A hét végére a Balatonra utaztam, úgyhogy több volt a szabadidő, jobban birtokba tudtam venni a 3G-s iPhone-om. Út közben folyamatosan vigyorogtam, hát hogy ne vigyorogtam volna, amikor 130-cal robogtunk az M7-esen, én meg a 3G-s hálózaton keresztül percenként töltöttem le az App Store-ból az alkalmazásokat, néztem a híroldalakat, olvastam a leveleimet.

Megérkeztünk Almádiba, felmentünk a nyaralóba, ahonnan rálátni a Balatonra, első osztályú élmény, mielőtt elmerültem volna benne, letöltöttem még a Lander nevű játékot, aztán leraktam a telefont.

Legközelebb este nyúltam újra az iPhone-hoz, ami azonban akkor már nem látta a T-Mobile-hálózatát. Mozogtam egy kicsit, semmi. Visszaültem oda, ahol lejött a Lander, semmi. Ki a teraszra, semmi. Körbe a ház körül, semmi.



Viharszerűség volt a parton, gondoltam az zavar be, na de majd reggel. De semmi változás, és nem sokkal később kiderült az is, hogy nem a T-Mobile-lal volt a gond, hanem a mobillal: egy Samsung-telefon maximális térerőt mutatott, sőt, a 3G-s modemem is gond nélkül működik ugyanazzal a sim-kártyával, amivel az iPhone semmit sem tud kezdeni.



Néha pillanatokra megtalálja a hálózatot a telefon, ilyenkor maximálisra ugrik a térerő, még az E (Edge) vagy a 3G (3G) is megjelenik a szolgáltató neve mellett, de amint megnyitnék egy oldalt, letölteném a leveleimet, rögtön elveszik a szolgáltató. Mintha két torony között váltogatna a mobil, egy közeli, használható, meg egy távoli, nem létező között: előbbit csak akkor választja, ha nem fogom csinálok vele semmit.

Nem halt meg végleg az iPhone, mert 200-300 méterre a háztól már működik rendesen, de azért bosszantó, hogy három mobileszközből pont az Apple készülékével nem lehet semmit sem csinálni. Még telefonálni sem.

Gondolom vagyunk itt páran iPhone-tulajdonosok, nektek mi a tapasztalatotok? Egyedi eset, vagy gyakori jelenség?