Sőt, az iPhone szoftvere is, az Apple operációs rendszereinek jól megy mostanában. A Market Share minden hónapban kiadja webstatisztikáit, amikből remekül ki lehet olvasni, hogy melyik operációs rendszer a legnépszerűbb a netezők körében. Nincs meglepetés, 2008. augusztusában is a Windows volt az első 90,66 százalékkal, de egyre erősebb a Mac OS X is: 7,86 százalékos eredményével a második. Nincs meglepetés a harmadik helyben sem, a Linuxnak 0,93 százalék jutott az előző hónapban, de az iPhone negyedik helye mindenképp izgalmas: a mobil 0,3 százalékot szerzett meg, tehát minden háromszázadik online számítógép Apple-mobil. Ötödik a Playstation 0,04 százalékkal, hatodik a SunOS 0,01 százalékkal.

Az iPhone növekedés két hónapon belül is jelentős, júniusban még csak 0,16 százalékon állt az Apple mobilja, a Mac és a Windows viszonyának változása meg éves összevetésben beszédes igazán: 2006-ban még 95/5 volt az arány, tavaly 93/7, ebből lett idén 91/8.

Persze ez még mindig azt jelenti, hogy a Windows fölénye 11-szeres a Machez képest.