A Piper Jaffray elemzői átértékelték a piac helyzetét, és módosították az Apple-lel kapcsolatos előrejelzéseiket is. Ez azért nagy hír, mert ők azok, akik a recesszió ellenére eddig a legmesszemenőbb optimizmussal álltak az Apple töretlen növekedése mellett. Szinte változatlanul 250 dollárt jósoltak a cég részvényeinek még akkor is, amikor már hónapok óta száz dollár körül teljesített a papír.

Most csökkentettek ugyan, de nem pánikkeltően sokat: a 250 dolláros célértéket 235 dollárra módosították. Más varázsszámokat is megnyirbáltak, mint elmondták, az elmúlt hónap kedvezőtlenül alakuló gazdasági és vásárlói költekezési mutatói miatt. Az elemzők azt állítják, ez a tendencia folytatódik 2009-ben is.

Gene Munster szerint az Apple az idei 43 százalékos emelkedéshez képest jövőre csak tíz százalékkal több Macet tud majd eladni, de még ezzel is a iparág átlagos növekedésének kétszeresét produkálja. Ennek megfelelően kevesebb bevételre számíthatnak Cupertinóban, a korábbi 32 százalékos növekedési előrejelzéshez képest 25 százalékkal lehet nagyobb jövőre az árbevétel, állítja az elemző.

Az Apple ugyan jól teljesített az elmúlt hetek karácsonyi őrületében, és eladási mutatói nem csökkentek olyan mértékben, ami közvetlenül indokolná a borúlátást, de ha meggondoljuk, hogy mekkora akciókkal teljesítették a tavalyinál alacsonyabb számokat, és hogy a lakosság általánosságban véve egyre kevesebbet költ, akkor a prémiumtermékek tényleg nem nézhetnek túl bizakodóan a jövő év elé. De azért a harakiri sem indokolt.