Visszaértem a nyaralásból, nyomtam egy restartot, mert a Mac bekapcsolva maradt az indulás előtti kapkodás miatt (ami önmagában nem viselte volna meg, de már vagy három hete nincs kikapcsolva, szóval mindenképp ráfért), és átnéztem a híreket. Hát, annyira nem meglepő, hogy még mindig minden a 3G iPhone-nal van tele, és gondolom ez így is marad a következő generáció érkezéséig. Személy szerint azért örülnék némi maces hírdömpingnek is, főleg most, hogy kiteszem egy percre a lábamat az országból, és Bill Gates visszavonul. Jobs látszólag ellenpont nélkül maradt (Ballmerre nehéz máshogy nézni, mint egy kopaszodó Mickey egérre), szóval gyerünk, húzzunk bele, terjedjenek a Macek, legyen kiegyensúlyozottabb a verseny, nyerjen minden vásárló, bármelyik oldalon áll is.
Egy biztos: bár az Apple-oldalon illik a sátán fiaként kezelni Billt, a fickónak óriási szerepe volt abban, hogy az informatika ma minden otthonban ott ücsörög (még ha a Mac-júzerek szerint, így szerintem is van néhány kifogásolható részlete a windowsos világnak), ráadásul nehéz zsigerből utálni egy olyan embert, aki dollár-tízmilliárdokat tervez eladományozni. És aki rávette legjobb barátját, Warren Buffetet, hogy adjon alapítványának 30 milliárd dollárt, szintén a rászorulók megsegítésére.
Oké, nem egy hősszerű alak, Steve Jobs-féle karizmatikus figura, volt néhány kifogásolható húzása, de alapvetően meghatározta az utóbbi két-három évtized fejlődési irányát, és nem gondolom, hogy jobb hely lenne a világ nélküle. Még ha nem is tud meggyőzni senki, hogy a Windows jobb lenne, mint a Mac OS X.
Úgyhogy további jó munkát, Bill, remélem jó helyre megy az a pénz, amit harminc év alatt megkerestél.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.