Ma már kétszer is beszéltem helyszíni tudósítónkkal, Handrással, aki magyar idő szerint tegnap este nyolc óta konkrétan sorban áll. Ő lesz a világon a harmadik, aki kereskedelmi forgalomban átveszi az iPadet, ugyanis csak ketten vannak előtte New Yorkban, a 5th Avenue-n található Apple Store-nál.
A nehezén már túl van a csapat, hiszen magyar idő szerint délután háromkor kinyit a bolt, aztán mindenki viheti, amit megkaparint.
Reggel nyolckor (ott hajnal kettőkor) még csak körülbelül harmincan álltak sorban, de a tömeg folyamatosan nőtt. Akkor kezdték el építeni a kordonokat a Store körül, és akkor pakolták ki a polcra az iPadeket is, amiket Handrás a bolt fölé épített üvegkockán keresztül tudott megfigyelni:
Kiderült az is, hogy kedvenc sorbanállónk jól megszopta: Greg Packer, aki minden Apple-termék premierjekor az első helyet fagyoskodik, elfelejtette előrendelni a készüléket, így őt átrakták egy másik sorba, és csak később juthat hozzá az iPadhez.
Bár Handrás szerint túl hideg van az ücsörgéshez, azért nem olyan rossz a helyzete: Kaprinay Zoltán, aki ma elvégzi nektek az appleblogos iPad-tesztet, vitt neki forró teát és kávét, Gyula meg, aki New Yorkban él, és olvasta a blogon, hogy Budapest leghíresebb Apple-kereskedője az utcán fagyoskodik, azonnal a helyszínre sietett egy sapkával.
Kiderült, hogy vannak bér-sorbanállók is: akadt, aki ötezer, mondom ÖTEZER dollárt kapott azért, hogy valami piperkőc újgazdagnak elhozza az iPadet, míg Handrásnak ezer dollárt ajánlottak azért, hogy átadja a helyét. Nem adta.
Reggel hatkor (itthon pont délben) aztán már javult valamennyit a helyzet, a Nap feketéről sötétkékre színezte át az eget, és a várakozók száma ötvenre nőtt. Megérkeztek a tévék is, Handás szerint kamerák vannak mindenütt, akivel tudnak, interjút készítenek.
Kevesebb, mint három óra, és megkezdődik a forgalmazás.
Hazai idő szerint MA délután háromkor nyitnak az Apple Store-ok New Yorkban, szóval eléggé meglepődtem, amikor TEGNAP este nyolckor azt az üzenetet kaptam Handrástól, hogy legyek online iChaten, mert rövidesen beáll a sorba. Akkor még 19 óra volt hátra a nyitásig, szóval biztos voltam benne, hogy valamit benézett, kizárt dolog, hogy majdnem egy nappal korábban kiment volna a 5th Avenue-n található Apple Store elé. A legnagyobb nyugalommal mentünk tehát el hajnalig sörözni Ádámmal.
Ma reggel azonban már hatkor megébredtem, és valami ellenállhatatlan erő arra kényszerített, hogy szétnézzek a hírek között.
És mit látok? Hát hogy szegény Handrás már tegnap este óta ott ücsörög a sorban, amiről nemzetközi bizonyíték is van (tehát nem Photoshop). Mert hogy már sor van, sőt, Handrás is van, meg este, a post írásának pillanatában további nyolc óra a nyitásig, és nem mellesleg 11 Celsius-fok, ami azért az egy helyben ücsörgéshez azért kevés.
Íme pár kép a kialakult helyzetről:
Meg egy videó Handrástól egyebek között a csajról, aki NEM iPadre vár. Ez egy izgalmas nap lesz.
2010. A web kettészakadt. A két új kategória: iPad ready és iPad nem ready.
Az Apple külön oldalt szentelt annak a listának, ami az Adobe Flash nélküli oldalakat sorolja fel, így adva útmutatást az iPad vásárlóknak, hol érdemes próbálkozni a teljes tartalomért. A CNN, Reuters, New York Times, Vimeo, Virgin America, Flickr, és a Sports Illustrated már megtette a magáét, az oldalon be lehet jelenteni újabb jelentkezőket is, akik a HTML5 videót választják. Többnyire ugyanis erről szól a dolog.
Jobs korábban kijelentette, hogy az átállás az új szabványra triviális, amire a vezető lapok alkalmazottai azt válaszolták, hogy annyira azért nem.
Pörgeti tehát az évtized CEO-ja a Flash-antipropagandát, az ágyúcsövek irányban állnak, és folyamatosan tüzelnek.
Kaprinay Zoltánnal először az MTA-n találkoztam, amikor Ádámmal átvettük az Év blogja-kitüntetést az Itbusinesstől. A nevét persze már korábbról ismertem, aki egy kicsit is otthonosan mozog ebben a szakmában, hallott már róla, hiszen Zoltán ott volt a magyar online újságírás megszületésénél, az Internettónál majd az Indexnél, aztán a T-Mobile-nál, a Ringiernél, mostanában meg főként az Aloha Informatika Kft vezetésével, ezenkívül online tanácsadással foglalkozik (kevés munkát végeznék szívesen az újságírás mellett, az online tanácsadás ezek egyike).
Kaprinay meglepően sok jó gondolatot fogalmazott meg az MTA-s kerekasztal-beszélgetésen, majd a rendezvény végén kezet fogtunk és azóta nem beszéltünk egymással.
Mostanáig.
Zoltán ugyanis megkeresett annak apropóján, hogy épp New Yorkban van, ráadásul nemcsak úgy, hanem Handráshoz hasonlóan egy iPad miatt utazott ki. Olyan jól végzi a dolgát, hogy az első sorbanállóval (Greggel, aki az iPhone-sorba is elsőként állt be) készült rögtönzött interjúját átvette a TechCrunch, az Engadget, a Recombu.com és a TUAW. És most már az Appleblog is:
Szóval Zoltán kint van New Yorkban, rövidesen nyomkodja "A" táblagépet, és ennek örömére felajánlotta, hogy ha akarjuk, készít egy rövid bemutatóvideót az első benyomásokról. Elkezdtünk levelezni, szó-szót követett, és végül egy még jobb ötlet bontakozott ki: megkérdezünk titeket, hogy mi érdekelne leginkább a kütyüben, Zoltán meg videós tesztjében megadja ezekre a kérdésekre a választ.
Hogy egyértelműbb legyen: interaktív tesztünkben távirányítással próbálhatjátok ki a kütyüt a premier után pár órával az Appleblogon.
Persze minden kívánságot nem tudunk teljesíteni, de amennyi kérdést csak lehet, megválaszolunk. Szóval hajrá, írjátok be, hogy mire vagytok kíváncsiak, alkalmazásokra, videókra, Google Mapsre, ebookra, Settingsre, bármire, mi azon leszünk, hogy VÁLASZT adjunk.
Bár szombatig még várni kell a készülékre, néhány szerencsés flótás már kipróbálhatta az Apple tabletjét.
Megjelentek az első tesztek is, a New York Times szerzője felrója mindazt a hibát az iPadnek, amivel eddig is tisztában voltunk (nincs Flash, multitask, ebooknak nehéz és napfényben nehezen olvasható, kevés a kimenet, nincs kamera, ráadásul a virtuális billentyűzet is körülményesen használható), majd végigvette az első benyomásokat, amik azonban mind pozitívak.
A készülék állítólag példátlanul gyors, a kijelző képe gyönyörű, az iPadre készített ezer alkalmazásból kipróbált néhány program tök jól néz ki a tableten, ráadásul a tízórás videólejátszást is bőven hozza a kütyü. Akit további részletek érdekelnek, itt tudja eredetiben, itt meg magyarul elolvasni a cikket.
Az Appleblog mindenesetre kezd komoly izgalmi állapotba kerülni, hogy lenyugtassuk a kedélyeket, leközlünk pár screenshotot. Ezeket a közkedvelt Stephen Fry készítette, akinek egyébként van egy videója is a kicsomagolásról. Jó mulatást.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.