Úgy tűnik, lassan vége lesz a régóta húzódó jogi huzavonának, a cupertinói cég vezetősége egyöntetűen megszavazta, hogy 14 millió dollárral engeszteli ki a Apple-részvénybotrányban károsult céget: az Apple-t.

Lassan teljesen elül a két évvel ezelőtt kirobbant botrány: 2006-ban az Apple belső vizsgálatot rendelt el, mert felmerült a gyanú, hogy a menedzsment tagjai 1997 és 2002 között a magasabb haszon érdekében rendszeresen visszadátumozták saját részvényopcióikat, ezt a gyanút a belső vizsgálat, és a New York-i értékpapír- és tőzsdefelügyelet vizsgálata is igazolta. Később kiderült, hogy a két korábbi vezető, Nancy Heinen és Fred Anderson mellett Steve Jobs neve is szerepel az egyik gyanús opciós papíron. Később a vezért ártatlannak minősítették. Maradhatott.

A részvényopció-visszadátumozás egyébként önmagában nem bűncselekmény, ha azonban emellett a hűtlen kezelés esete is fennáll, azaz önhatalmúan, nyereségvágyból írogatják át az évszámot, akkor keményen büntethető. Steve Jobs már korábban elismerte, hogy tudott a svindlikről, és elnézést kért minden részvényestől a történtek miatt. A most megszavazott összeget az igazgatók felelősségbiztosítója fogja kifizetni magának a vállalatnak. A perköltségeket az Apple állja, ennek az összege 8.85 millió dollárra rúg. Így ha elül a por, ötmillió marad az Apple-nél, majdnem kétszer ennyi a jogászoknál, és a vállalat biztosítási összege egy picit megemelkedik. Világos, mint a nap.