A támadás célpontja ezúttal az iTunes Store, az Apple digitális médiaboltja. A Zap Media ugyanis már 2000-ben beadta szabadalmát egy olyan disztribúciós alapelvről, amit szerintük az Apple így vagy úgy, de felhasznált az iTunes megalkotásánál. A cég a szabadalmát két évvel az első iPod megjelenése előtt adta be, de a hivatal csak 2006 márciusában védte le azt. Azóta próbál megegyezni a kis vállalat a cupertinói óriással, de a jelek szerint nem sikerült a bíróság bevonása nélkül elsimítani az ügyet.

Noha a Zap Media nem tett lépést abba az irányba, hogy elkápráztasson minket innovációival ezen a téren, mégis, állítása szerint abban az évben, amikor beadták a szabadalmat, számos nagy céggel beszéltek az ötletükről. Felvázolták előttük a látomásukat, ahol a felhasználók processzorral rendelkező médialejátszójukkal több kommunikációs csatornán belépést kaphatnak egy felsőbb médiaközpontba, ahol az adatbázist egy csudafejlett szerveralkalmazás menedzseli. Az ügy újabb apropója lehet az is, hogy egy második szabadalom is bekerült a képbe: ezt 2005-ben adták be, és ezen a héten lett hivatalosan levédve, ez inkább a felhasználók jogosultságainak kezelésére koncentrál.

Hogy a szabadalom mennyire fekteti le az alapjait egy hasonló rendszer működésének, és mekkora mértékben látható ebből valami az iTunes Store-ban, a bíróság fogja eldönteni. Az Apple szokása szerint nem nyilatkozik függőben lévő peres ügyről. Mi mindenesetre figyelni fogunk, hogy ne maradjunk le semmiről.