Azt gondolhatnánk, hogy az új, Apple Parkban található űrhajó-központ miatt az Apple alkalmazottjai már alig várják a költözést, de a John Gruberhez érkezett panaszlevelekből úgy tűnik, ez nem egészen van így. Az Apple néhány alkalmazottja kitálalt a bloggernek, hogy egyáltalán nem lelkesek a költözés miatt.
Ez pedig azért lehet, mert az Apple az új irodaházban az open office munkahelyeket részesíti előnyben, vagyis az alkalmazottak saját boxok vagy irodák helyett hosszú asztaloknál foglalnak majd helyet.
Ez a munkahely-elrendezés kedvez a kreatív, koopertív munkának. Nem kedvez azonban a magánszférára érzékeny emberek általános jókedvének.
Egyesek azt írták, hogy ha nem tetszik nekik, amit az Apple előkészített nekik, kilépnek a cégtől. Mondjuk akik nagy nyilvánosság előtt picsognak még azelőtt, hogy bármit láttak volna, annyira azért nem is értékes alkalmazottak, szerintem.
Bár itthonról nézve irigylésre méltónak tűnhet a kaliforniai Apple alkalmazottak élete, azért náluk sem fenékig tejfel minden. A napokban ugyanis kiderült, hogy vannak jó páran, akiknek az új Apple Park belső kialakítása finoman fogalmazva sem a szívük csücske.
Míg a korábbi Apple Campus többnyire a klasszikus irodai elrendezést követette - legalábbis, ami a belső tereket illeti - az új főhadiszállás már a kor szellemének megfelelően ún. open office jelleggel működik, azaz az asztalok többsége egy nagy nyitott térben helyezkedik el. Ez egyben azt is jelenti, hogy viszonylag kevesen kaptak külön szobát, legyen szó akár egyénekről, akár csapatokról.
Főleg fejlesztők és dizájnerek panaszkodtak rá, hogy az eddig megszokottakhoz képest lényegesen nagyobb zajban kell dolgozniuk az új kialakítás miatt, mellyel kapcsolatban John Gruber felé több ízben kifejezték már nemtetszésüket. Volt olyan csapat is, amely konkrétan kijelentette, hogy bár jelenleg valami fantasztikus dolgon munkálkodnak, valószínűleg hamarosan át kell majd költözniük az Apple Parkba és ha az előbb említett helyzet nem változik, kénytelenek lesznek elhagyni a vállalatot a nagyszabású projekt befejezése után. Nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, melyik termékről lehet szó.
Gruber megemlítette, hogy az egyik ilyen negatív kommentet ráadásul az egyik alelnöktől, Johny Sroujitől kapta, aki konkrétan elküldte az egész bagázst a fenébe, mikor meglátta a végleges terveket. Az egész civakodás vége az lett, hogy Srouji végül egy, a főépülettől teljesen különálló kisebb épületbe költöztette át a csapatát, melyet a kezdetektől fogva nekik építettek - legalábbis Gruber szerint.
A hatalmas nyitott térrel egyébként pont az volt a célja a vállalatnak, hogy elősegítsék a közös csapatmunkákat. Úgy néz ki, hogy vannak, akiknek ez nagyon nem tetszik, ráadásul saját irodát kizárólag alelnökök és magasabb pozícióban lévők kaptak, igaz, állítólag itt is akadnak kivételek. Bár a 12 ezer főt befogadni képes Apple Parkba továbbra is nagyon lassan költöznek át az emberek, könnyen lehet, hogy ezeknek az üzengetéseknek még távolról sincs vége és az igazi felháborodások még csak ezután jönnek.
Matthew Roberts jóvoltából ismét megleshetjük, hogy áll az Apple Park építése és az a helyzet, hogy bár a munkálatok továbbra is gőzerővel haladnak, a hatalmas létesítmény még mindig nem készült el teljesen.
Bár az első alkalmazottak már áprilisban átköltöztek a legendás Infinite Loop 1 szám alatt lévő épületből, úgy fest, hogy idén aligha fog mindenki átcuccolni onnan. Elnézve az állapotokat az is kérdéses, hogy tényleg van-e reális esély arra, hogy a szeptemberben esedékes iPhone bemutatót a Steve Jobs-ról elnevezett színházteremben tartják majd - ahogy azt korábban többen is megszellőztették.
A mostani videó azonban nem is feltétlenül maga a park miatt érdekes, hanem egy apró épület miatt. A Glendenning Barn egy 1916-ban épült pajta, mely abból az időből származik, amikor Cupertino még alig pár gyümölcsösből állt csupán. Hivatalosan 1955-ben lett Santa Clara tizenharmadik városa, lakossága 1960-ban még a négyezret sem érte el (ma közel hatvanezren lakják).
Az Apple Park helyén korábban a Hewlett-Packard főhadiszállása volt és a telek megvásárlásakor Tim Cook-ék ígéretet tettek arra, hogy a híres épületet ahelyett, hogy elbontanák, eredeti állapotában visszaépítik majd.
Ez mostanra sikerült is, és annak ellenére, hogy állítólag a kézzel szedték szét a csűrt a legnagyobb odafigyelés mellett és így is építették vissza, a felvétel tanúsága szerint a fadarabok egy részét vagy újrafestették vagy simán csak kicserélték. Annak érdekében, hogy a művelet sikeres legyen, az Apple felhalmozott egy kisebb mennyiségű vörösfenyőt is a közeli erdőből biztos, ami biztos alapon.
A Glendenning Barn valamikor a múlt század közepe táján (forrás: mercurynews.com)
A pajta úgy néz ki, hogy sok-sok évtized után ismét ugyanazt a szerepet töltheti majd be, mint amiért száz évvel ezelőtt megépítették. A hírek szerint a kilencezer fa gondozásához szükséges kellékeket, illetve sporteszközöket fognak majd tárolni benne. A mai Cupertino területén egy évszázaddal ezelőtt erős mezőgazdasági tevékenységek folytak és a Glendenning Barn az egyik, ha nem az utolsó olyan épület, amely ennek a kornak az emlékét őrzi.
Tegnap ért véget az a licit, amelyet 2013 óta már hagyománnyá nőtte ki magát. Az aukció lényege, hogy a legmagasabb ajánlatot tevő (partnerével együtt) egy órát tölthet el Tim Cookkal egy ebéd keretében - idén éppen a továbbra is félkész Apple Parkban.
Bár az utazás és a szállás költségei is a győztesre hárulnak, valamint idén már nem kapnak exkluzív meghívót a következő Apple sajtóeseményre, mégis rekord összeggel ütötték le az eseményt. A 689 ezer dolláros (191,9 millió forintos) ajánlat közel 13 százalékkal magasabb az eddigi legnagyobbnál (610 ezer dollár). A befolyt összeget nem Tim Cook fogja zsebre rakni és nem is az Apple kasszájába vándorol majd, az egész esemény ugyanis jótékony célt szolgál.
Akárcsak az előző években, úgy most is a teljes bevétel a Robert F. Kennedy Központnak megy, amely a nagyvállalatok társadalmi szerepvállalásának előmozdításával, a társadalmon belül igazságosság oktatásával, illetve különböző emberjogi szervezetek vezetőivel való együttműködéssel igyekszik békésebb hellyé tenni a világot. Tavaly óta egyébként Tim Cook már nem csupán lelkes támogatója a központ munkájának, hanem egyúttal elnökségi tagja is.
A rekordban vélhetően nem kis szerepet játszott a helyszín, ugyanis az Apple Parkot hivatalosan csak a napokban fogják átadni és továbbra is folyamatosan megy az építkezés a területen. Bár az alkalmazottak egy kis hányada már beköltözött, elsőként látni testközelből a komplexumot valószínűleg olyan élmény lehet, amelyért hajlandók a tehetősek plusz pénzt fizetni.
Több hónapos csúszásban van az Apple Park átadása az eredeti tervekhez képest és jó eséllyel nem fogják tudni nyárig befejezni a hátralévő munkálatokat. A legújabb drónnal készült videóból jól látszik, hogy a hangsúly most a növényzeten van.
Az Apple a parkba nagyjából kilencezer fát tervez ültetni, melyek között lesznek alma, barack, cseresznye és datolyaszilva fák egyaránt. A videón jól látszik, hogy egy hónap alatt mennyit haladtak a projekttel, vélhetően nem kis nyomás van a kivitelezőkön, hogy tolják, ami a csövön kifér, mert a szeptemberi rendezvény szinte biztos, hogy itt kerül majd megrendezésre és addig már csak négy hónap van hátra.
Van ugyanakkor egy kis gond. A probléma ezzel a kilencezer fával az, hogy egyszerűen lehetetlen beszerezni ekkora mennyiséget Kalifornia államból, így az Apple kénytelen ezen kívülről vásárolni, ami erősen lassít a folyamaton, márpedig idővel finoman fogalmazva sem állnak túl jól.
A korábban a Hewlett-Packard tulajdonában lévő területen folyamatosan dolgoznak a munkagépek továbbra is, a hivatalos átadásra - amennyiben a tempó nem változik - talán sor kerülhet a WWDC-ig.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.