iPhone X: az iPhone, amire vártunk?
Újabb, szuper jó minőségű videón az iPhone 8
Ez a hét úgy látszik, a demo modellek kiszivárogtatásáról és részben a róluk készítül videókról szól. Mi is megosztottunk már egyet, ám most egy igazán nagy felbontásban készült anyag került a kezünk ügyébe.
A Macrumors megkaparintotta ugyanis az egyik ilyen demo készüléket és nyilván kerítettek mellé egy iPhone 7-et, illetve egy iPhone 7 Plus-t, majd fogták és videóra vették az egészet, körbejárva közben az új cuccot.
Az új iPhone bár legalább akkora kijelzőt majd majd, mint az eddigi Plus modellek, maga a telefon alig lesz nagyobb, mint a mostani 4.7"-os sima verziók, ami igazán remek hír, hiszen így könnyen lehet, hogy nem kell lemondanunk az egy kezes használatról.
A videóból szintén kiderül, hogy a hátlap várhaóan üvegből készül majd a vezetéknélküli töltés támogatása miatt, illetve, hogy a mobil oldalán körbefutó csík anyag jó eséllyel ugyanaz a fényes alumínium lesz, amit az Apple Watch-nál már több ízben láthattunk.
Mennyivel jobb a 2017-es, mint a 2016-os Macbook Pro?
5:45-től jön a laptopteszt, ha Budapest kizöldítése nem érdekel:
Melyik iPhone-t érdemes megvenni?
Ez egy folyton előkerülő kérdés, amit nyilván csak te tudsz eldönteni, de itt egy kis összefoglaló, ami segíthet a választásban:
Az iPhone-okat az iCentre biztosította.
Beszáll a közösségi videózásba az Apple: itt a Clips!
A mai naptól letölthető az Apple új videó készítő alkalmazása, a Clips. Az alapvetően közösségi videózásra kihegyezett appot pár hete jelentették be, amely meglepően sok funkcióval rendelkezik, ám hivatalosan nem akar a Snapchat kihívója lenni.
A Clips segítségével olyan videót készíthetünk, melynek alapanyagául fotók, zenék, illetve más videók szolgálhatnak. Ezekből vághatunk össze a rendelkezésre álló szűrők, élő címek, átmenetek, címkék, illetve emojik segítségével aztán egy olyan anyagot, melyet elmenthetünk (akár a telefonunkra, iPadünkre, akár az iCloud-ra), elküldhetünk iMessage-ként vagy akár egy kattintással meg is oszthatjuk a legnépszerűbb közösségi oldalakon (pl. Facebook, Instagram, YouTube).
Az élő címek (Live Titles) funkció nálunk valószínűleg nem lesz túl hasznos, ám önmagában egy remek feature-ről van szó. Amennyiben a készülék elő-, illetve hátlapi kamerájával felveszünk egy videót, úgy ez a funkció képes arra, hogy automatikusan feliratot készítsen hozzá - természetesen szuper látványos formában.
Minden hozzáadott anyag (legyen az kép, videó, zene vagy bármi egyéb) egy-egy klipnek felel meg (innen az alkalmazás neve is), melyeknek különálló hossza van, illetve a beállított szűrők is kizárólag arra az egy klipre lesznek érvényesek, így igazán egyedi montázsok készíthetők.
Ez idáig mind szuper és mókás, ugyanakkor két dolog is van, amely beárnyékolja az alkalmazás debütálását. Az egyik, hogy bár hivatalosan akár Full HD felbontásban (1920x1080) is készíthetünk videókat, a klipek, melyekből a végeredmény létrejön mindenképpen négyzet alakú formát öltenek. Nem értjük, erre mi szükség volt, hiszen az Instagram, ami miatt korábban ez a formátum annyira menő és nélkülözhetetlen volt már régóta támogat bármilyen képarányú fotót és videót.
A másik probléma, hogy az alkalmazás telepítéséhez iOS 10.3 operációs rendszer szükséges, amely bár támogatja a régi 32 bites hardverre épülő iPhone-okat (iPhone 5, 5C) és iPad-eket (pl. iPad 4), a Clips alkalmazás nem, így akik iPhone 5S-nél régebbi telefonnal, illetve iPad Airnél régebbi tablettel rendelkeznek, azok sajnos hiába töltik le az appot, nem fogják tudni elindítani.