Andy Hargreaves, a Pacific Crest Securities elemzőjének értesülései szerint akkorát, hogy ha nem sikerül záros határidőn belül megoldást találni a problémára, akkor az is előfordulhat, hogy teljesen kihagyják a technológiát a készülékből.
Bár nem ő az első, aki ilyesmit felvet, elég valószínűtlen döntés lenne ez még legvégső esetben is - például az Apple Pay gerincét is ez adja és jelenleg nem igazán áll készen rendelkezésre ezt tökéletesen kiváltani képes technológia. A 3D-s arc- vagy az íriszfelismerés mostani formájában inkább kiegészítő, mintsem kiváltó protokoll lehet az ujjlenyomat mellett - állítja a szakértők számottevő része.
Elemzésében egy sokkal reálisabb, ám a mi szempontunkból kevésbé jól hangzó megoldást is feldob Hargreaves, aki szerint végső esetben az iPhone 8/iPhone X gyártása és piacra dobása elcsúsztatásra kerülhet, egészen addig, amíg az integrált ujjlenyomat-leolvasás meg nem oldottá válik majd.
Azt írja, hogy tudomása szerint a beszállító még nem kapta meg a gyártásról szóló hivatalos ukászt Cupertino-tól, ami szerinte azt jelenti hogy technológiai problémák lehetnek. Múlt héten egyébként egy másik analista, a Cowen and Co. Timothy Arcuri-ja azt a nem túl Apple-ösen hangzó megoldást dobta fel a gyártási problémákra, hogy addig átmeneti megoldásként az Apple a hátlapra rakhatja majd a leolvasót. (Broáf.)
Ha viszont tényleg kihagyják a Touch ID-t, az mindenképpen érdekes helyzetet szülne a nagy tömegben még nem bizonyított 3D felismerő technológiák számára. Hargreaves szerint az Apple ilyen megoldása megbízhatóan működik még fura szögekből és alacsony fényű szituációkban is, így életképes alternatíva lehet, ha mégis elhagynák az ujjleolvasót.
Illusztrációként Balogh Gábor remek iPhone X rendere szolgált.
skarpad
2017.04.05. 09:25
Címkék: iphone 8
Már többször körbefutott a híresztelés az online sajtón, hogy az iPhone 8 négy számjegyű összegbe fog kerülni odaát - ezt többek között az OLED kijelzővel és az új 3D szenzorokkal indokolták. A UBS új befektetői elemzésének szerzője azt állítja, belső forrásoktól úgy tudja, hogy a prémium, évfordulós modell ára ugyan nyilván magasabb lesz mint a 7s szériáé, de még így is 1000 dollár alatti kezdőárra számíthatunk.
Az elemző, Steven Milunovich forrása alapján egy 64GB-os iPhone 8 előállítási költsége cirka 70-90 dollárral lesz magasabb, mint egy 7s Plus-os megfelelőjéé, a felhasználói vételár pedig olyan 850-900 zöldhasú környékén lehet majd.
A 32 gigás iPhone 7 Plus listaáron 769 dollár, amihez képest a bő 100-as többlet nálunk szerencsésebb piacokon ez nem jelent akkora plusz terhet, ráadásul az iPhone-ok átlagárát is feljebb tornássza, ami egészen biztosan jó pont lesz a befektetőknél.
Milunovich becslésekbe is bocsátkozik, úgy véli, a radikálisan új formájú modell nagy vásárlási hullámot fog beindítani és a 2018-as gazdasági év során az eladások 45 százalékát adhatja majd.
skarpad
2017.04.04. 08:33
Címkék: iphone 8
És ez most úgy tűnik nem csak pletyka, a Nikkei írta meg ugyanis és több külön forrás is megerősítette az értesülést.
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, az Apple eddigi egyetlen OLED-beszállítói a koreaiak, akiktől a 2017-es évre 70 milliót rendeltek, tehát kb ennyire is saccolhatja Cupertino az idei keresletet az iPhone 8-ra, ami dizájnváltós években hagyományosan nagy.
A rendelés méretétől függetlenül könnyen előfordulhat, hogy a panelekkel készülő telefonok egy része bár idén legyártásra kerül, csak 2018-ban jut a boltokba. Februárban dél-koreai források még egy 4,3 milliárd dolláros szerződésről beszéltek, ami akkor 60 millió panelről szólt - ez azt is jelentheti, hogy az Apple mostanra már optimistább a készülék várható eladási számait tekintve.
A Nikkei forrásai azt is tudni és megerősíteni vélik, hogy 3D-s arcfelismeréssel, vezeték nélküli töltéssel és virtuális Home gombbal újít majd az Apple a tizedik évfordulós modellel, ami a jelenleg sem rossz víz és porállóságot az IP68 sztenderdig emelné.
skarpad
2017.04.03. 09:10
Címkék: iphone 8 iphone 7s
A jelenleg csak a 9,7 hüvelykes iPad Pro-ban meglévő technológia mind a 7s, mind pedig a 8-as modellekbe belekerülhet a Barclays friss jelentése alapján. A kijelző színhőmérsékletét a környezeti fényekéhez állító technológiához szükséges négycsatornás környezetifény-szenzorokat az osztrák AMS nevű félvezető-gyártó szállíthatja - állítja a brit cég kutatási dokumentuma.
Ha valakinek nem lenne esetleg teljesen világos, egy szarul, mindössze csak egy izzóval bevilágított szobában a kijelző színei melegebbek és sárgásabbak, míg mondjuk egy esősebb napon kint állva hidegebbek és kékesebbek lennének.
Ez kicsit hasonlít a telefonokban és tabletekben már most is meglévő Night Shift módhoz, ami a kései órákban kicsit melegebbre veszi a kijelző színeit, mivel a tudományos kutatások alapján a hideg, kékebb fény jobban bezavarhat a felhasználó alvásciklusába.
A Macrumorsnál arról írnak, hogy bár eddig ezt a pletykát senki nem vetette fel, a panelfrissítés több, mint valószínű - mi pedig hajlamosak vagyunk egyetértően bólogatni az állításra. Egyébként azt csicsergik a madarak, hogy a hamarosan megjelenő második generációs 12,9-es iPad Pro-ba is jó eséllyel várhatjuk majd az adaptív kijelzőket.
skarpad
2017.03.21. 10:11
Címkék: iphone 8
Bár még csak tavasz eleje van, még nem sok valós részlet és alkatrész szivárgott ki az évfordulós modellről, így arról, hogy hogyan is fog kinézni az iPhone 8, maximum találgatásokba tudunk bocsátkozni.
A legújabb ilyen arról ír, hogy a high-end iPhone "vízcsepp dizájnt" kap majd, bármit is jelentsen ez. Elvileg a régire emlékeztető ívelt hátlappal, és lágyabb, kerekebb formákkal és 3D üveg segítségével fog tisztelegni a leges-legelső Apple telefon előtt - értelemszerűen nagyobb képernyőmérettel (5,8 a legvalószínűbb) és jóval vékonyabb formában.
Persze az íves hátlap ellenére is marad jó vékony az elvileg a régit a mostani formanyelvvel ötvöző kialakítású telefon. Két dolgot azért nem árt szem előtt tartani: a hír szállító koreai ETNews nem egy bejáratott, megbízható hírforrás és ennyire korán más forrás sincs, ami meg tudná erősíteni a híresztelést.
A hátlapról eddig konkrétan nem sok infónk volt, így a szokásos policy alkalmazandó: csipetnyi sóval fogyasztani az értesülést. Az egyetlen dolog, amit a pletykák megerősíteni látszanak: mostantól alumínium helyett üveg vázra és hátlapra számíthatunk