Egyre érdekesebben alakul az idei iPhone-prototípus elvesztési ügye. A történet a már megszokott módon indult, egy Apple-alkalmazott állítólag elhagyta egy bárban az új telefon prototípusát, ami nem is lett meg, valaki megtartotta. A folytatás már meglepőbb volt, nemsokára már gyanúsított is akadt, akinél elmondása szerint a San Francisco-i rendőrség emberei tartottak házkutatást. Különös volt, hogy a rendőrök, miután semmit nem találtak, egy Apple-alkalmazott telefonszámát adták meg, hogy egyezkedjen. Egy volt rendőrét, Anthony Colonét.
Természetesen ez egy rakás kérdést vet fel, úgy tűnt, mintha a rendőrség az Apple-nek dolgozna, vagy még inkább, hogy Colon rendőrcimborái szabadnapjukon felöltöztek a szolgálati egyenruhába, és szívességből felforgattak egy házat.

Most a nyomozás tovább folyik, a San Francisco-i rendőrség nemrég a Cava22 bárban járt, ahonnan korábban eltűnt a prototípus. Elkérték a biztonsági rendszer felvételeit, viszont jóval korábbi videókat, mint a prototípus elvesztésének időpontja. A Cnet utánajárt a rendőrségen, ahol elmondták, ők egyáltalán nem is nyomozhatnak az elveszett iPhone 5 ügyében, hiszen az Apple részéről nem érkezett feljelentés. Áldozat nélkül pedig nincs bűntény sem.
Sokkal valószínűbb, hogy a rendőrség a "beépített" rendőrök után nyomoz ugyanabban a bárban, ahol lába kelt a telefonnak, ami egyre rejtélyesebbé teszi az ügyet.
Lassan film készülhet belőle, Matt Damon lenne a nyomozás vezetője, Leonardo Di Caprio pedig a motivációt vesztett, beépített zsaru. A bár tulajdonosa Robert de Niro, aki egyébként szintén rendőr volt, de mára már csak az a kívánsága, hogy hagyják végre békén. Meg ilyenek.
szucsadam
2011.09.23. 17:08
Címkék: pletyka iphone 5
Csabával mindketten úgy érezzük, ebben az évben különösen idegesítően sok pletyka érkezett iPhone-ügyben, és meglehetősen kevésnek volt igazán értelme. Noha nekünk ezekről is írni kell, egyre inkább megválogattuk, mit dolgozunk fel, míg aztán odáig jutottunk, hogy besokalltunk, és már csak a biztosabbakra mentünk.

A legújabb pletykát viszont nem hagyhattam ki, mert ez alapján úgy tűnik, az Apple-nek problémái adódtak az iPhone 5 gyártásával. Nem először hallunk ilyet, a korábbi modelleknél is kiszivárogtak a távol-keleti gyárokból érkező visszahívások. És ha az eleve késéssel érkező iPhone 5-tel az utolsó pillanatban még mindig gondok vannak, az nagyon nem jó hír.
A 9to5Mac több forrásból is hallotta ezt a rossz hírt, a DigiTimes azt is tudni véli, hogy a Wintek paneljeivel vannak gondok. Nem tudni, pontosan mi lehet a hiba, de állítólag "delayed bubble" effektusnak nevezték el a problémát. A Wintek gyártja az iPhone touch paneljeinek negyedét, és ha ezt a mennyiséget vissza kell hívni, akkor komoly veszélybe kerül az iPhone 5 kezdő mennyiségének legyártása októberre.
Az Apple pedig vagy szűkíti a piacokat, ahol megjelenik a telefon, vagy bevállalja, hogy pár nap alatt elkapkodják a készüléket. Szerintem a 2012-re tolódás, amit a 9to5Mac ír, a legkevésbé valószínű az összes forgatókönyv közül.
szucsadam
2011.09.06. 06:31
Címkék: iphone 5
A Deutsche Telekom hétfőn megkezdte felvenni az előrendeléseket az iPhone 5-re, annak ellenére, hogy az Apple-től semmilyen hivatalos információ nem érkezett. Nem lehet tudni, az eszköz mikor érkezik, milyen lesz, egyáltalán iPhone 5-nek hívják-e majd.

A társaság természetesen tart a piacra dobáskor tapasztalható készlethiánytól, ennek ellenére láthatóan ők szeretnék a világon a leghosszabb sort felállítani iPhone-ra várakozó ügyfelekből.
Közben a piac számos szereplője megerősítette az októberi megjelenés pletykáját, legutóbb az október 21-i piacra dobás hangzott el, a Best Buy memója legalábbis erre utal.
Hallottam már magyarországi pletykákat is, a Vodafone-nál szinte biztosan lesz még idén iPhone 5, amint pontosabb információt hallok, már lököm is tovább nektek.
szucsadam
2011.09.03. 09:49
Címkék: pletyka iphone 5
Láttuk már a kínai forrásoktól kiszivárgott infók alapján hónapokkal ezelőtt készített tokokat, láttuk az Apple által kiszivárogtatott skiccet, így egyre biztosabb a dizájnváltás.
Most viszont megérkeztek a legjobb összehasonlító képek a méretre vonatkozóan, amiket az olasz Macitynet.it készített, az új tokokba helyezett iPhone 4-es fotója alapján pedig az iPhone 5 egy óriás lesz. Lóci.


Az iPod touch is csak szégyenkezik a sarokban:



Szerintetek létezik, hogy ekkora böhöm legyen az új telefon? Ugye nem?