Valami készül. Az Apple értesítette legnagyobb viszonteladóit, hogy tankoljanak fel három-négy heti adagot Apple laptopokból és iPodokból, mert a következő hetekben eléggé döcögni fog a szállítása ezeknek a termékeknek. A kereskedők az értesítésből arra tippelnek, valamikor szeptember közepén új modellek érkeznek majd.

A laptopokra is hallottunk már mindenféle tippet: olcsóbb lesz, elképesztő ficsörökkel gazdagodik majd, levehető akksival, ésatöbbi. Az új iPod kinézetéről állítólag az iLounge kapott több helyről információkat, az ő tippük szerint a negyedik generációs nano karcsúbb lesz, leginkább a Zune-hoz hasonló külsőt kap majd.



Mindenesetre az Apple kiküldte a fejlesztőknek tesztelésre a 10.5.5-ös Leopard-frissítés bétáját. A pletykák szerint erre is az új MacBookok miatt volt szükség. A fejlesztők minden bizonnyal tüzetesen átnézik az updatet, hátha találnak valami utalást az újdonságokra, amit majd megosztanak velünk. Így megy ez errefelé.