Azt már nagyjából tudjuk, milyen lesz az életünk az iCloud eljövetele után. Az Apple átgondolta a MobileMe szolgáltatásait, és úgy dolgozta át, hogy belepasszoljon az újabban folyamatosan erősített OS X-iOS összenövésbe. Mire is gondolok: az eddigi felfogás szerint a felhasználó szinkronizálhatott (fájlközpontú szemlélet), az új felfogás viszont arról szól, hogy ha bárhol történik egy változás, az összes készüléken akár azonnal megjelenjen, függetlenül attól, hogy Macről van-e szó, vagy iOS-készülékről (azt, hogy mennyire legyen azonnal az azonnal, vagyis hogy mobilhálózaton is szinkronizáljon-e az iCloud, egyetlen kapcsolóval átállíthatjuk).
A szinkronizálásra eddig számos lehetősége volt a júzernek, akár beállításokat is átmenthetett, úgy mint a Dashboard widgeteket, a Dock összetevőket, a jelszavakat és a Keychain egyéb elemeit, az email accountok infóit, ezen belül a Mail Rules-t, a Signatures, a Smart Mailboxes és a System Preferences tartalmát. Van egy iDisk nevű intézmény is, ami egy fájlszerverként funkcionál, ide dobálhattuk azokat a tartalmakat, amiket mindenhonnan el akartunk érni. Ezeket aztán azzal nyitottuk meg, amivel akartuk.
Ezek pedig hamarosan mind megszűnnek, ugyanis ezek a címszavak nem részei az iCloudnak. Ami maradt: iTunes in the Cloud, Photo Stream, Documents in the Cloud, Apps, Book, and Backup, Contacts, Calendar and Mail. Ezek adatait tárolja felhőben, majd tolja az egyes készülékekre az Apple.
Ezt siratni viszont kábé annyira értelmetlen, mint egy frissen felbontott iPhone-t azért szidni, mert alig tud valamit, és nincs rajta egy játék sem. A szolgáltatások mennyisége nem csökken, csak a felfogás változik, ami vagy tetszik nekünk, vagy nem. Viszont az új szemlélet ismerős: ez az alkalmazás-központúság.
Tovább olvasom
Magyarósi Csaba
2011.08.02. 07:30
Címkék: icloud
Most, hogy a fejlesztők egész testes letámadással vethetik magukat az Apple felhőalapú szolgáltatására, a vállalat nyilvánosságra hozta az iCloud árazását.
Alapesetben ugye ilyen nincs is, hiszen 5 gigabájtot minden felhasználó ingyen kap majd az Apple-től, de simán lehetnek olyan felhasználók, akiknek ennél több kell. Erre is van lehetőség, aki hajlandó megfizetni, 10, 20 és 50 gigabájtos csomagokat is igénybe vehet a következő árakon:
szucsadam
2011.06.25. 14:07
Címkék: ikon icloud idisk
Mostanában ugye sokat láthattuk ezt az ikont:
Látszólag egy viszonylag szabálytalan felhő körvonalát láthatjuk, ami azonban Takamasa Matsumoto számára mégis valamiféle szabályosságot mutatott. Ezért elkezdte jobban megvizsgálni a dizájnstükköt.
Először is megrajzolta a felhő körvonalait adó köröket.
Ezután megmérte a körök átmérőit. Kiderült, hogy ezek párban egymáshoz való aránya körülbelül 1,6. Az aranymetszés aránya.
Ezután megmérte a teljes felhő köré rajzolható téglalap oldalainak arányát. Ez is az aranyarányt adta ki.
Aki elfelejtette már, mi az aranymetszés, a Wikipédiáról ide másolom. Természetes egyensúlyt teremt a szimmetria és az aszimmetria között. Aranymetszési arányok találhatók számos ókori épületen, középkori és reneszánsz képzőművészeti alkotásokon. Ez az arány felismerhető a természetben is, például a csigák mészvázán.
Két rész (a és b, a>b) az aranymetszés szerint aránylik egymáshoz, ha az egész (a+b) úgy aránylik a nagyobbik részhez (a), ahogy a nagyobbik rész (a) a kisebbik részhez (b). Ebből meghatározható egy fí érték, ami az aranymetszés állandó aránya, 1,618033988 ésatöbbi.
Hát ennyit tökölnek el egy ikon tervezésénél Cupertinóban. Tegyük még hozzá gyorsan, hogy ugyanez a felhő szerepelt az iDisk ikonján is, de ez végül is tökmindegy.