A blogon valamikor olvastam már olyan olvasói véleményt, miszerint ne higgyük el, hogy Steve Jobs keze mindenhová elér, és hogy nyilván nem ő dönt a csipcsup operatív kérdésekben. Aki tanulmányozta már az Apple-vezér munkásságát, tudja, hogy tényleg minden rajta keresztül megy, és az Apple pontosan azt teszi és úgy, ahogy Steve azt megálmodta.

Most kiderült, hogy az iPod touch reklámzenéjét is maga választotta ki, sőt, személyesen tárgyalta le a jelentéktelen menedzsercéggel az Around The Bend című szám debütálását az Apple-reklámba. A sztorit a banda dobosa, Lars Iversen mesélte el a Songfacts újságban, mint elmondta, Steve-nek tényleg tetszett a szám, és ragaszkodott hozzá, hogy ez legyen az új iPod touch bemutatkozó reklámzenéje. Ez itt, ni:


A dobos elmondása szerint kaptak egy memót, hogy kiválasztották az egyik zenéjüket, örüljenek. Neheztelnek azért, mert a dal reklámhosszúságúra vágásában egyáltalán nem vehettek részt, és az Apple üzleti titkai miatt nem is láthatták előre, hogy tulajdonképpen miben is vállalnak szerepet. Nem mintha az Apple híres lenne a közszemérem elleni reklámkísérleteivel, erre a számra egyébként is csak Tarantino lenne képes kibelezett hullákat mutogatni. Mondjuk ő mindenre képes, persze sokan ugyanezt gondolják az Apple-vezérről is.