Az Apple új iPodokat is bemutatott tegnap, lássuk egyenként, mit tudnak.
Néha úgy tűnik, a nanónak nemcsak a dizájnjával, de a definiálásával is bajban van az Apple.
Az első és második generáció után láthatunk egy dizájnváltást, tömörödést, de ezt az irányt a negyedik generációval visszavonták. Az ötödikben megtartották, sőt itt új funkció is került a kütyübe: kamerát tettek rá. Úgy tűnt, a nano most már rálép a képességhalmozás útjára, és túlmutat a zenehallgatáson, mászik a touch felé. A hatodik generáció ezt az irányt viszont teljesen áthúzta, se kamera, se megnyúlt forma, csak egy kis touchscreen. Sokan karórának használják.
Most pedig megint megnyúlt a nano, és megint azt látjuk, hogy az irány a touch. Ikonok (fura, kör alakú kivitelben), egy mini Home gomb, 2,5 colos multitouch kijelző. Videókat lehet rajta lejátszani, támogatja a Bluetooth füleseket, szóval aki szereti az okos nanót, az most vegyen. A következő generáció lehet, hogy újra összezuhan.
Természetesen az új EarPodokkal és Lighning csatlakozóval jön. A 16 gigás modell ára 59 ezer forint. Online előrendelés szeptember 14-től, vagyis holnaptól indul a magyar Apple Store szerint.
Az iPod touch kicsit mindig fura szerzet marad, hiszen egy kissé lebutított iPhone-t kínál telefonálási funkciók nélkül. Viszont el kell ismerni, hogy az előző szériák kinézetben pontosan azt hozták, amit elvárnánk egy iPhone-tól is. Egy sírnivalóan vékony, kecses készüléket.
Az ötödik generáció a hagyományok szerint továbbra is az iPhone után rohan, picit lemaradva, de így is megkapta a 16:9-es, nagyobb kijelzőt, ugyanazt a Retinát, ami az iPhone 5-ben található. 101 grammról viszont 88-ra fogyott, vastagságban ez 7,2-ről 6,1 millimétert jelent.
Az iPhone 5 A6-osával szemben ő viszont csak egy kétmagos A5-öst kapott, de ez is hétszeres grafikai és kétszeres CPU teljesítményt jelent a korábbi modellhez képest. A kamerát is frissítették egy 5 megapixeles iSightra, nyilván rosszabb képeket lő majd, mint az iPhone, de nagy javulás lehet a korábbi touch-hoz képest. Zafírkristály lencsevédőt kapott, csakúgy, mint az iPhone - a felvételeket rondító karc kizárva. Ezen a készüléken is menni fog a Panorama funkció, és az 1080p-s videófelvétel, képstabilizálással.
Különlegesség még egy új kialakítás a készüléken, amit iPod Touch loopnak neveztek el. Erre hittem azt tegnap, hogy gomb, de a keynote-ot visszanézve ezt visszavonom. A loop a hátlapon egy kör alakú kialakítás, ami megnyomva kiemelkedik a készülék síkjából, és rá lehet akasztani a csuklóra köthető csuklópántot. Még inkább erősítik a kamera funkciót ezzel.
Az akksi 40 óra zenelejátszást és 8 óra videónézést tesz lehetővé (a zenelejátszás nem változott az előzőhöz képest, filmet viszont egy órával többet nézhetünk rajta egy feltöltéssel). Ja, és megkapja a Siri hangvezérlő funkcióit.
Az új iPod touch 100 ezer forintról indul, az előző modellt jelenleg 70 ezer forintért lehet megkapni. Online előrendelés szeptember 14-től, vagyis holnaptól indul a magyar Apple Store szerint.
Magyarósi Csaba
2012.07.24. 08:12
Címkék: ipod nano ipad iphone 5 ipad mini macbook pro retina display
Nem titok, hogy csalódtam a 13 colos MacBook Pro legutóbbi frissítésében: alapvetően egy retinás modellre számítottam, vagy ha arra nem is, legalább egy 4 magos processzorral szerelt gépre, amibe dvd helyett ssd-t szerelnek. Ezzel szemben egy fátyolos update-et kaptunk, a MacBook Pro teljesítménye alig változott, nem került bele négymagos Core i-processzor, érdektelen volt az egész eset.
A MacRumors szerint azonban újra van értelme reménykedni (az elmúlt húsz évem a számítástechnikában erről szólt), mert szeptemberben, legkésőbb októberben befuthat a 13 colos Retina. Részleteket nem közöl az oldal, de a rendelkezésre álló Intel-hardverekből és a 15 colos rMBP-ből kiindulva én már látom magam előtt a 8 gigabájt memóriával, 256 gigabájtos ssd-vel, extra nagy felbontású kijelzővel és 2,1 gigahertzes, négymagos Ivy Bride-dzsel szerelt MacBook Prót. Csak abban nehéz bíznom, amit a lap állít: hogy a gép ára nem lesz sokkal magasabb, mint a hagyományos 13 colosoké, a 15-ös rMBP-ból kiindulva ugyanis egy 25 százalékos felár simán elképzelhető, ami körülbelül 1800 dolláros, itthon 600 ezer forintos alapárat jelenthet.
Ami meg nem kevés. Meglátjuk.
Egyébként a pletykák szerint annak sem kell idegeskednie, aki valami másra vár, mert ősszel jöhet a frissített iMac, az átalakított iPod touch és nano, az iPhone 5, az iPad mini, sőt, valamiért arra számítanak, hogy szeptember végén az iPadet is megújítják, amire én nagyobb összegben azért nem fogadnék.
Ha lesz is változás, az legfeljebb a gyártástechnológiát érinti majd, amiből viszont mi aligha érzékelünk majd valamit.
Magyarósi Csaba
2011.05.11. 10:23
Címkék: ipod nano
A szeptemberben bemutatott készülék kétség kívül jelentős változást jelentett a korábbi generációkhoz képest, bár nem feltétlenül beszélhetünk előrelépésről. A méret ugyan csökkent, kijelzőnyi lett a készülék, de eltűnt belőle a videólejátszás képessége, plusz a kamera is. Utóbbi azonban visszaszivároghat.
Korábban már felbukkant ez a kép a lehetséges új házról:
Most azonban újabb bizonyítékot kaptunk arra, hogy optika kerül a nanóba.
A hírek szerint a kamera felbontása 1,3 megapixeles lesz, ami nem nagy szám, de arra elég lehet, hogy ha gyorsan akarunk készíteni egy képes, és nincs velünk a fényképezőnk, vagy nincs kamerás mobilunk, akkor kezelni tudjuk a helyzetet.
Persze az is igaz, hogy ha nagyon akarok, másfél óra alatt én is esztergálok egy ilyen a mostani nano házából.