Az Apple még júniusban megkérte két legnagyobb gyártópartnerét, a Pegatront és a Foxconnt, hogy vizsgálja meg a gyártás Észak-Amerikába költöztetésének lehetőségeit mind költséghatékonysági, mind munkaerőpiaci szempontból. - írja a Nikkei.
Állítólag az utóbbi nekiállt, a Pegatron vezetősége azonban a magas költségekre hivatkozva azt mondta, hogy a költöztetés lehetetlen és nem is volt hajlandó jelentést is papírra vetni. A Foxconn elnöksége is erős kétségeit fejezte ki a kivitelezhetőségről és azt is hozzátette, még ha sikerülne is végrehajtaniuk az ambiciózus tervet, a munkaerő a jelenlegi ár duplájára rúgna.
Ez az egyéb megnövekvő költségekkel együtt számításaik szerint azt jelentené, hogy egy jelenleg 650 dolláros alapmodell kiskereskedelmi ára nagyjából 876 zöldhasúra hízna, ami jelentősen zsugorítaná az iPhone piacképességét.
Korábban a TSMC-nél is megkapirgálták ezt a vonalat és a tajvani gyártó nyilvánvalóvá tette, hogy sokkal drágább lenne a szigetországon kívüli procigyártás, bár a cégnek valószínűleg elég nagy fejfájást okozna a költözés visszautasítása miatt elvesztett Apple rendelések pótlása, így végső esetben valószínűleg kötélnek állnának.
Sokkal valószínűbb forgatókönyv azonban, hogy büntetővám ide, büntetővám oda, inkább megfizetik azt a 45 százalék extrát és tovább gyártatnak odaát, egészen addig, amíg olcsóbb nekik, mint az hazai gyártókapacitás megteremtése és fenntartása. A 35 százalékos áremelkedés levét meg mi fogjuk meginni.
Egyébként, ha már beszállítólánci pletyizünk: úgy néz ki, hogy az iPhone négy OLED-beszállítója nem fogja tudni legyártani az Apple számára szükséges mennyiséget időre, sőt a beszállítási nehézségek még 2018-ig is eltarthatnak (a hírek szerint a saját modelljeit priorizáló Samsung pl. csak 2017 karácsonyára tudná legyártani az Apple által kért 100 millió darabot).
Nehezebb ugyanis tömeggyártani az OLED-paneleket, mint a jelenleg is használt LCD-ket, így könnyen lehet, hogy Cupertino pont emiatt rakatja majd csak a csúcsmodellbe az újgenerációs kijelzőt.
skarpad
2016.10.31. 09:50
Címkék: iphone
A Sharp frissen kinevezett vezérigazgatója kottyantotta el magát, akarva-akaratlanul is megerősítve a korábbi pletykát az Apple hamarost esedékes, állítólagos OLED-es váltását illetően. Tai Jeng-wu a Tatung Egyetemen tartott beszédében tett említést Cupertino jövőbeli terveiről - tudosít a Nikkei.
"Az iPhone sokat fejlődött és most LTPS-ről OLED panelekre váltanak. Nem tudjuk, hogy az Apple új OLED iPhone-jai sikeresek lesznek-e, de ha nem lépik ezt meg és változnak át, nem lesz innováció. Ez krízishelyzet, de egyben lehetőség is." - fogalmazott Tai.
Az augusztusban kinevezett úriember nem csak a Sharp CEO-ja, de az anyacég Foxconn-nál is vezetői szerepkörben van, szóval duplán rálátása van a dolgokra. Cége már hosszú évek óta kijelzőbeszállítója az Apple mindenféle termékeinek. Azt is hozzátette, hogy bár jelenleg Japánban építenek új OLED-gyárat, nem jelentene gondot az észak-amerikai gyártás sem, ha szükség lenne rá.
Valószínűleg lesz is.
skarpad
2016.10.01. 09:00
Címkék: iphone
Alig pár óra telt el azóta, hogy körbefutott a sajtóban, hogy a Sharp több, mint félmilliárd, egészen pontosan 568 millió dollárt fektetne az OLED technológiába, a Bloomberg már azt is tudni vélni, hogy a Cupertino már asztalhoz is ült a japánokkal. Jó eséllyel van is összefüggés a két hír között.
A tárgyalások célja nyilván a jövő iPhone-jainak, iPad-jeinek OLED kijelzősítése. Mivel manapság etéren a piacon a kereslet jóval nagyobb mint a kínálat, logikus lépés az Apple-től, hogy próbál intézkedni a termelékenység növelése érdekében még mielőtt váltanának ők is. A Sharp a belerakott pénztől azt várja, hogy 2018 második negyedévére elindulhasson a gyártás.
Ezzel pont időben lennének az Apple 12. generációs iPhone-jához - már amennyiben marad a szokásos timeline (de miért is ne maradna?). A gond ezzel az, hogy a pletykák már a jövő évi iPhone esetében is vadul emlegetik az új generációs kijelzőtechnológiát - bár állítólag csak az egyik modell esetében (talán pont a ellátási szűkösség miatt döntöttek így).
Hogy mi az OLED előnye? Egyrészről lehet vele ívelt kijelzőjű készülékeket tervezni, a képpontok fényereje egyénileg szabályozható, így a fekete, használatlan pixelek nem igényelnek annyi energiát, mint a megvilágítottak. Mivel a teljes iparág arra számít, hogy az Apple nemsokára átáll, egyre hangosabbak azok a hangok, akik szerint az OLED már 2020-ra a domináns technológia lehet a mobilpiacon, fokozatosan kiszorítva az a-SI-t és az LTPS szabványú LCD-ket.
skarpad
2016.09.12. 10:35
Címkék: iphone
Tekintve, hogy Kuo megint olyan ijesztően pontos volt, mintha maga Tim írná a jelentéseket érdemes továbbra is odafigyelni arra, amit mond. Friss előrejelzését pont aznap tette közzé, mikor elindult az előrendelési időszak.
Legfontosabb állítása ezúttal talán az, hogy árszabási és piaci megfontolásokból a két lencsés hátlapi kamera 2017-ben bemutatandó iPhone-ok közül is csak a Plus-on lesz. Az érve elsősorban az, hogy bár nagyon attraktív lehet a profik és lelkes amatőrök számára az új modul, az új iPhone nem emiatt fogja letarolni a piacot.
Arról nem is beszélve, hogy nagyjából 30-40 dollárral nyomja meg a végleges fogyasztói árat ráadásul az Apple-nek most nagyobb szüksége van arra, hogy valamivel kiemelje a high-end készülékét a többi közül, ez a hozzáadott érték így tehát továbbra is csak a flagship-darabokon lesz majd megtalálható.
Hogy technikailag hova tovább? Ming-Chi rámutat, hogy a 7 Plus-on kizárólag a nagylátószögű kapott optikai képstabilizációt, így kézenfekvő lehet a telefotó lencse ilyen irányú upgrade-je is, ami komoly javulást jelentene az optikai és digitális zoom minőségében. Ha már témánál vagyunk, Tim kitwittelte az első publikus, 7 Plus-szal készült képeket. Ímhol.
skarpad
2016.08.14. 12:16
Címkék: iphone
Vonja le a végkövetkeztetést a Kantar Worldpanel legutóbbi mérései alapján. A második negyedévben újra nőtt az iOS telefonok piaci részesedése mind az USA-ban, mind az öt legnagyobb európai piacon.
Észak-Amerikában 1,3 százalékos növekedéssel 31,8 százalékon állnak, míg az Egyesült Királyságban 3,1 százalékkal 37,2 százalékra sikerült felkapaszkodni.
A nagy rivális Samsungot is sikerült megelőzni, az adatok alapján az 6s/6s Plus volt a legkelendőbb készülék Q2-ben - az eladott telefonok 15,1 százaléka ilyen volt. A koreaiaknak a szoros második hely jutott: az S7 illetve az S7 edge a számok 14,1 százalékát tette ki, míg az iPhone SE a harmadik helyen áll, 5,1 százalékkal. A felturbózott 5s egyébként kifejezetten jó szezont zárt, az angoloknál a legkelendőbb telefon volt - az ott eladott okostelefonok 9,1 százalékát ő adta.
Persze Kína kissé lehűti a kedélyeket, ott 17,9 százalékra esett vissza a részesedés, ezzel a Huawei és a Xiaomi mögött áll Cupertino. Az SE ott nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mindössze az eladott telefonok 2,5 százalékát adta. Ez mondjuk nem annyira meglepő, ha eszünkbe jut, hogy a jelenlegi nagy kijelzőméreteket is pont az ázsiaiak miatt kezdte el nyomatni a cég.
Japánban még nagyobb volt a visszaesés, mondjuk ott volt is honnan. A 4,2 százalékos zsugorodással is még mindig 38 százalékon áll az Apple.