Meg nem nevezett szakmabeli forrásokra hivatkozva arról keringenek a pletykák, hogy az Apple szeptemberben betör az ázsiai piacra az iPhone-nal. Ha minden igaz, Szingapúr lesz az első célpont, állítólag már sikerült megegyezni az ottani nagy telefontársasággal, a SingTellel.



A 4.6 milliós lélekszámú Szingapúr lenne az első ázsiai ország, ahol hivatalosan is lehet majd kapni a telefont. Eddig kábé tízezer landolt náluk az iPhone-ból, amit elemzők szerint átlagosan 719 dolláros áron szereztek be a helybeliek. Na ja, ahol majdnem 50.000 dollár az egy főre jutó GDP, ott mindenféle csuda dolog elképzelhető.

A hivatalos starttal Szingapúr megelőzi Japánt és Kínát, pedig mindenki oda várta a telefon ázsiai debütálását. Noha Steve Jobs többször tárgyalt a China Mobile-lal az iPhone piacra dobásáról, a felek elmondása szerint csak tapogatóznak, és konkrétum nem hangzott el.