Egyáltalán nem új, már egy éve piacon van, de csak a héten mutatta nekem Editke a Monument Valley-t, amit talán sokan nyúztok már a tavaly tavaszi premier óta, de aki nem, az nagyon fog örülni ennek a bemutatónak.
Mert nézzétek csak, micsoda szépség:
A sztori szerint van ez a kis királylány, akit össze-vissza kell terelgetni az őt körülvevő varázslatos világban, hogy gombokra lépjen, ezzel kapcsolókat aktiváljon és további világokat fedezzen fel. Ami különlegessé teszi a játékot, az főként a hatalmas tereptárgyak mozgathatósága, illetve ennek a mozgásnak a valóságra gyakorolt hatása: a síkok ugyanis pont úgy találkoznak, ahogy Escher képein, ő volt az a holland művész, aki ehhez hasonló fantasztikus és zavarba ejtő műveket hozott létre:
De akiket kevéssé érdekel a művészet ilyen mélységben, azok is találkozhattak már a jelenséggel, ugyanis a Harry Potter filmek mozgó lépcsői is hasonló közönnyel vettek tudomást a fizika sajátosságairól:
Szóval van itt egy rakás illúzió, az emeleti korlát horizontálisan elforgatva simán beleillik a földszinti kerengőbe, és így tovább, nehéz ezt elmondani, de a lényeg, hogy folyamatos a vizuális orgia egyrészt a rácsodálkozás miatt, másrészt meg azért, mert a figurák, tereptárgyak kidolgozása nagyon aranyos. Tele van apró finom részletekkel a program, és a feladatok megoldása is tök izgalmas, látszólag ugyanaz a séma, valójában azonban minden pályán más és más a feladat.
4 euróba kerül, nem nagyon olcsó, de azért ennyit simán megér.
szucsadam
2015.05.08. 16:51
Címkék: játék nintendo
Örültünk egy sort, hogy a Nintendo végre megjelenteti a nagy játékait iOS-re is. Annak ellenére, hogy korábban ragaszkodtak ahhoz, hogy csak a saját konzoljaikon nyomuljanak.
De, úgy látszik, megérintette őket a platformfüggetlenség szele.
A jó hír, hogy bejelentették: öt játékot jelentetnek meg iOS-re, a rossz hír, hogy mindezt a következő pénzügyi negyedév végén/végére tervezik megtenni.
Ami 2017 márciusa.
Az mondják, megértik, hogy ennek sokan nem örülnek, de nem egyszerűen csak portolni akarják a játékokat, hanem azt szeretnék, ha minden egyes app óriásit szólna. A projekt Hideki Konnóhoz került, aki népszerű Mario Kart 8-at is készítette.
Szóval szúrjuk le a kardunkat a földbe, ereszkedjünk féltérdre, a homlokunkat támasszuk meg a markolaton, és várjunk.
update: a vezető nem volt egyértelmű abban a tekintetben, hogy a játékok mikor jelennek meg ezen az időintervallumon belül, lehet, hogy több játék korábban is felbukkan majd
szucsadam
2015.04.15. 18:40
Címkék: játék
Az Apple Watch-ra bejelentett sok taszkmenedzser program között igazi felüdülés, hogy végre játékokat is ígérnek. A fejlesztő a WayForward Technologies, és az első kalandjáték kiadását ígérik az eszközre április 24-én, az óra piacra dobásával egy időben.
A Watch Quest!: Heroes of Time freemium játék lesz, a kornak megfelelően, tehát az első perctől kezdve megpróbálsz majd vele úgy játszani, hogy ne nagyon éld bele magad. A játék egyébként nemcsak az órán, hanem iPhone-on is játszható lesz. Hosszabb, könnyebb questek is kérhetőek, nyilván hogy a csuklón csak néha kelljen beavatkozni, és rövid ideig.