Ez is megvolt, az Apple frissítette a notebook-palettáját, és nem is akárhogyan: nem a teljes palettát újította meg, a sor elején és végén meghagyta a korábban már ismert gépeket az ismert külsővel, csak a középen állókat hajította ki. A műanyag MacBook árát ezer dollárra lőtték be, az új dizájnért viszont már legalább 1300 dollárt kell fizetni. A nagyobbik kistestvér 1600 dollárba kerül, szóval a 13 colos laptopok árban és külsőben is nagyon megközelítették a MacBook Prókat. Ez pedig így egy egészen új termékpaletta, egy egészen új koncepció.



Az új laptopokban (látjátok, egyszerre lehet beszélni a MacBookokról és a Prókról) elsőre az új tapipad szúr szemet. Nincs alatta gomb, a felülete 40 százalékkal nagyobb, és üvegfelületű. Az iPhone gesztusvezérléseit ezentúl a laptopokon is használhatjuk, sőt, négyujjas gesztusok is megjelentek: ha függőlegesen mozgatjuk az ujjainkat, akkor az Exposé jelenik meg, ha vízszintesen, akkor az alkalmazások közötti gyorsváltás (Alma-Tab-szerűen). Gomb ugyan nincs, de maga a trackpad lenyomható, így a kattintáshoz nem feltétlenül kell felemelni az ujjunkat.

A MacBook és a MacBook Air megkapta az nVidia 9400M kártyáját, így a felhasználók a korábbihoz képest (állítólag) ötszörös gyorsulást tapasztalhatnak a grafikus alkalmazások terén: ennek bizonyítására a bemutatkozó videóban Need For Speedeztek egy kicsit, és tényleg. A Prókba a 9400-as mellett (!) a 9600M GT kártya is bekerült, a két kártya közötti váltást egy újbóli bejelentkezéssel lehet elérni.

A LED háttérvilágítás alapfelszereltség lett a gépeknél, még a 17 colos, régi típusú MacBook Prót is csak így adják, vagyis a felmelegítési idő megszűnik, és a laptop már a felnyitás közben használható állapotba kerül. De a kijelző nemcsak gyorsabb lesz, hanem ezentúl sokkal szebb képet is ad, az üvegborítás és a vastag fekete keret miatt a tónusok pedig még jobban kiemelkednek.

A laptopok nyitási művelete is egységesebb lett: mágnes tartja egyben a két oldalt, ami közé ezentúl nem kerülhet szennyeződés: az Airhez hasonlóan egy vékony gumiszalag gondoskodik egyrészt a puhább összecsukás érzéséről, másrészt a monitor és a billentyűzet védelméről. Apropó, billentyűzet: úgy tűnik, a fekete lett a menő, és valamennyi újradizájnolt laptop az Airhez hasonlító gombokat kapott, ezzel viszont sokak ellenszenvét vívták ki.

A kialakításban újítás, hogy a hátoldalon egy kapcsolóval eltávolítható egy lap, ami mögött az akkumulátor és a merevlemez is egyetlen mozdulattal cserélhető (ez utóbbi, valljuk be, borzalmas módon volt megoldva a korábbi MacBook Prókban). És persze meg kell említeni a Brick nevű technológiát, ami tulajdonképpen a ház főrészének számító előlap egy darabban történő megmunkálását jelenti, ezáltal a laptop vékonyabb, könnyebb, ÉS merevebb, ellenállóbb lett. Na, majd jól letesztelem én ezt, csak kerüljön a kezembe egy.

Újradizájnolták a 24 colos Cinema Display-t is, kamerát, mikrofont, biztonságos mágneses csatlakozót, és az iMaces fekete keretet is megkapta, meg persze a fényes üvegréteget a LED-es kijelző elé. Itt nem is okozhat túl nagy problémát a tükröződés, a laptopoknál már annál inkább: nem hiszem, hogy sok digitális nomád fekszik majd ki a Margitszigetre egy új MacBookkal. Az aggodalmas kérdésre a vezérek válasza az volt, hogy a nagyobb fényerő segít a problémán, meg egyébként is, a laptopokat arra forgatod, amerre akarod. Vicces fiúk ezek.

És hogy ezentúl pontosan mi közül választhatunk (az Air-t nem számítva, ott úgysem volt túl nagy változás):

MacBook 999 dollárért:
- minden a szokásos, megspékelve egy 120 gigabájtos merevlemezzel, egy SuperDrive-val, a Firewire port viszont rejtélyes módon eltűnt

MacBook 1299 dollárért:
- 2.0 GHz Intel Core 2 Duo processzor
- 2GB memória
- 160GB merevlemez
- GeForce 9400M
- Dual-Layer Super Drive
- nincs firewire port

MacBook 1599 dollárért:
- 2.4 GHz Intel Core 2 Duo processzor
- 2GB RAM
- 250GB merevlemez
- GeForce 9400M
- Dual-Layer Super Drive
- nincs firewire port


MacBook Pro 1999 dollárért:
- 2.4 GHz Intel Core 2 Duo processzor
- 15.4 colos kijelző
- 2GB memória
- 250GB merevlemez
- GeForce 9400M + 9600M GT, 256MB

MacBook Pro 2499 dollárért:
- 2.53 GHz Intel Core 2 Duo processzor
- 15.4 colos kijelző
- 4GB memória
- 320GB merevlemez
- GeForce 9400M + 9600M GT, 512MB

MacBook Pro 2799 dollárért:
- a megszokott külső
- 2.5GHz Intel Core 2 Duo processzor
- 17 colos kijelző
- 4GB memória
- 320GB merevlemez
- GeForce 8600M GT 512MB RAM

Szóval nagy változások voltak, hozzá kell szokni az új termékpalettához. Jó, hogy akinek az eddigi dizájn jön be, maradhat annál, akinek pedig tetszik az új, a választásnál észrevétlenül siklik át a Pró kategóriára.

Még ennél is érdekesebb volt a keynote felépítése: Steve Jobs alig szerepelt, láthatóan átadja a stafétát a többieknek. Jony Ive és Dan Riccio mutatta be a dizájnt és az új gyártástechnológiát, a sikerekről Tim Cook beszélt. Ez pedig valószínűleg azt jelenti, hogy a vezér lassan-lassan visszavonulót fúj, és azt szeretné elérni, hogy a piac megítélésében ne az ő személye adja az Apple értékének negyedét. Minden bizonnyal ez lesz Steve Jobs eddigi legnehezebb feladata.