A norvég ombudsman úgy gondolta, hogy a tettek mezejére lép, és ismét háborút indított az Apple ellen. Azt kifogásolja (sok más szervezettel együtt), hogy az iTunes Store-ban vásárolt zenéket kizárólag iPodokon lehet lejátszani, más mp3-lejátszón nem, vagyis az Apple korlátozza a versenyt. Ezzel egy újabb fejezethez érkeztünk az Európa kontra Apple háborúban, aminek a célja pontosan az ilyen korlátozások eltörlése. Felnégyelése. Kiírtása, ha úgy tetszik.



A csapatok tehát felsorakoztak, lássuk, mire számíthatunk. Míg egyik oldalon a rettenetes Jobs vezér és háromszáz feketekendős nindzsa-ügyvédbojtárja várja az első csapást, addig a másik oldalon száznyolcvanmillió elszánt európai néz velük farkasszemet: a finnek mészárosa, Juha Eerikäinen korábban már megpróbált változtatni az iTunes szerződéses feltételein, csakúgy, mint a dán fenevad: az ottani ombudsman a luxemburgi iTunes SARL-hoz fordult segítségért, hátha szövetségesévé teheti a megzavarodott központi vállalatot. A németek egy umbrella group-ot állítottak csatába, aki saját parlamentjét vette ágyútűz alá, hogy indítson támadást helyettük az Apple szigorú DRM-je ellen. A hollandoknak csak egy petícióra telt, amire persze senki sem válaszolt, nem így a franciáknál: a nemes Renaud Donnedieu de Vabres már 2005-ben keményen nekiment a cupertinóiaknak, a csata azóta is tart. Most a norvégok is új csapást mértek az ellenre. Nem ígérhetünk mást, mint vért, szenvedést, és hosszú, hosszú őszt.

November 3-ig várják az Apple seregeinek válaszát, különben...

Egyébként ti melyik hadsereghez csatlakoznátok a véres harcokban?