Arról kezdtek cikkezni, hogy az Apple az idei MacBook Air-ekbe gyengébb SSD-ket rakott. Nyilván nem ennek köszönheti a modell a 100 dolláros mínuszt, meg hát a kijelző jobb is lett, mindenesetre nagyon is a cégre vallana, ha így lenne. Egyrészt azért, hogy megspóroljon 10-12 dollárt, másrészt azért, hogy a MacBook Prókat még jobban elválassza ettől a szegmenstől.
De figyelem: nem biztos, hogy így van!
Mi történt? Valaki lefuttatott egy Disk Speed Testet az egyik új modellen, és összenézte a régivel. Azt látta, hogy az olvasási sebesség 1,3 GB/s. Mennyi volt tavaly? 2 GB/s. Ez durva csökkenés.
Mennyi az írás most? 1 GB/s. Mennyi volt? 0.9 GB/s. Ezzel mondjuk pont javítottak, de nem annyit, ergóóóó... rosszabb a mostani SSD!
Csakhogy az, hogy egy üres SSD-n gyorsabb vagy lassabb az olvasás, az egy adat. Fontos adat, de nem több, mint egy. Ha egy SSD-t ez alapján értékelünk, akkor eléggé félrevezethetjük magunkat. Hiszen egy szót sem szóltunk arról, hogy milyen az SSD élettartama, vagyis hányszor lehet újraírni egy adott bitet? Milyen a vezérlő, ami azért felel, hogy ne buta módon mindig ugyanazokat a biteket írjuk újra? 1 cellában hány bitet tárol az SSD? Ez azért fontos, mert ha mondjuk négyet, akkor bármelyik bit újraírásához a teljes cellát újra kell írni. Milyen írási / olvasási arányra méretezett az SSD? Van-e benne Power Loss Protection, vagyis ha áramszünet (laptopnál akksileállás) van, és még a cache-ben várakozik az adat, akkor elveszik-e, vagy kiírásra kerül még sebesen?
És igen, ott vannak a mért sebességek. De mivel mindenki ez alapján dönt, sokszor a cég úgy adja ki az SSD-t, hogy benchmark-kompatibilis legyen. Mondjuk akkora cache-t tesz bele, hogy először arra írsz, és annak a sebességét mutatja a tesztprogram. Egy MacBook Air-ben a lemez telítettsége szerintem átlagosan 60-80%-os, stabilan. Miért nem úgy futtatják a benchmarkokat? Tuti, hogy ugyanaz lenne a végeredmény? Vagyis:
Tényleg gyengébb SSD-t pakolt az Apple az idei, olcsóbb MacBook Air-be?
Nem tudjuk. Nagy valószínűséggel lassabban olvas, mint az elődje - ezt tudjuk. Meg azt, hogy az előzőben SanDisk SDSGFBF12 043G volt, a mostaniban nem tudjuk még, amíg az iFixit vagy valaki más szét nem szedi. Egy 2015-ös MacBook Air-ben pedig még 900 / 220 MB/s-os SSD dolgozott, és higgyétek el, nem az volt a szűk keresztmetszet.
Van egy Zoom videókonferencia program, amivel kapcsolatban múlt héten merült fel először, hogy mindannyiunk rémálmát valósítja meg:
olyan biztonsági rést hagy nyitva, amivel egy weboldal meglátogatása esetén a weboldalon keresztül hozzáférnek a kameránk képéhez.
Ez annyira ösztönös és zero-day félelem, tapasztalataim szerint főként férfiaknál (vajon miért?), hogy sokan az egyetlen megoldásként a kamera post-it-tal történő leragasztásában látták a menekülő utat. Biztonsági szakértők is. Láttam ilyet. De ti is láttatok hasonlót:
Nem maga a Zoom alapprogram volt a ludas, hanem egy web szerver segédprogram, ami a telepítéskor szintén felment, és amivel a böngészőnk elfogad olyan request-eket is, amiket egy normál böngésző nem. A cél a kényelem volt, hogy a weboldalak a böngésző segítségével Zoom hívást indíthassanak, csakhogy a telepített segédprogram tárva-nyitva hagyta a Mac-et a kamera átvételére támadóknak.
A probléma akkor sem szűnt meg, ha uninstallt nyomtak a felhasználók, mert a webes segédprogi akkor is maradt. Mindenféle Terminal-os parancsokkal lehetett letörölni a problémás fájlokat. Aki időben kapcsolt, a Zoom beállítások között kikapcsolta a Turn off my video when joining a meeting kapcsolót. Mindenesetre nagy volt a káosz.
Aztán az Apple azt csinálta, hogy kiadott egy gyors update-et, ami magától lejön, lefut, megtisztítja a rendszert, és kész. És hogy mit szólt a cég, akinek a kódjába belenyúlt az operációs rendszer gazdája?
Örülünk, hogy az Apple-lel dolgozhattunk ezen az update-en.
Az Apple most már évek óta tolja az AR-t, és a bemutatókon olyan nélkülözhetetlen dolgokat mutatnak be, mint a pontatlan virtuális collstok és az élőszereplős Minecraft. Vannak azonban olyan esetek, amikor igenis van értelme a kiterjesztett valóságnak.
Ilyen eset például az, amikor nagyon fontos lenne egy adott helyszínen, életnagyságban látni valamit. Mondjuk egy komplett lakóparkot, ott, ahol jelenleg még semmi nincs.
A Metrodomnál ismerik azt, amikor a leendő ügyfeleket ilyen módon kell képbe hozni, mert a tervrajzok sajnos kevésnek bizonyulnak. Ezért már korábban is mindenféle 3D-s modelleket mutattak nekik az értékelsítő irodákban, de most egy bárki által letölthető és kipróbálható appot is kiadtak, amivel
odamész a helyszínre
felemeled a telefont
látod az épületet
Videóban nézhetitek meg, hogyan is működik:
Nekem iPhone SE-vel akadt némi felismerési probléma, ha ilyen van, akkor kézzel tegyétek le a modellt a földre, és nagyítsátok addig, amíg a helyére nem kerül.
Ilyenkor azt gondolom, hogy mégis érdemes fejleszteni ezt a fránya AR-t.
Hogy pontosan mit és miért csinál az Apple, pontosan még nem látni. Csak nézzük, mi történik, és próbáljuk visszafejteni az algoritmust, de egyelőre nincs elég adat. Az biztos, hogy a cég sok tekintetben visszamegy az időben, hogy a rég otthagyott lyukakat befoltozzák:
moduláris Mac Prót adnak ki
ehhez tartozó, korábban nyugdíjazott szoftvert frissítenek
szerverterembe pakolható Mac Prókat adnak ki
újra figyelnek a pro közösség igényeire, még ha egy szinttel magasabbra is céloznak, mint eddig
egérrel használhatóvá teszik az iPad Prót
engednek pendrive-ot dugni a tabletbe
elengedik a vékony butterfly keyboardot, és visszahozzák a jól bevált ollós mechanikát
végre hajlandóak az SSD piaci árának csökkenését megjelentetni az áraikban
árcsökkentést hajtanak végre a MacBook Air laptopoknál
Eszembe jutott egy több mint egy éves posztom, ami arról szólt, hogy az idő visszafelé halad. Hogy a jelen a kiindulópont, és a múlt a cél a tech-iparban: vajon értelmezhetőek visszafelé az Apple egyes döntései? Lehet-e úgy látni, hogy valójában a fejlettebb volt régen, és a fejletlenebb van most?
Egyes esetekben el lehet képzelni, sőt, logikusabb a visszafelé haladás. Más esetekben nem ilyen egyértelmű. Én ezt próbáltam meg modellezni.
Ez a poszt, ez a gyakorlat azonban a mostani döntésekkel egész más megvilágításba került.
Mintha a cégnél is nyomtak volna egy visszatekerő gombot. Mintha a hátrafelé haladás valahogy a cég új iránya lenne, legalábbis bizonyos tekintetben. Többé nincs “majd mi jobban tudjuk”, kivéve az olyan esetekben, amikor tényleg jobban tudták, lásd Flash halála. Most hagyjuk, hogy mindezek vajon egy SE2 megjelenését vetítik-e előre, mert igen, azt. A lényeg nem ez, hanem hogy ezentúl, úgy tűnik, ér kívánni. Ér múltba révedni, és azt akarni, hogy valamit mégiscsak fejlesszenek ki. Mert lehet, hogy meg is teszik.
Hogy mindez a régi lyukak befoltozása után a fényes jövő felé haladást eredményezi, vagy a cég annyira megrekedt a mában, hogy a jövőre vonatkozóan nincs más ötlete, mint a régi lemezek felrakása, nem tudni. Reménykedjünk az előbbiben.
Eleinte csak az OTP-seknek indult, július elejétől már az Erste és a Gránit Bank ügyfelei is használhatják az Apple Pay-t. És mivel nekem van Erstés kártyám és bankszámlám, végre én is élvezhetem az Apple Pay előnyeit.
És hogy milyen?
A kártya felvitele a rendszerbe gyorsan ment, mivel ugyanez a kártya alapértelmezett az Apple ID számára is. Csak a háromjegyű biztonsági kódot kellett megadnom. Igazából Next-Next-Finish típusú volt az egész, és a Walletban már ott is volt a kártyám. Kicsit olyan érzés volt ez, hogy “basszus, erre vártunk eddig?”. Pedig nyilván a háttérben megkötött szerződések és alkuk a lényegesek, meg hogy az Apple foglalkozzon egy ekkora piaccal is.
iPhone SE-vel használom az Apple Payt, vagyis Touch ID-val. Ennek az a hatalmas előnye, hogy semmit nem kell nyomnom, egyetlen gombot sem. Nem kell duplán az oldalsót, de még csak a Home-mal sem kell felébreszteni a telefont, egyszerűen odatartom az SE-t a terminálhoz, miközben rajta tartom az ujjam a Home gomb ujjlenyomat-olvasóján.
Az érzés: szabadság. Nem azért, mert így gyorsabb, mint elővenni a kártyát, amin egyébként a pénzünk ellopásához szükséges valamennyi adat ott virít. A szabadság az, hogy többé nem kell szívrohamot kapnom, hogy otthonhagytam a pénztárcámat. Ha meg mondjuk a Walletban lenne a személyim, a jogsim és a forgalmi is, akkor meg egyenesen otthon is hagynám.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.
