Bár minden korábbi pletyka azt valószínűsítette, hogy a következő iPhone-okba kerülő OLED panel kizárólag a Samsungtól érkezhet, hiszen az a hír járta, hogy az Apple által megkövetelt minőséget, illetve mennyiséget senki más nem képes hozni. Nos, tegy friss infó szerint ez koránt sem így van.
Koreai lapértesülések szerint ugyanis nem csak, hogy közel vagyunk egy Apple-LG megállapodáshoz, az a napokban már le is zárult. A 2,67 milliárd dollár értékű szerződés szerint az LG havi 45 ezer OLED panelt biztosít az Apple számára a várhatóan 2018 után piacra kerülő iPhone-ok számára. Ez évi 540 ezer kijelzőt jelentene, melyből arra lehet következtetni, hogy az olcsóbb (párdon, kevésbé drága) iPhone-okban egyhamar nem látjuk viszont ezt a technológiát.
A cég mindig is szeretett több lábon állni, ami az ellátási láncot illeti, így ez a lépés tulajdonképpen logikus a részükről, más kérdés, hogy ez az éves mennyiség milyen célt szolgál, ugyanis korábbi pletykák alapján a Samsungtól 60-80 milliós nagyságrendben rendelt OLED kijelzőket a cég az új iPhone startja miatt. Az alig félmilliós darabszám pedig fényévekre van ettől, igaz, van két évük, hogy betárazzanak belőlük és felfuttassák a gyártást, de akkor is furcsa ez a különbség.
Az LG több, mint valószínű, hogy külön gyártósort épít az iPhone-okba kerülő OLED panelek előállítására, legalábbis a két cég közötti megállapodás alapján erre lehet következtetni. Elemzők szerint 2019-ben a teljes iPhone család OLED kijelzőre válthat és ez a befektetés ezt hivatott elősegíteni. Egyelőre még az első OLED paneles iPhone bemutatásától is távol állunk, de talán az őszi keynote-on kapunk egy kis ízelítőt belőle.
Csütörtökön volt 10 éve, hogy elindult az első iPhone értékesítése és egyúttal kezdetét vette egy történelmi korszak is. Évekig sorban álltak érte az emberek a világ különböző pontjain, voltak, akik akár kétszeres árat is kifizettek érte ezeknek az embereknek, csakhogy elsők között megkaphassák. Bár ezek a fura dolgok mára szinte teljesen eltűntek, ettől függetlenül az iPhone, mint brand a világ egyik, ha nem legerősebbje lett.
De vajon milyen lehet az élet egy akkori iPhone-nal 2017-ben? Erre a kérdésre kereste a választ Joanna Stern, a Wall Street Journal egyik újságírója, aki úgy döntött, hogy egy hétre megszabadul saját telefonjától (amely egyébként egy iPhone 7) és kizárólag egy első generációs iPhone-nal fogja élni a mindennapjait. Bár a kísérlete alig fél nap alatt elbukott, rengeteg információt osztott meg az olvasókkal, melyek rámutatnak arra, valójában milyen hatalmas változáson ment keresztül a mobilpiac az elmúlt egy évtized során.
A két legnagyobb gondot az adatkommunikáció és az akksi jelentette. Míg az utóbbi alig tíz órát bírt ki egy feltöltéssel (bár nem tudni, milyen kondícióban volt, hiszen egy tíz éves mobilról beszélünk), az előbbi már 2007-ben is okozott némi fejtörést. Az első generációs iPhone ugyanis kizárólag 2G hálózatokon működött, ami egyaránt hatással volt a hanghívások minőségére és a mobil internet sebességére is. Joanna például arra panaszkodott, hogy amikor anyukájával beszélt, olyan érzése volt, mintha az egy repülőgép mosdójában lett volna valahol a magasban.
Ennél sokkal nagyobb gáz volt a mobil internet sebessége. A probléma ott kezdődött, hogy az AT&T már hónapokkal ezelőtt lelőtte 2G-s hálózatát, így Joanna kerített egy T-Mobile-os SIM kártyát, hogy egyáltalán használni tudja a telefont. Míg 2007-ben egész elfogadható sebességgel lehetett netezni az akkori oldalakat böngészve, mára akkorára híztak a weboldalak, hogy egy ilyen régi vason percekig tart behozni bármit.
Akik nincsenek képben a mobilkommunikációs technológiákkal, azok kedvéért megemlítjük, hogy az első iPhone által támogatott mobilinternet hálózat (EDGE) elméleti maximális letöltési sebessége 384 kbit/másodperc, melynek pontosan a négyszázszorosa(!) a mai 4G-n használt LTE. Joanna elmondása szerint a hálózat ma már annyira alkalmatlan bármire is hanghíváson kívül, hogy másfél percig tartott egy mezei Twitter fal frissítése is. Nagyon hiányolta továbbá az alkalmazásokat, pedig ő már abban a szerencsés helyzetben volt, hogy rögtön a 3.1.3-as iOS-szel rendelkező változatot próbálhatta - eleinte ugyanis egyáltalán nem lehetett (hivatalosan) alkalmazásokat telepíteni a telefonra egészen az iPhone OS 2 érkezéséig, mellyel megjelent az App Store.
Szóval hiába van ugyan App Store a telefonon, ma már gyakorlatilag egyetlen alkalmazás sem indul el iOS 3-on. Joanna-nak így nem volt más választása, minthogy saját megvásárolt zenéit hallgassa az itt még iPod névre hallgató Music alkalmazásban - hiszen semmilyen streaming szolgáltatás (Apple Music, Spotify, Pandora, stb.) nem működik ma már ezen a telón.
A hangminőséggel elégedett volt és természetesen trollkodott egy óriásit, hogy varázslatos módon az első iPhone-on még van jack csatlakozó, egészen addig, amíg rájött, hogy mivel az túl mélyre került, kizárólag az akkori gyári fülessel tudja használni a telefont - hacsak nem vesz egy hosszabbítót vagy átalakítót. A kijelző szintén csapnivaló volt, az első három generációnál ugyanis az Apple még gyenge látószöggel és korlátozott színmegjelenítéssel rendelkező TN paneleket használt, melyekkel távolról sem az volt a probléma, hogy csupán 320x480 pixelt jelenítettek meg 3.5"-on.
A csupán 2 megapixeles kamerát viszont egész jónak tartja még ma is, igaz, hogy ahhoz, hogy értékelhető fotót lőhessünk vele, remek fényviszonyok és a mozgó tárgyak teljes hiánya szükséges. Félhomályban már nagyon lelassul az optika, így teljesen felesleges erőltetni a dolgot, nem beszélve arról, hogy az Apple a vakut is lehagyta a teló hátuljáról. Persze, ez a probléma csak addig foglalkoztatta, amíg rá nem ébredt, hogy előlapi kamera szintén nincs, így gyakorlatilag esélytelen szelfit készítenie, valamint hogy az eszközzel videó sem készíthető - egyáltalán. A dizájnért viszont a mai napig odavan, szerinte ugyanis az első iPhone tíz év elteltével is cuki.
Dacára annak, hogy gyorsabb volt elfogyasztani egy pizzát, mint rávenni a Google Maps-et a telefonon, hogy mutassa meg a közelben található pizzázókat Joanna egy technológiai csodának nevezte az eszközt, amely ugyanakkor ma már csak egy borzasztó kacat. A tesztet és azt, hogy kicsit visszarepülhetett 2007-be ugyanakkor nagyon hasznosnak találta, hiszen ráébredt arra, mennyire készpénznek veszünk olyan technológiákat és megoldásokat (pl. Siri, prediktív szövegbevitel, stb.), melyek nagy része tíz évvel ezelőtt még a tervezőasztalon sem létezett.
Tegnap volt tíz éve, hogy piacra került az első iPhone, a telefon, amely alapjaiban változtatta meg mindazt, amelyet az emberek a mobiltelefonokról és magáról az iparágról addig gondoltak. A korábban csupán telefonálásra és e-mailezésre használt eszközökből hirtelen egy hordozható mini számítógép lett, melyeken böngészni és zenét hallgatni is sokkal élvezetesebben lehetett, mint bármelyik más telefonon korábban, és amely immáron életképes fotók készítésére is alkalmassá vált.
Sokak szerint Steve Jobs legjobb előadása az iPhone 2007-es bemutatása volt, melyen érződött, mennyire közel áll a néhai vezető szívéhez. A bőven több, mint egy órás prezentációt a közönség tátott szájjal és hatalmas ovációval nézte végig és bár pár szakági elemző, illetve újságíró szkeptikusan nyilatkozott a termékről, mégis egyértelmű volt: itt valami nagy dolog történt. Jobs a bevezetője után egyetlen mondattal megágyazott úgy a jövőnek, mint előadása hátralévő részének:
"Az Apple ma újra feltalálja a telefont."
A nyomógombos Blackberry-k és Nokia-k, valamint a stylus-szal működő Windows Mobile-t futtató PDA-k korában az első iPhone akkorát szólt, hogy hirtelen érdektelenné vált minden más, amit akkor mobiltelefonnak hívtak. Tette mindezt úgy, hogy közel sem volt egy hibátlan készülék és ma már azt is tudjuk, micsoda előkészületeket igényelt a demó példány működésre bírása, hogy ne legyen a hivatalos bemutatóból egy hatalmas égés.
Bár az első iPhone még a 3G hálózatokat sem támogatta és alkalmazásokat sem lehetett rá hivatalosan telepíteni, valamint kizárólag egyetlen szolgáltatónál (AT&T) lehetett megvásárolni, már órákkal a hivatalos este 6 órás rajt előtt sorban álltak (illetve néha ültek) az emberek, hogy - szó szerint - rátehessék a kezüket a korszakalkotó termékre.
Mára több, mint egy milliárd példány fogyott el a készülékből és bár Jobs szerint az eredeti 3.5"-os kijelző méret volt az ideális, azóta tudjuk, hogy ebben kivételesen nem volt igaza. Ahogy egyre nagyobb szeletet kezdtek el kihasítani a tortából a különböző generációk, úgy ütötték fel fejüket a különböző iparági pletykák is, így az iPhone 4 bemutatására gyakorlatilag minden fontosabb részletet tudni lehetett a debütáló termékről. Ennek ellenére ez lett az egyik legkedveltebb verzió mind közül és amelynek öröksége ma is tetten érhető az iPhone SE személyében.
Az iPhone-nak elévülhetetlen érdeme volt az iparág megreformálásában és más, hasonlóan ikonikus termékek (például a Samsung Galaxy S, illetve a Google Nexus családja) sem születhettek volna meg nélküle. Bár akkora durranásra talán soha többet nem számíthatunk, mint az első és a negyedik generáció esetében, a telefon továbbra is a világ legnépszerűbb mobiljának számít és bármi is történjen a következő évek során, az első Mac-hez, illetve iPodhoz hasonlóan örökre beírta magát a történelemkönyvekbe.
Egy részvényeseknek tartott eseményen Robert Hwang, a Winstron ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a következő generációs iPhone-ok esetében az összeszerelés folyamata nem tér majd el jelentősen az eddigiektől - mint ismeretes, a Winstron az Apple egyik legnagyobb összeszerelő partnere, mely többek között Indiában is jelen van.
Hwang ugyanakkor kiemelte, hogy két új funkció, a vízállóság, illetve a vezetéknélküli töltés új tesztelési módszereket követel meg tőlük, valamint arra is kitért, hogy az előbbi miatt az összeszerelés menetén is minimálisan ugyan, de változtatni kell. Erre vélhetően azért van szükség, mert biztosítani kell, hogy a készülékbe semmiképpen ne juthasson be víz vagy egyéb folyadék.
A jelenleg kapható iPhone 7, illetve iPhone 7 Plus modellek hivatalosan csepp- és vízállóak, ugyanakkor a gyengébbik IP67-es szabványnak felelnek csak meg, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy huzamosabb ideig nem lehet őket víz alatt tartani. Ettől függetlenül persze szerte az interneten látni videókat arról, hogy az igazán bátrak és merészek akár úszómedencébe is beviszik őket, a zuhany alatti mobilozás pedig szinte már teljesen megszokott.
Az új iPhone-ok viszont hivatalosan is megfelelhetnek majd az IP68-as szabványnak, mely az eddigiekhez képest annyi változást hoz, hogy - akárcsak legfőbb vetélytársa, a Samsung Galaxy 8, illetve 8+ esetén - immáron másfél méter mélységig, legfeljebb 30 percig tartózkodhatunk vele a víz alatt. Ez azért fontos, mert az Apple a jelenleg kapható iPhone-oknál nem vállal garanciát a víz vagy egyéb folyadék okozta károkra, illetve fel is hívja a figyelmet arra, hogy az eszközök az idő elteltével veszíthetnek vízálló képességükből. Ugyanakkor, ha a következő generáció hivatalosan is megfelel majd a szigorúbb szabványnak, úgy a jótállás már erre a területre is kötelezően kiterjed majd.
Annyi találgatás, spekuláció és kiszivárogtatott információ után úgy néz ki, hogy az Apple valóban lehagyja a fizikai Home gombot (Touch ID-t) az év végén érkező új iPhone-ról. A tegnap óta az interneten keringő fotók egy szinte keret nélküli előlapi kijelzőről, valamint egy 90 fokban elforgatott kétlencsés hátlapi kameráról árulkodnak.
A fotóról az is kiderül továbbá, hogy ha törik, ha szakad, végül csak meg fogják oldani a kijelzőbe integrált Touch ID-t, ugyanis a hátlapon semmilyen erre utaló jelet nem találunk (kivéve, ha az Apple logó lesz a Touch ID is egyben, ami több mint tökös lenne a srácoktól), az előlapot pedig beteríti a (vélhetően 5.8"-os) képernyő.
A második fotón az "iPhone 8" mellett az iPhone 7s, illetve 7s Plus látható, melyek nem csak hardverben térnek majd el a most kapható iPhone 7-esektől, hanem abban is, hogy az iPhone 8-cal egyetemben ugyanúgy üvegből készült hátlappal rendelkeznek majd és támogatni fogják a vezetéknélküli töltést.
A fotók a hírek szerint egy tokokat gyártó cégtől származnak, amely egy kínai, kijelzőkkel foglalkozó beszállítótól kapta őket. Akárhogy is legyen, érdemes a képeket fenntartással kezelni, ugyanakkor meg kell hagyni, nagyon is el tudjuk képzelni, hogy ezek már tényleg hivatalos alkatrészek, melyeket a külső gyártóknak szoktak elküldeni azért, hogy a termék rajtjára készen lehessenek a megfelelő cuccokkal (kijelző fóliával, tokokkal, stb.). Már csak pár hónap és kiderül, hogy amit most látunk, az mese habbal vagy tényleg a következő nagy durranás az Apple-től.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.