Nemsokára piacon a Windows 7, aminek az Európai Unióban forgalomba kerülő verziója nem telepíti automatikusan az Explorert. A közösség szerint ugyanis versenyellenes, hogy a Microsoft a saját böngészőjét nyomatja (ezt az érvelést egyébként egy baromságnak tartom), éppen ezér arra kényszerítette a redmondi céget, hogy a 7-es a telepítéskor automatikusan ajánlja fel a választás lehetőségét. Most már nyilvánosságra is került az az ablak, ahol kattintanunk kell:
Mint látható, a Microsoft abc-sorrendbe rendezte a böngészőket, így a legelső a sorban az Apple Safari lett. És ez kivágta a biztosítékot a Firefoxon dolgozó Jenny Borissnál, aki személyes blogján megjegyezte, hogy a Safari elsősége igencsak megemelheti a böngésző piaci részesedését. Szerinte a júzerek majd vagy az Explorert választják, mert azt ismerik, vagy a Safarit, mert az van legelől.
Boriss éppen ezért inkább a véletlenszerű sorrendet ajánlotta, vagy egy olyan összeállítást, ami piaci részesedés alapján rendezi sorba a böngészőket, leszámítva hogy a még mindig piacvezető Explorert nem legelőre, hanem leghátulra pakolna.
Utóbbi ötlettel kapcsolatban megjegyezném, hogy a pofátlanságnak is van határa. A Mozilla készítsen sikeres operációs rendszert, ha azon keresztül akarja népszerűsíteni magát, ne a Windows hátán próbálja növelni részesedését. Szeretem a Firefoxot, pc-n nem is használok mást, de ez az egész ügy nekem büdös: ugyan miért ne adhatná saját böngészőjével saját operációs rendszerét a Microsoft? Felhasználóként például nagyon zavarna, ha hasonló okokból kivennék a Safarit, az iChatet, a Time Machine-t, az iLife-programcsomagot a Mac OS X-ből.
Az Európai Unió mindenképp nagy lépést tett azzal, hogy nem kitiltotta az Explorert a Windowsból, hanem inkább belerakatta az összes többi böngészőt is, de a konkurencia, ami végső soron jól járt, képes erre a nyerő helyzetre is úgy reagálni, mintha megint kiszúrtak volna velük. Egyformán nyilván nem járhat jól mindenki, de a böngészőpiac szempontjából ennél sokkal kedvezőbb megoldást nehéz lenne elképzelni.
stevejobs
2008.02.13. 08:07
Címkék: firefox böngésző
Minden platformra, így Macre is letölthető a 3.0b3-as verzió, igen, magyarul is, a telepítő 17 megabájtos. Az új béta megbízhatóbb mint elődje, viszont még mindig nem kompatibilis néhány kiegészítővel. Mindenesetre ez is megmutatja a Firefox 3-as új külsejét, gombjait és képességeit. Reméljük, a végső verzió megoldja a böngésző eddig folyamatosan tapasztalt memóriazabálási mániáját is. A béta
innen tölthető le, részletesebb leírást meg a
Lifehackeren találunk.