Egy jelentős kockázatitőke-befektető vállalat, a Kleiner Perkins Caufield & Byers létrehozott egy iFund elnevezésű befektetési alapot. A kezdeményezés azokat a cégeket segítené, akiknek a munkáját a befektetők arra érdemesnek tartják, és persze ahonnan a jövőben profitot remélnek. A százmilliós alap a következő  területek fejlesztőire fókuszál: kommunikáció, szórakoztatás, közösségi hálózatok, mCommerce, és helyszínalapú szolgáltatások.
 
"A fejlesztők már eddig is túlcsordultak az ötletektől, most itt a lehetőségük, hogy ezekből az ötletekből nagyszerű cégek nőjenek ki, és ebben egy világszínvonalú tőkebefektető segíti őket" - olvashatjuk Steve Jobs reklámfilmbe illő szavait a KPCB oldalán.

Egyetért vele John Doerr is, aki többek között a Google-nél tanácsadó, és befektetőként részt vesz ebben a projektben is. "Egy forradalmi platform ritka lehetőség egy befektetőnek, és az Apple egy ilyet hozott létre. Számos nagy cég születhet ennek hatására", állítja Doerr, és ő ott akar lenni, amikor ezek a cégek beindulnak.