Nem számítanak újdonságnak azok az appok, amik segítségével amatőr vagy profi iPhone-fotókat árusíthatunk. Már évek óta lehetősége van bárkinek arra, hogy pénzt keressen a hobbijával: lefotóz egy utcai jelenetet, egy hamburgert vagy a cipőjét, és ha a világ másik felén egy marketing anyagba pont az a fotó passzol, már dől is a lé. Kis túlzással, persze.
Az Eyeem az egyik ilyen lehetőség.
Persze többről van itt szó: ez egy közösség, aminek a tagjai egymást tanítják látásmódjukkal, a filterek használatával, és rácsodálkozhatnak a tagok, mit hoz ki ugyanabból az eszközből egy filippínó egy kanadaival szemben. A közösség tagjai pusztán szórakozásból is készítenek gyűjteményeket (a "Sunday_flip"-re például vasárnap készített, valamilyen csavart tartalmazó képeket várnak), az Eyeem pedig kiír különféle Missionöket, amikkel nagy cégek reklámkampányához keresnek 6-8 körben, a megfelelő színárnyalatokat megadva, megfelelő fotókat.
Az Eyeem-re feltöltött képeket tehát a cég árusítja, elég nagy cégeknek: a 13 millió felhasználó akár naponta sokszor frissülő portfóliójában pedig már érdemes keresgélni, akár tengerimalacláb, akár törött napszemüvegszár-csavart keresünk.
Ez persze elmélet. De vajon ismerünk akár egyetlen embert, aki már adott el itt képet?
Én igen: Zoli már négyet is értékesített.
Zoli is rácuppant nemrég az eyeem-ezésre, a fenti okokból. Lelkesen töltötte a képeket, nyomta a filtereket, és lett egyre jobb, ahogy egyre többet tanult a többiektől. Pénzügyi rekordja ez a fotó, amit a GettyImages adott el - nekik az Eyeem adja át a fotókat -, így végül 39 dollárt, több mint 11 ezer forintot kapott érte:
Ezt a három fotót adta még el, összesen 17 dollárért (5000 forint):
Egyébként az iOS-re és Androidra is elérhető appban nem csak telefonnal készített felvételeket lehet eladni. Ha neked is van egy gyűjteményed, ami tele van jó képekkel, feltöltheted, aztán hátha megveszik.
Zolinak köszi az infókat, az Eyeemnek pedig azt, hogy használhattuk a képeket.
szucsadam
2015.09.19. 08:32
Címkék: fotó kamera iphone6s
Az Apple odaadott néhány készüléket a Vogue-nak, hogy a New York Fashion Weeken használják. Kevin Lu közzé is tett néhány olyan képet, amik az új telefonnal készültek a divathéten.
Az 50%-kal több pixel, a pontosabb autofókusz és a 4K-s videók lenyűgözték a fotóst,
legalábbis ezt állította, na.
Kiemelte, hogy sokkal gyorsabb a fényképező, kisebb a válaszidő, így nem marad le a fontos pillanatról. Ezenkívül többféleképp mondta el, hogy a nagy felbontás jó, mert részletgazdag a kép és a videó.
Tovább olvasom
szucsadam
2015.07.02. 08:56
Címkék: fotó szivárogtatás iphone6s
Merthogy úgy tűnik, kiszivárogtak, elég jó minőségben:
Tovább olvasom
szucsadam
2015.03.02. 11:11
Címkék: fotó képek
Az Apple.com nyitóképernyőjén egy galéria linkje éktelenkedik középen. “Shot on iPhone 6” az új kezdeményezés neve, ami egy fotógyűjtemény. Olyan képekből, amiket iPhone-nal készítettek.
Az Apple ezekkel a képekkel fogja mostantól promotálni az iPhone 6-ot, újságokba, plakátokra kerülnek a fotók. És ez még csak a kezdet: 70 városból, 24 országból 77 fotós munkáit gyűjtik össze, és világszerte ezekkel találkozhatunk mi is. Vége a termékfotóknak, az iPhone 6 kameráját az iPhone 6 kamerájával készített képekkel hirdetik mostantól.
Tovább olvasom