almalé és kungfu Rólunk

Az egyik legfontosabb, itthon nem használható Apple-termék is jön Magyarországra április 9-én

A 4G-s Apple Watch nem egy új keletű termék, de Magyarországon a Series 3 óta csak csorgatjuk a nyálunkat utána. Az, hogy nem kell egy iPhone-t közel tartani hívások fogadásához valamint neteléréshez, olyan eszközzé teszik az órát, amitől igazán előremutatóvá válik: a telefon nélküli telefon korszakot vetíti előre, amit az ilyen kijelzőfétissel nem rendelkező egyének várják nagyon, mint én.

ke_pernyo_foto_2020-03-25_7_32_18.png

Ehhez nem maga a hardver volt elérhetetlen, hanem az infrastruktúra: eddig egyetlen magyar szolgáltató sem kínált eSIM lehetőséget az órába, annak ellenére, hgoy más eszközökbe már régóta elérhetőek a kártya nélküli SIM kártyás megoldások. Az Apple oldalán azonban már megjelent a Magyar Telekom, mint Apple Watch LTE szogláltató, és a Telekom oldalán is megerősítik:

április 9-től elérhető az Apple Watch Series 5 eSIM 4G.

A szolgáltatói árról egyelőre nem tudunk, az Apple oldalán ettől a változástól pedig sajnos még nem jelent meg a teljes Apple Watch Series 5 választék. De mégis, ez a régi fejlesztés épp annyira számít fantasztikus hírnek most, a magyar premier idején, mint amikor bejelentették.

Robinak köszi a linket.

Otthoni Mac-es munkavégzéshez itt találjátok a tippeket és ajánlatokat. Március 31-ig élnek a kuponkódok, amiket ide kattintva láthattok. Az Aqua Webáruház Az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.



Mit kell mondani Sirinek, hogy vigyázzon ránk koronavírus idején?

Egyrészt megkérdezhetjük Siritől, hogy koronavírusosak vagyunk-e.

Hey Siri, do I have the coronavirus?

Amit reagál az asszisztens, az kábé annyira konkrét, mintha Müller Cecília állítaná, de az Apple azért frissítette az INTELLIGENCIÁJÁT ezekkel a sablonokkal.

siri.jpeg

Két mondat lehet még hasznos, amikkel beállíthatod a megfelelő figyelmeztetéseket magadnak. Az első:

Hey Siri, remind me every hour to wash my hands.

Ekkor, ahogy sejthetjük, óránként basztat, hogy mossunk kezet. A másik hasznos:

Hey Siri, remind me stay home when I leave Home.

Ha tudja az otthoni címünket, akkor beállítja a távolodásra figyelmeztetéstés amikor elhagyjuk a lakásunkat, értesítést küld, hogy maradjunk otthon. De mi magunk is szerkeszthetjük úgy az adott emlékeztetőt (lásd fenti kép jobbra), hogy a saját helyzetünktől meghatározott körön belüli kimozdulásra értesítsen a program.

Otthoni Mac-es munkavégzéshez itt találjátok a tippeket és ajánlatokat. Március 31-ig élnek a kuponkódok, amiket ide kattintva láthattok. Az Aqua Webáruház Az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.



Év végére két meglepetésterméket várnak az Apple-től, mi van, ha a kettő ugyanaz?

Az Apple beszállítói láncából induló pletykák alapján 2020 negyedik negyedévében érkezik még egy iPad Pro. Aminek, valljuk be, semmi értelme, hiszen épp most frissítették a palettát. Azonban az is igaz, hogy nem miniLED-es kijelzőt kaptak a megjelent tabletek, noha fenntartják az értesüléseket a szakértők, miszerint az Apple igenis rendelt ilyen paneleket, méretes mobileszközökbe.

ke_pernyo_foto_2020-03-18_13_43_18.png

A másik pletyka, amiről korábban írtam, hogy az Apple még idén megjelenteti az ARM-os Mac-eket, de csak jövőre jön az ARM-os MacBook, az egyetlen - mára kiiktatott - Mac, aminél lenne értelme az ARM-ra áttérésnek, tekintve a fizikai adottságait.

Mi van, ha a kettő ugyanaz? Ha az ARM-os Mac pletyka és az miniLED-es iPad Pro ugyanaz? És csupán az adja a félreértést, hogy a cucc se nem Mac, se nem iPad Pro?

Az Apple a kurzor bevezetésével iOS-re, az iPadek megnyitásával külső meghajtós fájlkezelésre, a multitasking fejlesztésével egyetlen lépésre van attól, hogy bevezesse az ablakos iOS-t, vagy az érintős macOS-t, attól függ, honnan nézzük. Amennyiben a WWDC-n bemutatnának egy hibrid rendszert, amihez hibrid OS-t fejlesztettek, akkor karácsonyra lenne időszerű egy olyan hardver kiadása, ami már a megfelelő szoftverellátottságot is hozni bírja. Lévén hogy fél évig fejleszthetnek rá a cégek.

Ha minden oké, és a pilot termék jól működik, lehet bevezetni az ARM-alapú MacBookot jövő év első felében, és ha az is működik, a hibrid rendszer elterjedhet lassan, évek alatt. Ha meg nem működik, fájdalommentesen leállítható a folyamat bárhol, anélkül, hogy vissza kellene vonni bármit.

Otthoni Mac-es munkavégzéshez itt találjátok a tippeket és ajánlatokat. Március 31-ig élnek a kuponkódok, amiket ide kattintva láthattok. Az Aqua Webáruház Az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.



Az új MacBook Air és iPad Pro megjósolja, milyen lesz az új MacBook Pro

Az, hogy az Apple megemelte duplájára a MacBook Air-ek alap háttértárát - meg egyébként az iPad Próékét is -, azzal a folyamat nem állt meg. A cég 256 gigás SSD-kkel adja olcsóbban, 999 dollárért az Air-t, amit most már processzorral is lehet szépen finomhangolni. Elég két mag, alacsony órajelen? Legyen inkább négy mag, alacsony órajelen? Legyen picit magasabb órajel, Core i7-es? A MacBook Air gyönyörűen létrehozott egy lépcsős, logikus elrendezést, ahol a legolcsóbbtól a legdrágább gépig is mindegyiknek megvan a saját optimális vevőköre. Egyvalami hiányzik: egy közepes órajel. A támogatás a tényleg számításigényes feladatoknak.

És szépen megvan a váltás is: a kimaxolt Core i7-tel, 256 giga SSD-vel és 8 giga RAM-mal most pont annyit kell itthon fizetni egy Air-ért, mint egy alap MacBook Próért. Ott a váltópont.

Jelenleg azonban egy alap MacBook Próban csak 128 giga SSD van, szintén 8 giga RAM, és egy 1,4 Ghz-es, négymagos Core i5. Nyolcadik generációs. Vagyis egy 509.990 forintos Air jelenleg jobb választás, mint egy Pro.

Az világos, hogy a Prók háttértárát is duplázzák majd, így gyakorlatilag eggyel “balra csúszik” a Pro paletta, kiesik a bal oldali, a jobb oldali átveszi az árát. Magyarországon megnő az alapár, a gyenge forint miatt. Vajon ez elég lesz?

ke_pernyo_foto_2020-03-20_14_01_04_1.png

Vajon a Touch Bar, meg egy valamivel erősebb, de csak négymagos, és hasonlóan alacsony órajelű proci megéri a kategóriaváltást? Wide color (P3) is van, így már oké? Egyébként igen, oké. De az Apple még egy fontos eszközzel megemeli a Pro széria ázsióját, hogy aki már eljuk a félmilliós váltóárig, az ne gondolkozzon sokat: a wifi 6 is minden bizonnyal jön a Prókba. Az új Air-ben nincs ilyen, márpedig ez erős érv lesz a Próknál arra, hogy ha egy négy-öt évig használható vasat akarsz, akkor ilyeneken épp most ne spórolj.

Tehát az árak alapján várunk egy belépő MacBook Prót, amiben 10. generációs, a mostani 1,4 gigahertz közötti négymagos lesz, plusz 256 gigás SSD, wifi 6, és akár egy fejlettebb kijelző panel. A sorban a következő MacBook Prónak viszont már egy magasabb órajelű, négymagos, tizedik generációs proci dukál majd a logika szerint, 600 ezer forint körül. Alighanem az lesz a sweet spot.



Hogyan válasszak magamnak MacBook Airt?

Kétszer volt tökéletes a MacBook Air saját története során: 2008-ban és most. Az Apple kivette a megbízhatatlan billentyűzetet, megemelte az alapmodell háttértárát, majd lecsökkentette az árat.

Van azonban egy fontos részlet az új gépekkel kapcsolatban, amibe az egyszeri vásárló gyorsan bele fog futni. Tudniillik milyen procival kérjem?

A válasz erre eddig leginkább az volt, hogy amivel adják. Ritka eset volt, hogy egy Air-vásárlónak nem felelt meg az alap Core i5-ös, hiszen akinek kraft kell, annak Pro kell, és az i5-ösön is lehet 1080-as videókat vágni simán. A hétköznapi munkára nem volt kérdés, hogy elég-e.

ke_pernyo_foto_2020-03-18_13_22_32.png

Most megváltozott a helyzet. Az Apple háromféle procit ajánl: egy kétmagos 1,1 Ghz-es Core i3-at, egy négymagos, 1,1 Ghz-es Core i5-öst és egy négymagos 1,2 Ghz-es Core i7-est. Joggal tesszük fel a kérdést, hogy vajon a mostani Core i3-as, ami tizedik generációs, vajon erősebb, gyengébb vagy ugyanolyan, mint a korábbi modellben lévő, nyolcadik generációs, kétmagos, de 1,6 Ghz-es Core i5-ös?

A válasz az, hogy egyelőre nem tudom, de meglepne, ha túlságosan eltérnének egymástól teljesítményben. Ha mégis, akkor a Core i3 a gyengébb, hiszen azonos magszám mellett sokkal alacsonyabb az órajel, ami teljesítménycentrikus folyamatoknál visszaüthet. Ha a laptopot úgy használjuk, mint Mári nézni a V16-os motort, lassan 2000-es fordulatig húzatva, akkor meg nem lesz különbség.

De a Core i3-as mégiscsak… olyan, amivel az olcsó laptopokat adják akciózás idején.

Szerencse, hogy az Apple nem hagy sokáig kétségben minket. Ha kiválasztjuk a laptopot, a kofigurációs oldalon láthatjuk, hogy 40 ezer forintért kérhetünk bele négymagos Core i5-öst, azonos órajelen. Az pedig rengeteget számít, az operációs rendszer nagyon meg fogja hálálni a kétszer annyi magot. Teljesítménycentrikus feladatokra így sem lesz erős, ekkor forduljunk a Core i7 opció felé, de még inkább a MacBook Prók irányába.

És ha már itt vagyunk, még egy nagyon megtérülő beruházás: 80 ezer forintért 16 giga RAM-mal kérhetjük. Itt a tökéletes MacBook Air, 529.990 forintért.

ke_pernyo_foto_2020-03-20_9_34_12.png

Tehát összefoglalva: az első proci upgrade (i5) az operációs rendszer jó működéséhez, a programok futtatásához fontos. A második upgrade (i7) akkor kell, amikor számoltatni is akarunk időnként vele egy viszonylag nagyobbat. A 16 giga RAM pedig nem esszenciális, de később, pár év múlva nagyon jól fog jönni. Lehet, hogy emiatt nem kell eladnunk, és használhatjuk még egy-két évig pluszban.

Egyébként kétféle MacBook Air árul az Apple, a második modell semmiben nem különbözik az elsőtől, amennyiben annak kettőt kattintunk a konfig oldalán. De most már nem az SSD upgrade-ért kérnek el pofátlan pénzt, hanem okos pluszokért ésszerű összeget. Összesen 24 féle MacBook Air állítható össze, az alapmodell mellett az Apple ajánlata az egyikre a 24-ből, 529.990-es verzióban, amiben a kötelező proci upgrade mellett inkább a háttértárat emelték meg 512 GB-ra. Valakinek meg az fog kelleni.

ke_pernyo_foto_2020-03-20_9_37_50.pngHamarosan írok egy posztot arról is, hogyan simul be ez az Air sorozat az idei MacBook Pro sorozatba, várhatóan.




süti beállítások módosítása