Imagination Technologies készíti ugyanis PowerVR 3D grafikai gyorsítókat az iPhone-ba, és iPod touchba. A PA Semi PowerPC alapú kisfogyasztású processzorokra szakosodott, míg az ARM legújabb fejlesztésű Cortex-A8 és Cortex-A9 processzorai a pletykák szerint egy jövőbeli Apple-tabletbe, vagy netbookba kerülnek.

Nagy a titkolózás, az ARM sem árulta el annak idején, hogy ki szerezte meg a licenszet, és korábban az Imagination sem mondhatta el, kivel kötötte a több évre szóló megállapodását. Ha csak néhány órára is, de most kibújt a szög a zsákból, de ezután az Apple villámgyorsan leszedette a sajtóközleményt.