Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy Jeff Bezos mobilja egy iPhone X volt. Ebből is látszik, mennyit érnek azok az előítéletek, amiket az Apple ültet el bennünk a biztonsággal kapcsolatban: ha sok pénzed van, és te vagy Mohammed bin Salman, akkor simán átküldesz egy videót a világ leggazdagabb embereinek, és megkapod az adataikat.
És ha azt hinnéd, hogy Bezos nem járt el körültekintően, vagy mondjuk hackelt iOS-t használt, tévednél. A WhatsApp-on, egy Apple által aláírt programon keresztül kapott egy 4,4 megás videót, amiben egy kód telepített malware-t. Nem kellett kattintani semmire, a videó lejátszásán kívül, nem kellett engedélyezni semmit.
Több olyan hackercsoport van a világban, akik egyáltalán nem a világtól rejtetten tevékenykednek, és a megfelelő összegért elvégeznek ilyen munkát. Ilyen a tel-avivi NSO Group is, akiket maga a WhatsApp fejlesztőcége perelt nemrég, mert a hackerek épp az ő programjukba rejtett technológiát alkalmazták újságírók és emberi jogvédők megfigyelésére. Persze közben befoltozták azt a rést.
Az eset azt mutatja, hogy ha megvan a megfelelő összeg, legyen bármennyire is szofisztikált a rendszer biztonsága, mindegy, hogy Android vagy iOS, átjáróház a telefonunk.
Vicces, hogy eközben az FBI az Apple-t támadja, újra, azért, mert nem segítenek neki feltörni egy iPhone 5-öst, és egy iPhone 7 Plust. Persze egészen más a két eset: előbbinél a júzer használja a telefonját, és a támadó ismerőse is, tehát küldhet neki fájlokat, amiket lejátszik, a második esetben a telefon lezárt, a júzer pedig halott.
Az FBI persze nincs magára hagyva ebben az esetben. Az iPhone 5-ös annyira régi, hogy nyitott könyv, és olcsón feltörhető szinte bárki által. Nincs benne Secure Enclave processzor, ami a legfőbb oka annak, hogy ezek a készülékek nehezen törhetőek. Akit érdekel jobban a chip, amiről publikusan kevés infó kering, itt talál egy diasort, a lényeg, hogy elvileg megakadályozza, hogy túl sokszor próbálkozzanak a jelszó beadásával, és két próbálkozás között beiktat egy kötelező szünetet, hogy a brute force támadásoknak elejét vegye.
A hackerek épp ezen korlátozások kiiktatásán fáradnak, és az iPhone 7 Plus esetén pont van is egy létező, befoltozhatatlan rés, amit a Checkm8 nevű hack használ ki. Egy négyjegyű numerikus passcode feltörése így hét perc átlagosan. A hatjegyű 11 óra.
Vagyis az FBI azt akarja, hogy az Apple ingyen végezze el azt a munkát, amit az FBI által megbízott hackerek pénzért vállalnak. De nem is kellenek ehhez külön szakértők: nemrég a Fast Company kapott bebocsátást a New York-i High Technology Analysis Unit laborba, ahol látogatásukkor közel 3000 telefon várt arra, hogy feltörjék. Legtöbb aktív nyomozás bizonyítékai. A részletek miatt érdemes elolvasni a cikket, de mivel nem értek ehhez, csak leírom, hogy a labor számítógépe másodpercenként 26 millió passcode-ot tud kipróbálni, és van egy készülékük, ami képes memóriachipet hőfejlesztés nélkül eltávolítani. Nem tudom, ez mennyire menő, de annak hangzik.
És ez nem azt jelenti, hogy az Apple nem segít az FBI-nak. Továbbra is átadják a teljes iCloud backupokat a nyomozáshoz, így aztán ha valaki a felhőbe menti a telefonja tartalmát, ezek a backupok az üzeneteket is tartalmazzák end-to-end titkosítás nélkül. Így van: ha bekapcsolt a felhőbe backup, akkor semmit nem ér az üzeneteid end-to-end titkosítása, az Apple-nél ilyenkor már ott a kulcs.
Rebesgették, hogy az Apple fontolgatta a teljes backup end-to-end titkosítását is, vagyis hogy eldobják a kulcsot ahhoz is, így szinte semmilyen infót nem tudnak majd átadni a hatóságoknak, legfeljebb a programokban külön tárolt dokumentumokat. Azt is rebesgették, hogy a cég feladta ezt a kezdeményezését, pont az FBI-jal való harca miatt. Erről a riportról az Apple-hez közel álló, az ottani emberekkel rendszeresen érintkező újságírók koronahercege, John Gruber írta, hogy nem hihető. Egyszerűen a cég DNS-éből hiányzik az ilyesféle megfontolás, náluk fel sem merül az ilyesféle gondolatmenet. Inkább arról van szó, hogy az Apple napi rendszerességgel segít a maguk által kizárt felhasználóknak, hogy visszanyerjék az adataikat, és amennyiben az. egész end-to-end lesz, a kizártak ott is maradnak, és nem tud nekik segíteni semmit a cég.
Ha betartunk pár szabályt, nekünk sem eshet bajunk. Ha kapunk egy videót WhatsAppon koronahercegektől, ne nyissuk meg. És változtassuk meg a passcode-unkat egy tízjegyű alfanumerikusra, azzal ellesz jó pár évig a labor (ezt így kell megtenni). Ne lőjünk le senkit, hogy a telefonunk ne kerüljön a rendőrség kezébe. Szeressük egymást.
szucsadam
2020.01.22. 09:17
Címkék: pletyka iphone 12
A Macotakara blog írt beszállítói láncból érkező pletykákról. Nagyon fontos különbség a mostani jelentés, és a korábbi, Kuo felől érkező pletyka között, hogy előbbi szerint nem lesz jelentős dizájnváltás az iPhone 12-vel, a tavalyi modellekhez képest. Kuo azonban úgy tudja, az iPhone 4-re hajazó, szögletesebb dizájnt készülnek kiadni.
Szerintem Kuónak lesz igaza, mindjárt azt is megmondom, miért.
Ez nem annak a kérdése, hogy picit hozzányúl-e az Apple az eddigi dizájnhoz, vagy nem. A keret vonala, lekerekítése gyakorlatilag az UTOLSÓ drasztikus dizájnelem a telefonokon. Mert miben lehet más egy iPhone dizájnja?
- káva vastagsága - mindig csökken, ahogy a technológia engedi
- kamera elrendezése - funkcionális kérdés inkább, eddig még sosem oldották meg szépen (mondjuk itt drasztikus változás lehetne, és észre is vennénk)
- almalogó pozíciója - játszanak is vele
- színek - itt is van változtatás minden évben
- notch, vagyis a belógás mértéke - mindig csökken, ahogy a technológia engedi
- lekerekítés
A lekerekítés egy optikai illúzió. Azt mutatja, hogy a telefon vékonyabb, mint amilyen vékony valójában. A szélek felé vékonyítás a MacBook Air esetében is egy nagyon jó trükk volt, ráadásul a készülék felemelését is elősegítette.
Szükség is volt erre az optikai csalásra. Az iPhone-ok ugyanis az évek alatt nemcsak az x és y tengely mentén nőttek, de egyre vastagabbak is lettek. Az iPhone 7 még csak 7,1 milliméter volt, az iPhone 8 már 7,3 milliméter, az iPhone X 7,7, az iPhone XR 8,3 milliméter, de az iPhone 11-esek is 8,1 milliméteres derékbőséggel rendelkeznek. Ennek megfelelően nőtt a súly: 138 g (7), 148 g (8), 174 g (XR), 177 (XS), 188 g (11 Pro). Most nem emelem be ide, hogy az SE 113 gramm volt csak, más pályán versenyzik.
Az idei iPhone felhozatalnak ugye valami ilyesmit várunk:
- “iPhone 9”, az iPhone 8 dizájnjával megegyező, Touch ID, Home gomb, olcsó -- tavasszal érkezik, meg is erősítették más pletykák is
- 5.4 col OLED iPhone, dupla kamera – ősszel
- 6.1 col OLED iPhone, dupla kamera – ősszel
- 6.1 col OLED, tripla kamera, ToF kamera technológia – ősszel
- 6.7 col OLED, tripla kamera, ToF kamera technológia – ősszel
Az 5,4 colos modell a nekem való. Magasságban valahol az SE és a 8-as között lesz a mostani pletyka szerint, ahogy a 6,1 colost valahol az iPhone 11 és a 11 Pro Max közé lövik be. A 6,7 colos iPhone 12-ről azt lehet tudni, hogy mindössze 7,4 milliméteres lesz a vastagsága. Ez óriási vékonyodás a mostani 8 milliméter feletti téglákhoz képest.
A vékonyodás pedig nyilván együtt jár azzal is, hogy az eszköz(ök) könnyebbek lesznek. Különösen, ha hozzávesszük, hogy a legkisebb telefon az iPhone 8-nál is kisebb - noha itt nem szól a pletyka vékonyodásról -, így a súly szükségszerűen csökkenhet itt is.
Az iPhone-ok jelenlegi legnagyobb baja szerintem épphogy ergonómiai. Ennek csak egyik aspektusa, hogy nagyok, és a tenyere pedig sokunknak kicsi. A másik összetevő a súly, ami miatt ínhüvelygyulladást kapunk, ha fél kézzel videózunk rajta (mondjuk az Irishman-t, hogy Scorsese is örüljön, hogy nem SE-n nézem, ahogy egyébként néztem). A harmadik a felület tapadása, ami szintén borzalmas volt egyes iPhone-oknál. A negyedik pedig a szélek kiképzése.
A lekerekített szögletesített szélű iPhone-okat könnyebb kézben tartani. Egyszerűen azért, mert a tenyerünk nagy része a szélekkel érintkezik akár függőlegesen, akár mozi-módban tartjuk, ritkán pihen a tenyerünkben a hátlapjával a telefon teljes terjedelmével. Ha a szélek tapadása nagyobb, a felület érdesebb és egyenesebb, akkor egyszerűen könnyebb tartani a telefont.
Úgy tűnik, az Apple idén erre megy rá. Könnyebb, kicsit kisebb telefon-paletta (oké, lesz egy böhöm, az iPhone 11 Pro Maxnál is nagyobb, de lefelé és felfelé is húzzák szét a kínálatot méretben), amihez nagyon jól illik egy szögletesített szél, ami egy vékonyodás esetén nem is szégyenkezik majd a derékbőség miatt. Ráadásul, mint láttuk, ez az utolsó lehetősége a cégnek, hogy drasztikus dizájnváltást hozzon el, ami igencsak időszerű már.
szucsadam
2020.01.21. 08:59
Címkék: kézikönyv
A macOS szerintem mindenkinek tartogat meglepetéseket. A legtöbbünknek olyan meglepetéseket, amik rendelkezésre álltak, és ami mellett elsuhantunk minden nap, meg persze olyanokat, amik csak Terminalból érhetőek el, mégis a mai napig fontos képességekkel ruházzák fel az operációs rendszert out-of-the-box.
Az ilyen meglepetések egy része a jobb klikk (dupla tapi) esetén bukkan fel. Ugyanis a régi Windows-okon edzett agyak számára világos, hogy a jobb klikk egy csomó lehetőséget jelent, amik közül kizárólag az “Új mappa létrehozása”, a "Megnyitás ezzel..." és az “Info” értelmes, a többi szemétre való mocsok. Aztán beleugrunk a macOS világába, és kiderül… nagyjából ugyanaz.
Na jó, nem teljesen. Ugyan itt is vannak olyan parancsok, amikre soha senki nem nyom (ki tesz jobb klikkel kukába valamit? Ki nyit meg egy fájlt jobb kikk, megnyitással? Ki importál így iPhone-ról?), mégis van egy-két nélkülözhetetlen cucc itt, néhány mérsékelten sikeres, meg néhány meglepetés is.
A mérsékelten sikeresek például a címkék. Színekkel, vagyis címkékkel láthatjuk el a fájljainkat, mappáinkat, így gyorsan kiválogathatjuk a bizonyos színnel megjelölt dolgainkat a gépen. Valójában a Spotlight az OS X korai verziói óta nagyon jól működnek, nincs szükség kartotékozásra ahhoz, hogy megtaláljuk, ami kell.
Azt, hogy egy adott fájlt egy másik program nyisson meg, szintén ritkán kell. Általában az általunk használt progik ott vannak lent a Dock-on, odahúzzuk, kész. Itt annak van jelentősége, ha az Egyéb… lehetőséget választjuk (az App Store… hülye mint a segg, nem csak a fájlkiterjesztésnek megfelelő programokat dob fel a megnyitásra). Itt van egy bepipálható lehetőség: “Megnyitás mindig ezzel”. Így lehet egy adott kiterjesztésű fájlhoz egy adott progit társítani.
Nagyon jó lehetőség még ebben a menüben a tömörítés lehetősége. Így lehet egyszerre több fájlt egyetlen .zip-be pakolni, két kattintással. Sajnos jelszóval védett tömörítést nem lehet beállítani egyszerűen, itt már a Terminal lehetőségeire kell támaszkodni, a kész .zip megalkotása után.
De a jobb klikkes / dupla tapis lista aszerint bővül vagy szűkül, hogy milyen fájlon kattintunk. Így lehet, hogy ha médiafájlon nyomunk egy ilyet, a lista alján egy nagyon értékes lehetőség bukkan fel: az adott fájl kódolásának megváltoztatása.
Ez nem egy alapvetően operációs rendszertől elvárható művelet: dekódolja az adott hang vagy videófájlt, és egy új kódolás szerint, akár a felbontást / hangminőséget állítva újra bepakolja egy formátumba.
Én például egy egy órás megbeszélésről egy 500 megás .wav-ot kaptam egy ismerősömtől, aki elfelejtette kikapcsolni a diktafon “sztereó koncertfelvétel” funkcióját. Nehéz volt így kezelni a fájlokat, meg hülyeség is ilyen minőségben eltárolni, így a konvertálás mellett döntöttem. De ehhez nem kellett elindítani semmilyen programot, Garage Band-et, akármit, hanem csak itt kellett nyomni a kódolás megváltoztatására.
A legalapabb minőség a 150 megás hangfájlból egy 7 megás m4a-t gyártott. A méret a minőség emelésében szintenként duplázódott az előző szinthez képest, vagyis nagyon szép eloszlást adott az eredeti fájlig (7 - 14 - 30 - 70). Ha a videófájl dekódolását ismeri a QuickTime, a videófájlokkal ugyanez eljátszható, felbontás állításával. Valamint lehetőség van kinyerni kizárólag a videó hangsávját. Hasznos lehet, ha videót vágsz, de az adott felvételnél semmi szükség a képre, mert a kamera mikrofonjával csak az adott beszélgetést vagy zenét rögzítetted, esetleg “atmózol”.
Mióta elérhető macOS-en? Amióta én Mac-ezek, elérhető volt, vagyis kábé tíz éve biztosan. Hányan ismertétek?
A jobb klikknél felajánlott szolgáltatásokat itt tudod módosítani: Rendszerbeállítások -- Billentyűzet -- Billentyűparancsok -- Szolgáltatások.
Nemrég váltottál Mac-re? Nem ismered még ki magad a környezetben, és szeretnéd, ha valaki megmutatná neked, hogyan érdemes használni a géped alapvető feladatokra? Személyes tanácsadással, valakivel, aki csak veled foglalkozik sokkal hatékonyabban haladsz, mint a netet bújva, tréner rendeléséhez itt tudsz tőlünk ajánlatot kérni.