Tegnap bejelentették, hogy az idei WWDC június 10-14-re esik. Nem meglepő módon a San Francisco-i Moscone West ad otthont az eseménynek, a jegyeket ma kezdik el árusítani, és valószínűleg ma el is fogy az összes.
ÉS hogy mi kerül az asztalra? Tim Cook azt mondta: alig várják, hogy bemutassák az eseményen az új iOS és OS X verziókat. Az első azért lesz érdekes, mert a történelemben először Jony Ive igazgatta a mobil operációs rendszer fejlesztését. Az OS X-et meg azért várjuk, mert minden egyes lépéssel közelebb kerül egymáshoz az asztali és a mobil felület. Kíváncsiak vagyunk, hogyan tudnak együtt dolgozni a jövőben.
A WWDC bejelentése egyébként a korábbi pletykákkal szemben azt mutatja, hogy áprilisban semmilyen hardverbemutató nem lesz, noha egy új iPadet vártak a következő hónapra. Sőt ha Tim Cook nem akar meglepetést, és valóban csak a szoftverekről szól majd a WWCD, akkor még tovább elhúzódhat az új Apple-termékek bemutatója. Cook a negyedéves konferenciahíváson is megerősítette ezt, azt állítva, az Apple semmi érdemi előrelépést nem tervez a hardverek terén őszig.
Pontosan 230 nap fog eltelni az iPad mini event és a 2013-as WWDC között, ami a modern Apple történelmében a leghosszabbnak számít.
Reméljük, nem várunk hiába.
Ja, és a fejlesztőknek jó hír, hogy a konferencia ideje alatt elérhetőek lesznek a session videók, ezeket korábban napokkal-hetekkel később lehetett megnézni. Tehát online is követhető az ötnapos őrület.