Az Apple TV hazai árának csökkentése után kezdtem el gondolkozni azon, mi a váltószám jelenleg az Apple termékek eredeti, dollárban kifejezett ára és a hazai, forintosított árcédulák között? Hogy lehet, hogy egy termék hazai ára 12 százalékkal csökken, miközben az USA-beli ár nem változik?

Először is gyorsan leírom, amit nem lehet elégszer elmondani: az amerikai Apple Store-ban nettó árak vannak feltüntetve, míg a hazaiban bruttók. Az itthoni végfelhasználói ár az alábbi tételeket tartalmazza:

  • ÁFA, 27 százalék, rohadt magas
  • Artisjus (iPodok, iPhone, iPad). Itt tenném hozzá, hogy valamiért a magyar Apple Store-ban az iPadnél csak az ÁFA-t tüntetik fel a nettó és a bruttó ár különbségeként, pedig ha jól tudom, idén januártól az Artisjusnak ez után is kell fizetni
  • árfolyamkockázat (nem lehet középárfolyammal számolni, de még csak eladásival sem, hiszen a forint-dollár árfolyam mozog, és hát persze inkább felül legyen rajta tartalék, mint alul a veszteség)

Ezek alapján készítettem egy bruttó forint / nettó dollár diagramot, hogy lássátok, az itthoni adók mit pakolnak rá a jelenleg egyébként 225 forintos dollárra. Rajta az Apple TV korábbi árával számolt váltó (a különböző termékkategóriákban általában a legolcsóbb modellt vizsgáltam):

deviza1.jpg

Láthatjuk, hogy nagy a szórás, főleg az iPhone-okra és iPod touch-okra számolt Artisjus miatt. Az új Apple TV árral pedig ez az állapot állt be:

Tovább olvasom