Az elkövető természetesen az iFixit, akik Ausztráliában jutottak hozzá elsők között a telefonhoz. Lássuk, mit rejt a telefon belseje.
A szétszedés egyszerű volt: kicsavarták az apró csavarokat, ami az előlapot tartotta az alumínium házban, és kiemelték a kijelzőt. Ugyanez a művelet az iPhone 4S-nél 38 lépésből állt, így az iPhone 5-öt kiáltották ki a legjobban szerelhető iPhone-nak ever.
A legfeltűnőbb jelenség a 3.8V-os, 5.45Wh-s akksi (az iPhone 4S-ben 3.7V-os, 5.3Wh-s verzió volt). Itt tehát csak egy kis emelkedést láthatunk a névleges teljesítményben. Az új akksikat a Sony gyártotta, Szingapúrban. Egyébként ezt az alkatrészt is tök könnyen ki lehet venni, nem úgy mint mondjuk a 3GS esetében. A szerelők is imádni fogják tehát az iPhone 5-öt, most már biztos.
Az alaplap, és a rajta található chipek:
A Broadcom trackpad kontrollerét is megtalálták az eszközben, ami Texas Instruments touchscreen kontrollerével együtt felelős az ujjunk mozgásának értelmezéséért. Ugyanez a trackpad kontroller található meg a MacBook Airben is. A 4G LTE processzort a Qualcomm gyártja.
Kiderült, hogy a Lightning csatlakozó pinjeiből kettő felelős az áramellátásért és a földelésért. A vibrálásért felelős motorban szakítottak az iPhone 4S-ben bevezetett lineáris megoldással, és a korábbi ellensúlyos, aszimmetrikus megoldást hozták vissza z iFixit leírása szerint. A Home gomb kialakításával kapcsolatban megjegyezték, hogy sokkal tartósabb lesz az iPhone 5 fémkerettel megerősített megoldása, és szerelni is könnyebb, mint a korábbi modellek esetében.
Az üvegesre csiszolt keretkialakítás is tartós, de azért egy fémpénzzel zavarba tudták hozni:
Jelentették, hogy a kamera lencséjét próbálták mindenféle fémtárggyal megkarcolni, nem sikerült. A zafírkristály tehát teszi a dolgát. A mikrofonokat is megtalálták: az előlapi, alsó mikrofon nyilván a hangunkat és a hangutasításokat hivatott regisztrálni. A készülék belsejében, felül találták meg a másik kettőt, ezek közül az egyik előre-, a másik hátrafelé néz, utóbbival szűrheti ki a processzor a környezetből érkező zajokat. Az előre néző felső mikrofon pedig a FaceTime hívásoknál vagy a diktafon funkciónál lehet hasznos.
Teljes leírás itt.