Atya Úr Isten, bár minden vágyam így teljesülne! Hónapok óta linkelgetem azt a hírt, hogy az Apple volt olyan féreg, és kitiltotta az App Store-ból a Pull My Finger nevű alkalmazást. Az elkeseredett készítővel tele volt a net, főleg, mert mindenki egyetértett azzal, hogy ahonnan büntetlenül el lehet távolítani egy fingós alkalmazást, ott bármi megtörténhet. Mi lesz a következő? - kérdeztük kockás ingünk alsó szegélyét gyűrögetve. Az Apple lerohanja Kelet-Európát?

Most viszont úgy néz ki, hogy elmarad a megszállás, mert A VILÁG LEGJOBB ALKALMAZÁSA mégis megjelent az App Store-ban!!!

Ahogy a Sam nevű zseni mesélte a Macrumorsnak, egy nap váratlanul felhívta a kaliforniai cég, és közölte, hogy a Pull My Finger mégis átment a szűrőn. A telefonbeszélgetésből kiderült többek között az is, hogy még számos, véletlenül, vagy átmenetileg letiltott program bekerül az App Store-ba, kis szerencsével tehát napokon belül megjelenhet az orrtúrós vagy a kecskehágós alkalmazás, esetleg a Sounds of the Vomitorium.

Természetesen egyből letöltöttem a Pull My Fingert, és nem csalódtam: az ujjak meghúzása után megható finghang tölti be a szobát. Érdemes rákötni az iPhone-t az 5.1-es hangrendszerre, hogy valóban átjárják a teret a szelek. Összesen 18 finghang közül választhatunk, az én személyes kedvencem az ara, aki olyan hosszan tudja kitartani a barna hangot, mint annak idején a Metropolitanben Pavarotti a magas "C"-t, de szót érdemel még Quasimodo szaftos recsegése is.

Ennél nagyobb baromságra még az életben nem adtam ki 0,79 eurót, mégis úgy érzem, megérkeztem a Kánaánba.