Phil Schiller és a hardvertechnológiai alelnök, Johny Srouji ültek le röviddel a keynote után a Mashable újságírójával, aki az A11 Bionic chip rejtelmeiről faggatta a vezetőket.
Amikor az Apple chipet tervez, mindig három évre előre tervezünk, ami nagyjából azt jelenti, hogy az A11 már akkortájt is fejlesztés alatt állt, mikor előrukkoltunk az A8-assal szerelt iPhone 6-os szériával. Bár akkortájt mobilos szinten még nem nagyon volt szó gépi tanulásról vagy mesterséges intelligenciáról, mi kockáztattunk és bejött.
- mondta az A11 neurális motorjára utalva Srouji.
Persze a három éves terv változik, ha új fícsörök kerülnek képbe, ez történt a Super Retina kijelző kapcsán is:
"A folyamatnak rugalmasnak kell lennie, befogadónak a változásokkal szemben." - tette hozzá Johny, aki az első iPhone óta a cégnél van. "Ha az egyik team beesik egy kéréssel, ami nem volt az eredeti koncepció része, meg kell oldanunk. Nem ballaghatok vissza a terveinkhez és mondhatom, hogy majd öt év múlva, esetleg."
Schiller szerint pont ez Srouji csapatának erőssége - hogy minden megtesznek, ha az ütemterv hirtelen változik:
"Volt néhány kritikus pillanat az elmúlt pár évben, amikor arra kellett kérnünk Johnyékat, hogy valamit máshogy oldjanak meg, mint ahogy évek óta a tervekben állt és eget-földet megmozgatva megcsinálták - ezt pedig mindig bámulatos nézni"
Kicsit belemenve az A11 képességeibe: a két performance mag 25 százalékkal gyorsabb, a négy nagy energiahatékonyságú mag pedig 70 százalékkal, mint az elődmodell A10-es, ami a 7 és 7 Plus készülékeket hajtja. Arról már írtunk is, hogy a korai benchmarkok alapján úgy tűnik, hogy a Bionic pariban van a legújabb 13-as MacBook Pro-kkal is.
Az A11 ráadásul a többszálas taszkok esetében is hatékonyabb, köszönhetően a második generációs teljesítményvezérlőjének, ami akár - ha a feladat megkívánja - mind a hat magot el tudja érni. A játékok nyilván több magot használhatnak, míg egy olyan egyszerű művelet, mint a prediktív szövegbevitel is elérheti majd a high performance magokat is.
Ha lusta voltál most ezt elolvasni, de fáj a fogad az X-re, segítek: három éves tech van a leendő telefonodban.
Disclaimer: Az utolsó mondat természetesen csak ún. vicc volt.
skarpad
2017.09.18. 07:35
Címkék: iphone x
Sajnos rossz hírünk van azoknak, akik már előre csorgatják nyálukat az iPhone X-re itthon. Kuo atyánk megnyilatkozott és nagyon úgy tűnik, hogy bár szerinte az Apple idén várhatóan 40 millió darabot fog tudni leszállítani a tizedik évfordulós modellből, ez sem lesz elég a kereslet kielégítéséhez.
Pénteken kikerült jegyzetében egyébként pozitívan méltatja az új modellt, a Face ID például szerinte kiváló eszköz az Apple kezében arra, hogy a versenytársak közül kiemelje telefonját, ráadásul a fullscreen dizájn és az impresszív AR képességek is igen jó hatással lesznek a számokra.
Innentől már tényleg minden azon múlik, hogy tud-e Cupertino eleget gyártani belőle. Itt jön a hidegzuhany: Kuo szerint az Apple a keresletet csak valamikor 2018 első felében lesz képes utolérni. A szűk keresztmetszet továbbra is az OLED kijelző, illetve a Face ID-hoz is szükséges előlapi kameramodul. Ezek miatt a napi legyártott mennyiség jelenleg mindössze 10 ezer.
A KGI elemzője alapján a várakozás akkora, hogy amennyi vevőt ezzel idén elvesztenek, annyivel több lesz jövőre: az iPhone X idei eladási számaira prognosztizált 50 milliót 40-re csökkentette, azonban 2018-ra összesen 90 milliót jósol a korábbi 80 helyett.
Bár megjegyzi, hogy számos befektetőt eltántoríthat a telefon magas indulóára és a Face ID piaci fogadtatása, ő nem osztja az aggályokat, legalábbis hosszútávon biztosan nem.
Filip Csolics
2017.09.17. 10:38
Címkék: iphone x
A keddi esemény után sok újságíró már kézbefoghatta, tesztelhette az új iPhone X-et. A keynote óta szinte minden nap meg is osztottak teszteket a különböző médiumok. Mi ezekből az írásokból gyűjtöttük össze nektek a főbb érdekességeket, észrevételeket a jubilieumi iPhone-ról.
The Verge
- A Verge-s srácok azonnal kiemelték, hogy mennyire gyönyörű a telefon, de főleg a kijelző, ami szépen rásimul az iPhone testére. A kijelzőt “Super Retina Display” névre keresztelte az Apple, ami brutálisan éles, világos és erőteljes.
- A készülék érzetre egy kicsit mintha vastagabb is lenne, és kevésbé csúszos, mint az iPhone 7.
- A FaceID minden esetben működött, amikor megmutatták nekik, még a rendkívül fényes környezetben is, lámpák kereszttüzében.
- Az iPhone X megidézi az eredeti iPhone-t, jobban, mint eddig bármelyik készülék.
- A Home gomb hiánya miatt új mozdulatokat kell használni a telefon feloldására és a multi taskingra. A telefon feloldásakor használt felfelé suhintás és a multi tasking “swipe and hold” mozdulata egyelőre szokatlan, viszont valószínűleg könnyen megszokható.
- Elértük azt a pontot amikor az előlapi kamera már fontosabb, mint a hátlapi, köszönhetően az új animoji funkciónak.
- A telefon hátlapja nem annyira eredeti, mint az eleje, de ez érthető.
- Amint a kezedben fogod a telefont, rájössz, hogy megéri az árát.
- Ez a készülék az okostelefonok jövője.
9to5mac
- Első benyomás, hogy a teljes üvegborítás kevésbé ujjlenyomatmágnes, mint például a Jet Black iPhone 7 volt.
- A telefon másképpen néz ki, és kézben fogva is másnak érződik, mint az Apple korábbi, szinte azonos dizájnnal rendelkező termékei. Jobb kézbefogni, mint az iPhone 8-at vagy 7-et.
- Itt is elmondják, hogy a FaceID gyorsan és jól működik, viszont ugyanúgy kell használnunk a kezünket is a feloldáshoz, nem elég csak az arcunk. Ez lenne a legnagyobb előnye az arcfelismerésnek, de reméljük, hogy majd a jövőben változtat ezen az Apple.
- A készüléknek nem kell szemmagasságban lennie mikor feloldjuk, elég ha csak elkezdjük emelni, és ha olyan magasságban van a telefon, hogy rá tudunk nézni, akkor már fel is oldódik.
Wired
- A telefon mérete tökéletesen illeszkedik a kézbe.
- Egy kicsit nehezebb, mint az iPhone 7, de pont ezért stabilabbnak is tűnik.
- Gyönyörű a készülék, főleg a fekete változata.
- A kijelző fantasztikusan néz ki, nem lehet észrevenni a nagyobb felbontást.
- A kis “sziget” a kijelző tetején vonzza a tekintetet, főleg teljesképernyős filmnézés közben, viszont nem zavaró a kis bevágás.
- A telefont használni más, mint az elődöket a mozdulatoknak köszönhetően, ennek elenére megszokhatóak és jól működnek.
- A FaceID a demok során kétféleképpen működött brutálisan gyorsan vagy egyáltalán nem. Addig nem fog működni, amíg a telefon mondjuk az asztalon van, minden alkalommal fel kell emelni, és bele kell nézni a kamerába.
- Rendkívül gyors a telefon, de persze ez nem meglepetés.
- Az optikai képstabilizátor gyorsan és pontosan működik, a készült képek minősége pedig szintén kifogástalan.
- A kiterjesztett valóság kihasználására a megfelelő hardver megvan a telefonban. Játék közben is zökkenőmentesen futott.
- Az iPhone X másnak érződik, mint a többi eszköz, ez olyan, mint egy új készülék, egy fejlett okostelefon.
Techradar
- Nem zavaró a kijelző tetjén lévő “sziget”.
- Kijelző gyönyörű, már ideje volt OLED-re váltania az Apple-nek is.
- A legszebb készülék, amit eddig az Apple összerakott.
- Az üveghátlap nem hat annyira prémiumnak, mint a fémhátlap az előző modelleknél, de biztonságosnak érződik a kézben.
- FaceID: Amikor megfelelő távolságra van az arctól a telefon, akkor gyorsan működik, de láttak több olyan kísérletet, ahol nem sikerült azonnal feloldani a készüléket.
- Az előlapi is hátlapi kamera is minőségi. Főleg az előlapi fejlődött sokat, amit már feltehetően sokkal többször fogunk használni, mint eddig. Az előlaői kamerával akár már könyezetünket is megváltoztathatjuk. Lehetünk a vadnyugaton vagy az űrben.
- A kiterjesztett valóság menő, de nem forradalmi
szucsadam
2017.05.11. 09:34
Címkék: pletyka iphone x
A legkevésbé sem szokványos iPhone-frissítés évében, 2017-ben, újabb pletykák jöttek a megjelenő készülékekkel kapcsolatban.
Jön ugye a tizedik évfordulóra egy redizájnolt ficsör-fón, amiről most kiszivárgott CAD-rajzok alapján meg is alkották a 3D-s rendert. Íme, hölgyeim és uraim, legjobb tudomásunk szerint ilyen lehet az idei csúcstelefon:
Amint látjuk, nincs hátlapi ujjlenyomat-olvasó, az Apple tehát láthatóan megpróbál úrrá lenni a gyártási nehézségeken. A hátlapi kamerakiemelés még zavarbaejtőbb, mint eddig, a keret a szokásos, szóval Jony idén sem dolgozta halálra magát a hardver résszel.
Viszont állítólag új iPhone SE-k is jönnek. Ezekről is kering már egy rossz minőségű fotó a neten, amin úgy festenek a szerencsétlen telefonok, mintha a legolcsóbb műanyagból készült volna a hátlapjuk.
Ha valódi a fotó - amit nem tudok elképzelni -, akkor az Apple teljesen kidobja az iPhone 5-dizájnt, és egységesítik a form factort az összes készülékre. A neve állítólag iPhone SE 2 vagy Series 2 lenne, utóbbival az Apple Watch-ra utalva.